Főkép

Számomra nagyjából az első 40 oldal után kiderült, inkább egy kultúrtörténeti válogatással, mintsem a kezdő boszorkányok és varázslók számára összeállított, a hétköznapi életben használható kézikönyvvel rukkolt ki a szerzőpáros. Ditte Bandini (1956) a heidelbergi tudományos akadémián dolgozik, korábban néprajzot, vallástörténetet és indológiát tanult. Giovanni Bandini (1951) a heidelbergi egyetemen tanít, korábban indológiát, összehasonlító vallástudományt, romanisztikát és indiai művészettörténetet tanult. A kötetből felfogását tekintve némileg Ráth-Végh István köszön vissza, de vele ellentétben, itt inkább kutatói, mint szerkesztői a hangvétel.

Ami az eredeti német kiadáshoz képest feltétlenül pluszt jelent a magyar olvasó számára, az Tátrai Zsuzsanna (a magyar folklór elismert kutatója és tudományának rendszeres népszerűsítője) kiegészítő munkája, aminek eredményeként majd minden szócikk hazai vonatkozásokkal gyarapodott. Ez nem csupán azért dicséretes, mert mostanában efféle kiadvány nem nagyon volt kapható (tudtom szerint), hanem azért is, mert egy füst alatt összehasonlíthatjuk Európa „fejlettebb” – ám hozzánk hasonlóan babonás – felét eleinkkel. Ebből a szempontból számomra a sajtról szóló oldal volt a legérdekesebb. Nem gondoltam volna, hogy ilyen komoly babonák fűződnek hozzá nyugaton (elvégre kolbászról, sonkáról említés sincs a könyvben), amivel ellentétben a magyaroknál egyáltalán nem játszik szerepet, lévén nem volt mindennapi táplálék.

Lexikonról lévén szó, ábécé szerinti felosztás, azon belül pedig szócikkek formájában kapjuk a tudásanyagot, és ez értelemszerűen lexikonszerű felhasználást is feltételez, vagyis meg se próbáljuk egy szuszra feldolgozni a leírtakat. A türelmetlen megközelítés helyett inkább célszerű apránként (minden napra egy betű), vagy még jobb megoldással, csak a bennünket érdeklő szócikket és az odatartozó kereszthivatkozásokat elolvasni.

(Amióta világ a világ, az emberek számára a babonák és hiedelmek vezérfonalat jelentettek minden olyan cselekedetükhöz, ami mindennapi életüket, vagy jövőjüket befolyásolta. Olyan ez, mint a népmesék esetében. Azokat sem tudatosan, hanem akarva akaratlanul adták szájról-szájra, így őrizve meg az általuk képviselt értékeket generációkon keresztül.
Régebben mindig azt mondták, a babonás ember tudatlan, mert hisz a babonákban. Napjainkban hajlamosak vagyunk mosolyogni az egészen, és melldöngetve hangoztatni, hogy mi modern, felvilágosult emberek vagyunk, minket nem befolyásolnak elődeink babonás elképzelései és félelmei.
De nézzünk csak mélyen a szívünkbe: tényleg soha nem merül fel bennünk, hogy a velünk történő dolgokra befolyással lehet, hogy pl. péntek 13-án reggel munkába menet a fekete macska balról jobbra ment át előttünk az úton, miközben előttünk egy kéményseprő sétált négylevelű lóherével a kezében? – a főszerk. megjegyzése.)