Főkép

A Nagymester uralmának vége, a manth nép – már amennyi maradt belőle – felszabadult a zsarnokság alól. Mégsem élvezhetik nyugodtan szabadságukat, előbb meg kell keresniük a hazájukat. Ám az út nemcsak hosszú, hanem bizonytalan is: Ira Hath prófétanő az egyetlen, aki tudja, vagy inkább érzi, merre kell menni. Családja szomorúan figyeli, hiszen tudják, Ira nem lépheti át a haza határát, ereje csak addig tart ki, míg népét elvezérli oda. Ám nem ez az egyetlen veszteség, amely a Hath családot fenyegeti: Bowman egyre csak azt várja, mikor jönnek el érte a szél dalnokai, hogy ő is beteljesítse végzetét, s egyben megmentse a világot a kegyetlenségtől.

Mert a kor, amelyet élnek, a kegyetlenség kora, a hatalomvágyé, az elállatiasodott embereké, a pusztításé. Az emberiség nem élheti túl ezt az időszakot, hacsak a szél dalnokai fel nem áldozzák magukat. Bowman kész az áldozatra, de addig még sok feladat vár rá. Nem csak azt kell megakadályoznia, hogy a manthok felett az ösztöneik vegyék át az irányítást, még emberrablókkal is harcba keveredik. Ezenkívül még tanulnia is kell, méghozzá nem is akárkitől. Ám az út egyszer véget ér, és a Hath családot is eléri a sorsa, ha nem is egészen úgy, ahogy eredetileg képzelték…

Embernek születni könnyű, embernek maradni sokkal nehezebb. Ez utóbbi ugyanis rajtunk múlik, nekünk kell megküzdenünk érte, s néha a legfőbb kincsünket, az életünket is fel kell érte áldozni. William Nicholson alighanem pontosan meghatározott céllal kezdte írni a trilógiát, s az sem véletlen, hogy mélyenszántó gondolatait épp egy gyerekeknek szóló történet köntösébe öltöztette. Ha csak néhány percre bekapcsoljuk a televíziót vagy fellapozzuk az újságot, nyilvánvalóvá válik, hogy mi is a kegyetlenség korát éljük. S ki más menthetné meg a világunkat, mint a gyerekek?

Nicholson trilógiája rendkívül különleges hangulatú történetekből áll, amelyek egyszerre szólnak a szeretetről, az összetartozásról, az önfeláldozásról, önmagunk megismeréséről, sorsunk elfogadásáról, és még sok minden másról, amit mindenkinek magának kell megfogalmaznia. Ha ugyanis meg tudja fogalmazni, akkor beengedte a szívébe a már-már „mágikus” képességekkel rendelkező szereplőket, átélte velük a folyamatot, amelynek során egy magasabb, emelkedettebb szellemi síkon élhet tovább (a főszerk. megjegyzése).