Főkép

Nem akartam elhinni a sajtótájékoztató azon állítását, mely szerint a Polar könyveket nem lehet kapni, mintha csendes bojkott alatt lennének. De este, amikor megpróbáltam a nevesebb internes könyváruházak kínálatában felfedezni a szerző regényét, rá kellett jönnöm, szó sincs túlzásról.

Márpedig kár lenne, ha Dag Solstad műve csak úgy eltűnne az ismeretlenség homályában, ugyanis annál többet érdemel (szerintem legalábbis). De hasonlóképpen vélekedett róla Kúnos László is, aki egyszerre nevezte igazi norvég könyvnek, és olyan történetnek, amelyet magyarul olvasva magunkénak érezhetünk. Eme kettőség értelmezésére vállalkozott a beszélgetés során, amit a jelenlévő szerzővel folytatott.


Menet közben természetesen nem csupán erről esett szó, hanem „A mellékszereplő pillanata” cselekményéről és mondanivalójáról, valamint a megkerülhetetlen Ibsenről, és Dag Solstad egyéb műveiről is. A szerző fontosságát talán az jellemzi legjobban, hogy Kúnos László valahová Kosztolányi és Mészöly Miklós közé helyezi. A teljesség kedvéért megemlítem Vallai Péter felolvasását, amely úgymond ráhangolta a jelenlévőket a regényre.