Főkép

Magyarországon már megéltünk egy-két furcsaságot az Asimov regényekkel kapcsolatban. Például amikor másodszor adták ki az Én, a robot című gyűjteményt, kiderült, hogy az első kiadásból nemes egyszerűséggel kimaradt az utolsó fejezet. Mondjuk, így kultúrtörténeti ereklyének számít, ha valakinek az első kiadás van meg, nem? Az is fura, hogy az első Asimov regényt – a bizonytalan és kiszámíthatatlan fogadtatás miatt – nem sci-fiként, hanem inkább krimiként akarták eladni.

Mindegy, hiszen ez már a múlt, ezen változtatni nem lehet. Szerencsére a jelen sokkal biztatóbb. Mostanra kellőképpen sok olvasót “fertőztek meg” az emberbarát robotok ahhoz, hogy ne kelljen üzleti bukástól tartani annak, aki ilyen jellegű könyvet ad ki. Sőt, most már az is szempont, hogy igényes és tartós kivitelben, összegyűjtve, hiánytalanul, időrendi sorrendbe szedve, a fordításbeli különbségeket megszüntetve, szakmailag felkészült ember elő-szavával, lábjegyzetekkel, kereszthivatkozásokkal és kronológiával kiegészítve kerülhessen például az Asimov összes a rajongók és a gyűjtők könyvespolcaira – 5 kötetben.

A rengeteg novella mellett nekem személy szerint még mindig az első könyv, az “Acélbarlangok” tetszik a legjobban, amelyben a nyomasztóan nagy metropolis és a benne élő óriási embertömegek kellőképpen futurisztikus hátteret biztosítanak a detektívek kései utódának, Eliaja Baley-nek, aki ezúttal meglehetősen kényes ügyet kap. Olyan gyilkost kell elkapnia, aki nem a városban élő milli-ók közül választott magának áldozatot, hanem a világűrt benépesítő, a földről elszármazottak egyi-két, egy űrlakót szemelt ki magának.
Tudom, hogy állatira közhelyes, de nem tudok jobb szót mondani: kultikus.

A második kötetben szereplő írások:
A Hajnal bolygó robotjai (The robots of Dawn)
Robotok és birodalom (Robots and Empire)
A csillagok, akár a por (The Stars like Dust)

Kapcsolódó írások:

Gregory Benford–Greg Bear–David Brin: Második Alapítvány trilógia

Kalibán-trilógia
Roger MacBride Allen: Infernó
Roger MacBride Allen: Kalibán
Roger MacBride Allan: Utópia

 

A szerző életrajza