Főkép

A Vasverő Theros című, legfrissebb magyarul megjelent Dragonlance regény nagy űrt tölt be (időközben már megjelent az ötödik és a hatodik kötet is). A Sárkánydárda Krónikák egyik eposzi szereplőjéről szól ugyanis, aki elképesztően fontos szerepet játszott a cselekményben, és akiről eddig vajmi keveset olvashattunk. A híres kovács életét most egy kellemes hangvételű és lendületes történetben ismerhetjük meg.

Theros egy kis halászfaluban élt egészen addig, amíg egy minotaurusz kalózhajó le nem csapott a közösségre, és elvitték rabszolgának. Alig volt ekkor tíz éves, de már akkor érezte, hogy többre hivatott, mint az unalmas halszagú hétköznapok, így sorsát szinte boldogan fogadta. A minotauruszoknál töltött évek alatt nem csak kitűnő kovács lesz belőle, de mi is megismerhetjük ennek az eddig majd mindenhol mellőzött fajnak az életét. Az egyszerű bikafejű szörnyetegek helyet bátor, büszke harcosokat látunk, akik már-már szimpatikussá is válhatnának, ha nem lennének végtelenül durvák és erőszakosak. A fiatal Therosba szerencsére csak a pozitív jellemvonásaikat tudják belenevelni, így mikor végre visszakerül az emberi társadalomba, ha nem is könnyen, de be tud illeszkedni.

Némileg ironikus, hogy a hatalmas sárkánydárdák megalkotója, a próféciákban is megjövendölt kovács magának választotta a Vasverő nevet, azért, mert jól mutat a cégéren. Ő is csak ember… A regény folyamán, ahogy figyelemmel kísérjük hősünk fejlődését, végig ott motoszkál az ember agyában, hogy mikor válik már igazán legendás alakká.


Először természetesen csak pengét élezni tud, aztán megtanul nyílhegyet készíteni, míg végül eljut a míves fegyverekig, de nem érezni egyszer sem azt pluszt, ami egy igazi eposzi figurában benne van. Végigküzdi életét, harcol, dolgozik, pénzt gyűjt, de a regény végéig nem derül ki pontosan, hogy miért is olyan különleges ő.

Szerencsére a fokozatosan felcsigázott érdeklődést egy fantasztikus befejezéssel elégíti ki a szerző. Talán ennek is köszönhető, hogy végigolvasva a könyvet határozottan kellemes élmény marad az emberben. Minden tökéletesen be van fejezve, nem lógnak kérdések a levegőben, nincsenek elvarratlan szálak.

 

Mindenképpen érdemes még megemlíteni, hogy a sorozat gyermekbetegségeit is úgy tűnik sikerült teljesen kinőni. A mondatok jól felépítettek, a nyelvhelyességi hibák száma minimális, és a félrefordítások is eltűntek. Ha ezt a minőséget sikerül tartani, akkor még jó pár kellemes olvasmánnyal lesz gazdagabb a közönség.