Főkép

Ma kora reggel, órákkal a letartóztatásom előtt a föld rengése ébresztett. Nem azért említem ezt, mintha bármilyen kapcsolata lenne a velem történtekkel - hogy az életem törésvonalai néhány rendőr megjelenésével szaladtak egymásba -, hiszen Tokióban szinte minden hónapban reng a föld, néha többször is, ezért a mai sem volt szokatlan. Egyszerűen csak elmesélem az események menetét. Különös nap volt, és utálnám, ha bármit is kihagynék.
Mélyen aludtam a matracomon. Arra ébredtem, hogy a ruhaakasztók a szekrény oldalához verődnek. Tányérok a konyhában leestek, a padló nyikorgott. A ringatózástól émelyegni kezdtem, de még így sem jöttem rá, miért mozgok. Csak akkor értettem meg, amikor egy ismerős hang kintről megütötte a fülem. Egy vékony hang rikoltott a távoli szélben. Dideregve ültem fel a sötétben.
Lily halála és Tejdzsi eltűnése óta gyakran vagyok ideges. Kinyitottam a ruhásszekrény ajtaját, és bemásztam a zörgő ruhafogasok alá. Feltettem a biciklis sisakom, kitapogattam a falra erősített zseblámpámat, és a sarokba bújtam. Felkapcsoltam a zseblámpát, hogy ellenőrizzem, megvan-e a földrengésekre idekészített palackozott vizem és sípom. Minden megvolt. Egy csótány futott át a meztelen lábamon, és megállt mellettem a padlón.
– Menj el – suttogtam. – Tűnj el. Hallasz? Nem akarom, hogy itt legyél.
A csótány csápjai felém mozdultak. Aztán a bogár hirtelen eltűnt a fal egyik láthatatlan repedésében.
Pár pillanat múlva vettem csak észre, hogy a szekrény már nem mozog. A földrengés véget ért. Az éj csendes volt.
Visszamásztam a matrac melegébe, de nem tudtam elaludni. Most már tudtam, hogy nem vagyok egyedül a lakásban. A fejem alá húztam a párnám, és összegömbölyödtem. Sok trükköm van a szellemek és az álmatlanság ellen. Az egyik a japántudásom ellenőrzése. Fogtam a földrengés szavát – dzsisin –, és igyekeztem minél több olyan szót felidézni, aminek ugyanilyen a kiejtése, de máshogy írjuk. Összeraktam azt, hogy dzsi, ami annyit tesz, hogy maga, és azt, hogy sin, ami annyit tesz, hogy bizalom. Így megkaptam az önbizalom szót. Más írásjelekkel a földrengésből óramutató vagy mágneses tű lesz. Itt kifogytam az ötletekből. Kell legyen még több szó, de egy sem jutott eszembe. Normális esetben képes vagyok hét vagy nyolc szót is összeszedni, mielőtt elalszom, de a trükk most nem vált be.
Kipróbáltam egy másik stratégiát. Elképzeltem, hogy Tejdzsi van mögöttem, pálcavékony karjaival simogat, álomba ringat, ahogy azokban a boldog napokban tette, amikor még úgy aludtunk együtt, mint két kanál. Mindketten szerettük a földrengéseket, ahogy a viharokat és a tájfunokat is. Az emlék megnyugtatott, s egy fél órára talán el is bóbiskoltam. Amikor felébredtem, a szoba már világos volt. Összehajtottam a matracot, és begyömöszöltem a szekrénybe. Elővettem egy csomag instant tésztát ebédre, majd gyorsan megittam egy csésze teát. Már hét órakor elindultam dolgozni a fáradtság minden nyoma nélkül. Nem éreztem magam rosszabbul, mint az elmúlt pár hétben. Átlagos napra számítottam az irodában.

 

*

A rendőrök délután jöttek értem. Az asztalomnál dolgoztam egy új tervezésű biciklipumpa leírásának fordításán. Erősen koncentráltam, és észre sem vettem, hogy látogatóim vannak. Szakfordítóként aprólékos műszaki leírásokat ültetek át angolra, és nagyon jól csinálom. A biciklipumpás feladat nem volt különösebben nehéz, és legalább elvonta a figyelmem az elmúlt időszak katasztrofális eseményeiről. Arra lettem figyelmes, hogy a kollegáim abbahagyják a munkát, és az ajtó irányába néznek. Felemeltem a fejem. Két rendőr állt a bejáratnál. Nem voltam meglepve. Szerintem senki sem volt meglepve. A munkatársaim a rendőrökre néztek, aztán rám, majd vissza rájuk.
Ha az embert a munkahelyén, közönyös kollégái szeme láttára tartóztatják le, az több mint degradáló. Ezért felálltam, és megelőző hadműveletbe fogtam.