Főkép

Az előzményekről szóló ajánlók az oldal alján található linkeken keresztül, vagy itt érhetők el.

A támadás sikerült, a Kígyó harci kötelék csekély veszteségek árán elfoglalta a Huntresst, és tönkreverte a Füstjaguár klán jelenlévő, rosszul felszerelt csapatait. Ariana Winston parancsnokként most azért hajtja embereit, hogy minél előbb végezzenek a hátralévő feladatukkal, és minél előbb elindulhassanak hazafelé. Darabokra kell szedniük a bolygón lévő hadiüzemeket, és amit nem tudnak magukkal vinni, azt kíméletlenül meg kell semmisíteniük. De nem csak gyárak szerepelnek a listájukon, hanem minden, ami a klán létezéséhez szükséges, vagyis a hivataloktól kezdve a kiképző központokig az összes épület. Ezek elpusztításához viszont idő kell.

A megalázó vereséget csupán néhány Füstjaguár harcos élte túl, akik Russou Howell galaxisparancsnok vezetésével éppen gerillaháborúra készülnek. Abban bíznak – s egyáltalán nem alaptalanul –, hogy a klán többi része hamarosan a segítségükre siet, és akkor majd megmutathatják ezeknek a Belső Szférás szabadszülötteknek, hogy mit is érdemelnek valójában.

Egyszóval fél szemmel mindkét fél a világűrt kémleli, s nem is kell sokáig várakozniuk, mert a várt űrhajók megérkeznek – rajtuk egy rakás bosszúszomjas klánharcossal, akiket éppen a Szövetség ebrudalt ki az általuk elfoglalt bolygókról, s akik ezen vereség feletti dühükben (no meg persze a Huntress elleni támadás miatt is) vadul nekiesnek a Kígyó harci köteléknek.


Azok helyzetét tovább nehezíti, hogy a most érkezett mechek élvonalbeli felszereléssel rendelkeznek, így fölényben vannak velük szemben. Véres és elhúzódó harc veszi kezdetét, amelynek célja szó szerint a túlélés. Aki veszít, az örökre elpusztul.

A sorozat hatodik könyvét olvasva tobzódunk a csatajelenetekben, miközben a szerzőnek kellőképpen sikerült visszaadni résztvevők reménytelen elkeseredettségét. Egyedül a befejezés „lóg ki a képből”, de bízzunk abban, hogy a következő, hetedik részben ennek miértjét is megtudjuk.