Főkép

Magát kritikus marxistának valló német író, újságíró, politikus. 1913. április 10-én született Chemnitzben, zsidó kereskedőcsaládban. Eredeti neve Helmut Flieg. 1931-ben a helyi nemzeti szocialisták nyomására el kellett hagynia a chemnitzi gimnáziumot háborúellenes versei miatt. 1932-ben, Berlinben érettségizett.

1932-től a berlini egyetemen filozófiát, germanisztikát és újságírást tanult. Különböző berlini újságoknak írt, többek között Carl von Ossietzky „Világszínpad” („Weltbühne”) című lapjának. Hogy ne sodorja veszélybe családját 1933-ban, felvette a Stefan Heym álnevet. Hitler hatalomra jutása után Csehszlovákiába, Prágába, szökött, ahol újságíróként dolgozott német nyelvű és cseh újságoknak. Apja a náci zsidóüldözés miatt 1935-ben öngyilkos lett. Más rokonai koncentrációs táborokban haltak meg. Heym az Egyesült Államokba emigrált, ahol felvette az amerikai állampolgárságot.

1936-ban a chicagoi egyetemen fejezte be felsőfokú filozófiai, germanisztikai és újságtudományi tanulmányait. Diplomamunkáját Heinrich Heinéről írta. 1937–39 között a New York-i német nyelvű, antifasiszta „Német népvisszhang” (Deutsches Volksecho) című hetilap főszerkesztője volt. 1938 és 1940 között a „German-American-Writers-Association” tagja volt.

Első regénye, a cseh ellenállási mozgalommal foglalkozó „Glasenapp ügy” („Geiseln”, később „Der Fall Galsenapp”, eredeti címe angolul: „Hostages”) 1942-ben, az Egyesült Államokban látott napvilágot – angol nyelven. A német megszállás alatti Csehszlovákiában játszódó regény egy zavaros bűnügy köré épül, mely ürügyül szolgál a náci Gestapónak, hogy tömeges kivégzésekkel félemlítse meg a cseh népet. A regényt Hollywoodban „Hostages” címmel 1943-ban megfilmesítették. A könyv németül csak 1958-ban jelent meg.

Heym 1943-ban belépett az amerikai hadseregbe, 1944-ben őrmesterként részt vett a normandiai partraszállásban, továbbá német nyelvű propagandaszövegeket írt az amerikai hadsereg számára, melyet a német polgári lakosság körében terjesztettek. Közvetlenül a második világháború után katonaként meglátogatta a lebombázott Chemnitz-et. A hidegháború megkezdésével kritikussá vált Heym hozzáállása az USA politikájához. 1945-ben kommunista nézetei miatt elküldték a hadseregből. A háború után először Essenben a „Ruhrújság”-ot (Ruhrzeitung) vezette, majd ebben az évben alapító tagja lett a Münchenben megjelenő „Új idő” („Neue Zeit”) című újságnak.

A nagy áttörést az 1948-ban angol nyelven megjelent „Keresztesvitézek” („Bitterer Lorbeer”, vagy „Kreuzfahrer von heute”, eredeti angol címe: „The Crusaders”) című háborús regénye hozta meg számára, melyben az amerikai hadseregben szerzett élményeit dolgozta fel. A regény németül csak két évvel később, 1950-ben jelent meg. A műben Heym egyrészt a második front történetét dolgozza fel a normandiai harcoktól az Elba-parti találkozásig, másrészt belülről láttatja az amerikai hadsereg és az amerikai politika belső viszonyait. A McCarthy-korszak kommunistaüldözése elől 1951-ben visszatért Európába. Előbb Varsóba és Prágába költözött, majd 1952-ben a koreai háború elleni tiltakozásul visszaadta amerikai katonai kitüntetéseit az amerikai kormánynak, és amerikai feleségével áttelepült Kelet-Berlinbe. Berlin-Grünau-ban, egy az állam által rendelkezésére bocsátott villában lakott.

1953-ban a PEN-Centrum Kelet és Nyugat tagja lett. Az 1953-as berlini munkásfelkelés rádöbbentette, hogy olyan kormány nem lehet a munkásság kormánya, mely ellen éppen a munkások tüntetnek. 1953 és 1956 között a Berlini Újság („Berliner Zeitung”) rovatvezetője volt. „Kritikus marxistaként” kereste a megegyezést az NDK rezsimmel, amely felfogása szerint „a szocializmust az eszme karikatúrájává torzította”. Heym, aki magát nem a rezsim ellenzőjének, hanem kritikusának vallotta, nem lépett be egyik pártba sem.

1954-ben Heinrich-Mann-díjat kapott. Ebben az évben jelent meg a „Fejben-tiszta” („Im Kopf-sauber”) című műve. Vezető tagja lett a Kelet-német Írószövetségnek, de hamarosan egyre több konfliktusba keveredett a kommunista hatóságokkal. 1956-ban a IV. Író Kongresszuson Water Ulbrichttal politikai vitába keveredett. Ebben az évben az FDGB irodalmi díját kapta. 1959-ben az NDK nemzeti díjával tüntették ki. 1965-ben Erich Honeker kritizálta az „Öt nap júniusban” („5 Tage im Juni”) cÍmű, 1953 júniusában zajló munkásfelkelést bemutató könyve kéziratát.

1969-ben a „Lassalle” című regénye NSZK-beli megjelenése miatt pénzbüntetést kapott. A keletnémet értelmiségi lét meghasonlottságát, és általában az értelmiség és a hatalom közti viszony problematikusságát Heym az 1972-ben megjelent „Dávid Király krónikájá”-ban („Der König David Bericht”) dolgozta fel. A bibliai időkben játszódó regény főhőse Ethán, akinek Salamon kérésére Dávid király krónikáját kellene megírnia. Kutatása során olyan dolgokat derít ki Dávidról, melyek egyáltalán nem támasztják alá a legendás képet. Ethán számára egyre lehetetlenebbé válik az írástudói lelkiismeret összeegyeztetése a hatalom szolgálatával, ráadásul végül már saját egzisztenciája is veszélybe kerül. A legfőbb uralkodó személyi kultuszának bibliai köntösbe bújtatott kifigurázása nemcsak az NDK viszonyaira illett, hanem felettébb ismerős volt nekünk, magyaroknak is.

Ekkoriban ő volt az NSZK-ban a legolvasottabb keletnémet író. Az NSZK-ban jelent meg 1974-ben az 1953-as keletnémet munkásfelkelést feldolgozó „Öt nap júniusban” („5 Tage im Juni”) című regénye. A mű – noha az 1953. június közepén lezajlott berlini zavargások idején játszódik, egyben-másban eltér a három évvel későbbi magyarországi eseményektől – egybecseng a hazai közvélemény tapasztalataival. A berlini fal felépítését a rendszer vereségeként fogta fel, ráébredt, hogy baj van azzal a rendszerrel, melynek erőszakkal kell megtartania állampolgárait. Nyílt kritikáját nem nézték jó szemmel a hatóságok, a titkosrendőrség minden lépését követte.

1974-ben jelent meg az NDK-ban „Lassalle” (eredeti címe: Uncertain Friend) című történelmi regénye, melyet 1977-ben adtak ki Magyarországon. 1975-ben Honecker más írókkal egyetemben rendszerellenes szervezkedéssel vádolta meg az írót. Mikor 1976-ban a keletnémet hatóságok a híres énekest, Wolf Biermannt megfosztották állampolgárságától, ő is aláírta az értelmiségiek tiltakozó dokumentumát. Ettől kezdve csak nyugaton jelentethetett meg könyvet. Válaszul az 1979-ben, az NSZK-ban napvilágot látott, a keletnémet rendszer visszásságait leleplező „Collin” című regényére, mely az NDK-ban csak 1990-ben jelenhetett meg, a hatóság devizabűntett címén eljárást indított ellene és kizárták az Írószövetségből. A mű, melyet az NDK cenzúra visszautasított, a sztálinista NDK-s múlttal való leszámolásról, és annak kiszorításáról szól. 1981-ben jelent meg „Ahasvérhús” („Ahasver”) című regénye az NSZK-ban. Ahasver, az „örök zsidó” a regényben a rebellis, antidogmatikus intellektuell. 1982-ben a holland Scheveningenben egy német-német írótalálkozón a Kelet és a Nyugat békemozgalmáról beszélt. A német újraegyesítést „lehetségesnek és természetadtának” tartotta.

1984-ben jelent meg az NSZK-ban „Schwarzenberg” című utópisztikus regénye egy közvetlenül a háború utáni időszakban tett szocialista betelepítési kísérletről az Érchegységben. A mű az NDK-ban csak 1990-ben jelent meg. 1988-ban jelent meg önéletrajzi „Nekrológ”-ja (Autobiographishcher „Nachruf”). 1989. november 4-én beszédet tartott a kelet-berlini Alexanderplatzon „az új, a jobb szocializmusról az NDK-ban” címmel. Ekkoriban az NDK békés revolúciójának kiváló személyiségei közé tartozott.

A nyolcvanas években Heym azok közé az írók közé tartozott, akiknek a műveit az NDK-ban cenzúrázták vagy betiltották, így sok írását az NSZK-ban jelentette meg. Az újraegyesítés után 1989 novemberében visszavették az Írószövetségbe, és 1990-ben jogilag rehabilitálták. Heym soha nem adta fel baloldaliságát, a német egyesítés után aktív közéleti szerepet vállalt, kiállt a szocializmus eszméje mellett. 1990-ben és 1991-ben a Berni és a Cambridge-i Egyetem díszdoktori címet adományozott neki. 1990-ben megjelent „Homokra építve” („Auf Sand gebaut”) című könyve, mely hét történetet tartalmaz. 1992-ben megjelent „Filc. Gondolatok a legújabb Németországról” („Filz. Gedanken über das neueste Deutschland”) című műve, mely a „Homokra építve” című írásával együtt a német újraegyesítést dolgozza fel.

Az 1992-ben alakult „Méltányossági Bizottság” egyik alapító tagja volt. 1993-ban első német íróként a rasszizmus elleni fellépéséért irodalmi Jeruzsálem-díjat kapott. Ebben az évben privát archívumát a Cambridge-i Egyetemnek adományozta. A Német PEN-Centrum Kelet tiszteletbeli elnöke lett. 1994-ben a kelet-német utódpárt, a PDS (a Demokratikus Szocializmus pártja) párton kívüli képviselőjeként bejutott a Bundestagba, de mandátumáról egy parlamenti döntés miatt egy évre rá lemondott. 1995-ben jelent meg „Radek” című műve, melyben a KPD-politikus Karl Radek életét követhetjük nyomon, akit 1919-ben kiutasítottak Berlinből, a Szovjetunióból száműzték Sztálin-ellenessége miatt, illetve elítélték egy kirakatperben.

1996-ban jelent meg „Bosszúságunk tele” („Der Winter unseres Mißvergnügens”) című kötete. 1997-ben ő is aláírta az „Erfurti Nyilatkozatot” (Erfurter Erklärung). Az önéletrajzi ihletésű „Pargfrider” című könyvét 1998-ban adták ki, mely két férfi komplikált barátságáról szól. Ebben az évben jelent meg „Az értelem szemei” („Die Augen der Vernunft”, eredeti címe: „The Eyes of Reason) című műve, valamint az „Összegyűtött elbeszélések” („Gesammelte Erzählungen”), „Goldsborough” című regénye, és „Lenz vagy a szabadság” („Lenz oder die Freiheit”, eredeti címe: „The Lenz Papers”) című regénye, illetve a „Mesék okos gyermekeknek” („Märchen für kluge Kinder”) című írása. 2000-ben az IPPNW (Orvosok a Békéért és Szociális Felelősségért) békemedálját kapta. Ebben az évben jelent meg „Építészek” („Die Architekten”) című könyve. 2001 október 2-án Chemnitz város díszpolgárává avatták.

Heym idős korában is jó egészségnek örvendett, rendkívül aktív életet élt. 2001. december 16-án halt meg Izraelben, Tel-Avivban, szívelégtelenségben, ahol egy Heinrich Heine munkásságával foglalkozó kongresszuson tartózkodott. A Weißensee zsidó temetőbe, édesapja mellé temették. Stefan Heym az USA-ban lett író, és egészen a 70-es évekig angolul írta műveit, melyeket aztán feleségével németre fordított. Intenzíven foglalkozott kortörténeti és történelmi anyagokkal, de gyakran fantasztikus elemekkel tarkította azokat.
Halála után, 2002-ben jelent meg „Mindig a férfiak a hibásak” („Immer sind die Männer Schuld”) című, elbeszéléseket tartalmazó kötete.

Művei:
1942 Galsenapp ügy (Der Fall Galsenapp, eredeti angol címe: Hostages)
1948 Keserű babér (Der bittere Lorbeer)
1948 Keresztesvitézek (Kreuzfahrer von heute, eredeti angol címe: The Crusaders)
1954 Fejben-tiszta (Im Kopf-sauber)
1972 Dávid király krónikája (Der König David Bericht)
1974 Lassalle
1974 Öt nap júniusban (5 Tage im Juni)
1979 Collin
1981 Ahasvérhús (Ahasver)
1984 Schwarzenberg
1988 Önéletrajz Nekrológ (Autobiografie Nachruf)
1990 Homokra építve (Auf Sand gebaut)
1992 Filc
1995 Radek
1996 Bosszúságunk tele (Der Winter unseres Mißvergnügens)
1998 Pargfrieder
1998 Az értelem szemei (Die Augen der Vernunft, eredeti címe: The Eyes of Reason)
1998 Összegyűjtött elbeszélések (Gesammelte Erzählungen)
1998 Goldsborough
1998 Lenz vagy a szabadság (Lenz oder die Freiheit, eredeti címe: The Lenz Papers)
1998 Mesék okos gyermekeknek (Märchen für kluge Kinder)
2000 Építészek (Die Architekten)
2002 Mindig a férfiak a hibásak (Immer sind die Männer Schuld)

Összeállította: Bankos Szilvia