Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Beleolvasó - Joe Hill: A szív alakú doboz

Fülszöveg:

Judas Coyne, a korosodó, zaklatott múltú rocksztár él-hal a bizarr holmikért: gyűjteményében megtalálhatóak a sorozatgyilkos John Wayne Gacy rajzai, egy tizenhatodik századi paraszt meglékelt koponyája és egy sokat használt hóhérkötél. Úgyhogy, amikor az asszisztense szól neki, hogy valaki az interneten árverésre bocsátott egy kísértetet, a zenész azonnal lecsap rá.

A postás a fekete, szív alakú dobozban nem csak egy halott ember öltönyét hozza ki, hanem bosszúszomjas szellemét is. A kísértet eredetileg mostohaapja volt egy fiatal lánynak, akit a rocksztár durva bánásmódja öngyilkosságba hajszolt, most pedig csak egyvalamit akar: megölni Coyne-t és mindenkit, aki segít neki.

 

Részlet a regényből:

1

 

Jude-nak volt egy spéci gyűjteménye.

Stúdiója falán, a platinalemezei között a Hét Törpe bekeretezett karikatúrái függtek. A rajzokat a börtönbüntetését töltő John Wayne Gacy készítette és küldte el Jude-nak. Gacy majdnem annyira szerette a békebeli Disney-rajzilmeket, mint gyerekeket molesztálni. Majdnem annyira, mint Jude albumait.

Jude gyűjteményében volt egy koponya, egy paraszté, akin a tizenhatodik században koponyalékelést hajtottak végre, hogy a démonokat kiengedjék. Jude egy marék golyóstollat tartott a koponyába vágott lékben.

Volt egy háromszáz éves beismerő vallomása, a boszorkány aláírásával. „Beszétem biz én egy fekete kutyával, ki nékem aztat ígérte, hogy teheneket megmérgezend, lovakat megbokrosít és gyermekeket nyavalyássá teszen, csak hogy a lelkemet általadjam néki, én penig az alkut elfogadván őtet csecsemből szopni engedém.” A boszorkányt megégették.

Aztán volt egy merev, kopott hóhérkötél, amellyel a tizenkilencedik század eleji Angliában felkötöttek valakit, Aleister Crowley gyermekkori sakktáblája, valamint egy gyilkosságot megörökítő, házilagos videofelvétel, egy mexikói halálpornó. Jude-ot a gyűjtemény összes darabja közül az utóbbi töltötte el a leginkább rosszérzéssel. A halálpornóra egy rendőrtiszt révén tett szert, aki biztonsági emberként dolgozott Jude Los Angeles-i koncertjein. A rendőr némi lelkesedéssel a hangjában betegesnek nevezte a felvételt. Amikor megnézte, Jude igazat adott neki. Tényleg beteges volt. Ráadásul közvetve hozzájárult Jude házasságának felbomlásához. Mégis megtartotta.

A gyűjtemény groteszk és hátborzongató darabjai közül sokat a rajongói küldtek neki, ajándékba. Maga Jude csak elvétve adott ki pénzt a gyűjtemény bővítésére. Amikor azonban Danny Wooten, a személyi asszisztense, szólt, hogy valaki egy kísértetet árul az interneten, és hogy nem akarja-e megvenni, Jude-nak gondolkodnia sem kellett rajta. Mint amikor az étteremben meghallod a konyhafőnök ajánlatát, és az étlapot meg sem nézve rávágod, hogy igen, azt kéred. Ösztönösen döntesz, nincs szükség latolgatásra.

Danny irodája Jude hatalmasan elterpeszkedő, száztíz éves tanyaházának északkeleti oldalán, egy viszonylag új szárnyépületben kapott helyet. OiceMax bútoraival és tejeskávé színű padlószőnyegével a légkondicionált iroda távolságtartó, személytelen hangulatot keltett. Ha nincsenek a rozsdamentes acélkeretű koncertplakátok, akár fogorvosi várószoba is lehetett volna. Az egyik plakát meredt tekintetű szemgolyókkal teletömött befőttesüveget ábrázolt, a szemgolyók hátsó oldaláról véres idegszálak makraméja ityegett. A plakát a Szem Előtt Leszel turnét harangozta be.

Jude a szárnyépület elkészülte után szinte azonnal megbánta döntését. Nem akart negyven percet autózni Pieclifből egy bérelt irodáig Poughkeepsie-ben, ahányszor az üzleti ügyek úgy kívánták, pedig valószínűleg azzal is jobban járt volna, mint hogy Danny Wootent kelljen kerülgetnie a házában. Így Danny és Danny munkája túl közel kerültek hozzá. A konyhából hallani lehetett, hogy odaát cseng a telefon, időnként a két irodai vonal egyszerre csörrent meg, és Jude őrjítőnek találta a hangot. Évek óta nem készített új albumot, szinte nem is dolgozott, mióta Jerome és Dizzy (és velük együtt a banda) jobblétre szenderült, de a telefonok csörögtek tovább rendületlenül. Jude-ot nyomasztotta az idejére pályázók állhatatos seregszemléje, a jogi és szakmai elvárások, a megállapodások és szerződések, a promotálási és megjelenési köte lezettségek soha véget nem érő felhalmozódása. A Judas Coyne Műveknél szakadatlanul folyt a munka, de soha semminek nem értek a végére. A saját otthonában Jude önmaga akart lenni, nem áruvédjegy.

Danny többnyire be sem tette lábát a ház fennmaradó részébe. Minden hibája ellenére tiszteletben tartotta Jude magánéletének terepét. Amikor viszont Jude az irodába tévedt, érvényes célpontnak számított, márpedig ezt Jude naponta négyszer-ötször is megtette, anélkül, hogy különösebb öröme telt volna benne. A pajta és a kutyák felé az irodán át vezetett a legrövidebb út. Jude elkerülhette volna Dannyt, ha kimegy a főbejáraton, és megkerüli az egész épületet, de nem volt hajlandó osonva közlekedni a saját házában, csak azért, hogy Danny Wootent elkerülje.

Ráadásul képtelenségnek tűnt, hogy Danny mindig találjon valamit, amivel abajgathatja. Pedig talált. És ha éppen nem volt semmilyen sürgős elintéznivaló, akkor beszélgetni akart. Danny DélKaliforniából származott, és lyukat tudott beszélni az ember hasába. Vadidegeneknek áradozott a búzakorpa előnyeiről, beleértve azt is, hogy a széklet a frissen nyírott gyephez hasonlóan illatossá válik tőle. Danny harmincéves volt, de úgy elbeszélgetett a gördeszkázásról és a PlayStationről a pizzafutár sráccal, mintha tizenhárom volna. A légkondicionálóhoz kihívott szerelőknek kiöntötte a szívét, és elmondta, hogy a nővére tizenévesen túladagolta a heroint, illetve hogy iatal fériként hogyan talált rá az anyja holttestére, miután az asszony öngyilkosságot követett el. Dannyt nem lehetett zavarba hozni. Azt se tudta, mi fán terem a szégyenérzet.

Jude kiment megetetni Angust és Bont, és visszatérőben félúton járt Danny felségterületén, és már éppen azt hitte, hogy sértetlenül átérhet az irodán, amikor Danny megszólalt: – Hé, főnök, ezt kapd ki. – Jude megtanulta rettegni és gyűlölni ezt a mondatot, mert Danny rendszerint így csapott le rá. A bevezetést aztán elolvasandó faxok és kitöltendő nyomtatványok követték, félórányi elvesztegetett idő. Csakhogy most Danny azzal folytatta, hogy valaki el akar adni egy kísértetet, és Jude teljesen megfeledkezett személyi asszisztense iránti nehezteléséről. Az íróasztalt megkerülve a számítógép monitorára pillantott Danny válla fölött.

Danny felfedezett egy kísértetet valamelyik internetes árverési oldalon, nem az eBay, hanem az egyik trónkövetelő honlapján. Miközben Jude átfutotta tekintetével a tétel ismertetését, Danny hangos felolvasásba kezdett. Ha teheti, Danny az ételt is felvágta volna Jude helyett. Jude visszataszítónak találta, ha egy féri ennyire szolgalelkű.

Árverésre bocsátom nevelőapám kísértetét – olvasta Danny. – Hat héttel ezelőtt idős korú nevelőapám váratlanul elhunyt. A halála idején éppen nálunk lakott. Saját lakása nem lévén sorra látogatta a rokonait, egy-két hónapot töltve mindenhol. A halála mindenkit megdöbbentett, különösen a lányomat, akivel igen közeli kapcsolatban voltak. Senki nem számított rá, hogy meghalhat. A nevelőapám mindvégig tevékeny életet élt. Nem üldögélt a tévé előtt. Mindennap megivott egy pohár narancslevet. Az összes foga megvolt.

Ez vicc, baszki – szólalt meg Jude.

Szerintem nem – mondta Danny. Folytatta a felolvasást. – Két nappal a temetés után a kislányom látta a kísértetet a vendégszobában üldögélni, ami pont szemközt van a saját szobájával. Ettől kezdve nem akart többé egyedül lenni a szobájában, de még az emeletre sem volt hajlandó felmenni. Elmondtam neki, hogy a nagyapja soha nem bántaná, mire azt felelte, hogy nagyon megijedt a kísértet szemétől. Azt mondta, hogy olyan volt, mint valami fekete irkálás, és nem arra való, hogy a nagyapja lásson vele.

A gyerek azóta is velem alszik.

Először azt hittem, hogy ez amolyan rémtörténet, amivel a gyerek riogatja saját magát, de van tovább is. A vendégszoba egyfolytában süt a hidegtől. Amikor szétnéztem odabent, észrevettem, hogy a hideg a ruhásszekrényből jön, ahol a nevelőapám ünneplő öltönye van beakasztva. Azt akarta, hogy abban temessük el, de amikor a ravatalozóban rápróbálták, nem nézett ki jól benne. Az ember kicsit összemegy a halála után. A test veszít a víztartalmából. Az ünneplő öltöny túl nagy volt a holttestre, úgyhogy engedtünk a rábeszélésnek, és vettünk egyet a ravatalozótól. Nem is értem, miért hallgattunk rájuk.

A minap felébredtem éjszaka, és hallottam, hogy a nevelőapám járkál az emeleten. A szobájában a vetett ágy összetúródik, az ajtó egyfolytában nyílik-csapódik. A macska se hajlandó felmenni az emeletre, és időnként leül a lépcső tövébe, és számomra láthatatlan dolgokat néz meredten. Aztán vernyákolva elszalad, mintha a farkára tiportak volna.

A nevelőapám gyakorló spiritiszta volt, és szerintem csak azért van még közöttünk, hogy megtanítsa a lányomnak: a halál nem a vég. Csakhogy a lányom tizenegy éves, és azt szeretném, ha normális életet élne, és a saját szobájában aludna, nem pedig az enyémben. Nem tudtam mást kitalálni, mint hogy megpróbálok másik otthont keríteni a nevelőapámnak. A világ tele van olyan emberekkel, akik hinni akarnak a túlvilágban. Most nálam itt a bizonyíték.

Kész vagyok eladni a nevelőapám kísértetét annak, aki a legtöbbet ígéri érte. Persze egy lelket igazából nem lehet eladni, de azt hiszem, hogy a nevelőapám kísértete felkeresi az önök otthonát, és hajlandó beköltözni, amennyiben szívesen látják. Amint mondtam, a halálakor éppen nálunk lakott, és nem volt saját otthona, úgyhogy biztosra veszem, hogy oda megy, ahol tárt karokkal fogadják. Ne gondolják, hogy ez egy ugratás vagy valami szélhámosság, és hogy zsebre vágom a pénzüket, és nem küldök cserében semmit. A győztes licitáló valami kézzelfoghatót is kap a pénzéért. Elküldöm neki a nevelőapám ünneplő öltönyét. Azt hiszem, ha a szellem bármihez kötődik, akkor az nem lehet más, csak az öltöny.

A csinos, ódivatú öltöny a Great Western Tailoring ruhagyár terméke, ezüstszínű krétacsíkos minta, szaténbélés, blablabla… – Danny abbahagyta az olvasást, és a monitorra bökött. – Figyeled a méretet, főnök? Tisztára rád szabták. Nyolcvan dollárnál tart a licit. Ha kísértettulajdonos akarsz lenni, százért akár a tiéd is lehet.

Vegyük meg – mondta Jude.

Komolyan? Szálljak be egy százassal?

Jude a képernyőre sandított. A leíró rész alatt egy VEGYE- VIGYE: 1000 DOLLÁRÉRT feliratú gomb volt. Az alatt pedig:

Klikkeljen, és vessen véget a licitnek most! Jude megkocogtatta az üveget a felirat alatt.

Ne bénázzunk, adjuk meg az egy rongyot – mondta.

Danny hátrafordult a székén. Vigyorogva felvonta a szemöldökét. Dannynek magas, ívelt Jack Nicholson-szemöldöke volt, melyet igen hatékonyan használt. Talán magyarázatra számított, Jude viszont nem volt benne biztos, hogy akár csak saját magának is el tudná magyarázni, miért ítélte észszerű döntésnek, hogy ezer dollárt izessen egy használt öltönyért, amely valószínűleg az ötödét sem éri meg. Később arra gondolt, akár reklámértéke is lehet:

Judas Coyne poltergeistet vásárolt. A rajongók zabálják az ilyesmit. De ez később volt. Akkor, abban a pillanatban csak annyit tudott, hogy ő akar az lenni, aki megveszi a kísértetet.

Jude indult volna tovább, hogy megnézze, Georgia felöltözött-e már az emeleten. Félórával korábban szólt a lánynak, hogy bújjon bele a ruháiba, de arra számított, hogy még mindig ágyban találja. Úgy gondolta, a lány veszekedést akar provokálni, és egészen addig ágyban marad, amíg el nem éri a célját. Nyilván ül az ágyon, és nagy műgonddal feketére pingálja a lábkörmeit. Vagy a hordozható számítógépén szörföl, dark kiegészítőket keresve, hátha megtalálja a tökéletes nyelvpírszinget, mintha tényleg szüksége volna még egy vacak… Jude megtorpant, az interneten keresgélés gondolata szöget ütött a fejébe. Visszapillantott Dannyre.

Honnan is jött ez az egész? – kérdezte, és a monitor felé bökött az állával.

Kaptál egy e-mailt.

Kitől?

Az árverési oldaltól. Küldtek egy e-mailt, miszerint: „Észre-vettük, hogy korábban is vásárolt hasonló tételeket, és gondoltuk, esetleg érdekelni fogja.” – Vásároltam hasonló tételeket?

Okkult cuccokat, gondolom.

A büdös életben nem vettem semmit ezeken keresztül.

Lehet, hogy mégis, csak elfelejtetted. Vagy én vettem neked valamit.

Kurva kábítószer – mérgelődött Jude. – Valamikor jól szupe-rált a memóriám. Gimnáziumban sakkszakkörös voltam.

Tényleg? Vicces belegondolni.

Mibe? Hogy sakkszakkörös voltam?

Nyilván. Olyan nyomi dolognak tűnik.

Ja. Csak bábuk helyett én levágott ujjakat tologattam.

Danny felnevetett – kicsit erőltetettre sikerült, ahogy meggörnyedve kitörölte a szeme sarkából a képzeletbeli könnycseppeket. A megjátszós kis seggnyalója.

 

2

 

Az öltöny szombaton, kora reggel érkezett meg. Jude már felkelt, kint volt a kutyákkal.

Amint a UPS furgonja lefékezett, Angus azonnal támadásba lendült. Kitépte a pórázt Jude kezéből, a leparkolt kocsi oldalának vetette magát, és nyálat fröcskölve dühödten kaparta mancsával a vezetőoldali ajtót. A sofőr maradt a kormány mögött, és higgadt, de elszánt arckifejezéssel nézett le a kutyára, mint az orvos, aki éppen egy új ebola törzset szemlél a mikroszkópon át. Jude elkapta a pórázt, és megrántotta, keményebben is, mint akarta. Angus az oldalára zuhant a földön, aztán felveckelődött, és vicsorogva támadásba lendült megint. Mostanra Bon is vette a lapot, és a Jude másik kezében lévő pórázt kifeszítve, fülsértően csaholt.

Mivel a pajta és a kennel túl messze volt, Jude az udvaron át a homlokzati verandára vonszolta az engedetlenkedő kutyákat. Ott betuszkolta őket a házba, és rájuk csapta az ajtót. Hisztérikus ugatással azonnal megpróbáltak kitörni. Az ajtó megreszketett, ahogy nekivetődtek. Kurva kutyák.

Jude visszaballagott a behajtóra, és éppen akkor ért a UPS furgonhoz, amikor a hátsó ajtó fémes kattanással kinyílt. A kézbesítő fazon bent állt a csomagtérben. Egy hosszú, lapos dobozzal a hóna alatt lehuppant a behajtóra.

– Ozzy Osbourne-nak pomerániai spiccei vannak – jegyezte meg. – Láttam a tévében. Kis ölebek, nem nagyobbak egy macskánál. Maga nem gondolt még rá, hogy beszerez pár ölebet?

Jude szó nélkül elvette a dobozt, és bement.

A konyhában az előkészítő pultra tette a dobozt, és kávét töltött magának. Jude korán kelő volt, az ösztönei és a szokásai is ezt diktálták. Turné vagy stúdiómunkálatok közben reggel ötkor bezuhant az ágyba, és a nappal nagy részét átaludta, de az éjszakai bagolykodás alapvetően idegen volt a természetétől. Konc ert- körutakon általában délután négykor ébredt, fejfájósan, harapós hangulatban, és nem tudott elszámolni magának a közben eltelt idővel. Az ismerősei mind ügyes szélhámosoknak tűntek, gumibőrt viselő, érzéketlen földönkívülieknek, akik barátai arcát öltötték magukra. Jude-nak bőséges mennyiségű alkoholra volt szüksége, hogy újra önmaguknak lássa őket.

Csak hát az utolsó turné óta eltelt három év. Amikor otthon volt, Jude nem foglalkozott az alkohollal, és este kilencre általában ágyban volt. Ötvennégy évesen visszazökkent abba a ritmusba, mely gyerekkora óta vezérelte, amikor még Justin Cowzynskinek hívták, és sertéstenyésztő apja birtokán élt. Az az írástudatlan tahó a hajánál fogva rángatta volna talpra, ha napkeltekor még ágyban találja. Sár, ugató kutyák, szögesdrót, düledező gazdasági épületek, hámló bőrű, horpadt képű, visító disznók – ezek jellemezték Jude gyermekkorát. És az emberi kapcsolatok hiánya, leszámítva az anyját, aki egész nap olyan üres, bárgyú tekintettel ült a konyhaasztalnál, mintha homloklebeny-műtétet hajtottak volna végre rajta, és az apját, aki dühödt röhögésével és az öklével uralkodott disznószarban fürdő, romos birtokukon.

Jude tehát órák óta fent volt, de még nem reggelizett, és éppen szalonnát sütött magának, amikor Georgia bekóválygott a konyhába. A lány mindössze egy fekete bugyit viselt, a karját összefonta kis, fehér, átfúrt bimbójú mellén, fekete haja puha, kusza madárfészekként lebegett a feje körül. Igazából nem Georgiának hívták. De nem is Morphine-nak, jóllehet két évig ezen a néven dolgozott sztriptíztáncosnőként. A valódi neve, Marybeth Kimball, annyira egyszerű, annyira hétköznapi volt, hogy nevetve árulta el, mintha szégyenkezne miatta.

Jude-nak az évek során egész sor dark barátnője volt, akik sztripeltek, vagy jövendőt mondtak, vagy sztripeltek és jövendőt mondtak, csinos lányok, akik feketére lakkozták a körmüket, és egyiptomi füles keresztet viseltek, és akiket Jude mindig arról az államról nevezett el, ahonnan származtak. A lányokat nem zavarta ez a szokása, úgysem szívesen emlékeztek arra a valakire, akit élőhalotti sminkjükkel elfedni próbáltak. Georgia huszonhárom éves volt.

Idióta kutyák – fakadt ki a lány, és félretolta sarkával egyikü-ket az útból. A kutyák a szalonnaillattól felbuzdulva Jude lába körül sündörögtek. – Felébresztettek a kurva ugatásukkal.

Nyilván kurvára ideje is volt, hogy felébredj. Nem gondolod? – Georgia, ha tehette, nem kelt fel tíz előtt.

A lány előrehajolva benyúlt a hűtőszekrénybe a narancsléért. Jude elgyönyörködött a látványban, ahogy a bugyi a márványfehér tomporba vágott, de elfordította a tekintetét, amikor a lány beleivott a dobozba. Ráadásul a pulton is hagyta. Ha Jude nem teszi el utána, ott fog megposhadni.

Jude örült, hogy a dark lányok odáig vannak érte. Jók voltak az ágyban, szerette karcsú, ruganyos, tetovált testüket, és hogy vevők mindenre, ami bizarr. De már volt nős, egy olyan feleséggel, aki pohárból ivott, és elrakta maga után a dolgokat, és aki reggel újságot olvasott, és Jude hiányolta a beszélgetéseiket. Azok felnőtt beszélgetések voltak. Az a nő nem sztripelt. Nem hitt a jövendőmondásban. Az felnőtt párkapcsolat volt.

Georgia egy asztali késsel felhasította a UPS-es dobozt, aztán a kést a rátapadt ragasztószalaggal együtt a pulton hagyta.

– Ilyenkor mi van? – értetlenkedett.

Az első doboz egy másodikat foglalt magába. A belső doboz olyan szorosan passzolt a külsőbe, hogy Georgia jó darabig cibálhatta, mire sikerült kicsúsztatnia a pultra. Egy jókora, fényes fekete, szív alakú doboz volt. Bonbont szoktak ilyenbe csomagolni, de ez túl nagy volt ahhoz, és a bonbonos doboz általában rózsaszínű, esetleg sárga. Lehetett volna még fehérneműs doboz – csakhogy semmi ilyesmit nem rendeltek. A homlokát ráncoló Jude-nak fogalma sem volt, mi lehet a dobozban, de úgy érezte, hogy tudnia kellene. Hogy a szív alakú doboz olyasmit tartalmaz, amire számított. – Én kaptam? – kérdezte a lány.

Lefeszítette a doboz fedelét, kivette, ami benne volt, és fölemelte, hogy Jude is láthassa. Egy öltöny. Valaki küldött Jude-nak egy öltönyt. Fekete, ódivatú holmi volt, a részletek csak elmosódottan látszottak a vegytisztítós műanyag huzattól. Georgia a vállrésznél fogva maga elé tartotta, mintha egy ruhát készülne felpróbálni, de előbb még ki akarja kérni Jude véleményét. A két szemöldöke között csinos kis ráncocskával, kérdőn nézett Jude-ra. Jude-nak egy pillanatig nem esett le, nem tudta mire vélni a küldeményt.

Kinyitotta a száját, hogy közölje, fogalma sincs, ehelyett kívülről hallotta a saját hangját, amint azt mondja: – A halott ember öltönye.

Mi van?

A kísértet – mondta Jude, és beszéd közben kezdett eszébe jutni. – Vettem egy kísértetet. Valami nő odáig volt, hogy a mostohaapja kísért a házában. Úgyhogy feltette árverésre a nyughatatlan szellemet az interneten, én pedig megvettem egy ezresért. Ez a kísértet öltönye. A nő szerint ahol ez van, ott kísért a szellem.

Hú, király! – mondta Georgia. – És hordani is akarod?

Jude maga is meglepődött a tulajdon reakcióján. A bőre bizsergősen vastag és érzéketlen lett a borsódzástól. Egy pillanatra önkéntelenül is obszcénnek találta az ötletet.

Dehogy – mondta, a lány pedig meglepett pillantást küldött feléje, mert a hangja élettelenül és hidegen csengett. Georgia kárörvendő grimaszából rájött, hogy egy pillanatra ha nem is riadtnak, de gyengének mutatkozott. – Nem az én méretem – tette hozzá. Bár nagyon úgy nézett ki, hogy életében a poltergeist ugyanolyan magas és ugyanolyan alkatú lehetett, mint ő.

Mire Georgia: – Akkor elhordom én. Kicsit én is ilyen nyughatatlan szellem vagyok. Plusz dögösen nézek ki fériruhában.

Újabb lúdbőrözéssel kombinált viszolygásroham. Nem szabad hagyni, hogy felvegye. Jude-ot már az is felkavarta, hogy a lány ilyesmivel viccelődik, de nem tudta volna megmondani, hogy miért. Nem fogja megengedni, hogy felvegye. Abban a pillanatban elképzelni sem tudott visszataszítóbbat.

Márpedig ez nagy szó volt nála. Ízléstelenségben Jude nem sok tabut ismert. Az undorérzet szokatlan volt számára. Nem zavarták az ízlésicamok – harminc éve prímán megélt belőlük.

– Besuvasztom valahová az emeleten, míg kitalálom, mi legyen vele – mondta, nemtörődöm hangot próbálva megütni, kevés sikerrel.

A lány feligyelt Jude önuralmának megingására, átható pillantást vetett rá, és lerántotta az öltönyről a nejlonhuzatot. A zakó ezüstgombjai megcsillantak a fényben. Az amúgy komor, hollófekete öltönynek nyers, férias karaktert kölcsönöztek a negyeddolláros méretű ezüstgombok. Csapjunk hozzá egy zsinórnyakkendőt, és máris kész Johnny Cash fellépő ruhája.

Angus riadt, fülsértő hangú ugatásba kezdett. Farkát a lába közé kapva elhúzódott az öltönytől. Georgia felnevetett.

– Tényleg kísértet van benne – mondta.

Mint valami bikaviador, lengetni kezdte maga előtt az öltönyt, és Angus felé lépegetett a nadrág száraival. Amikor egészen közel ért hozzá, gyönyörűségtől csillogó szemmel megeresztett egy elnyújtott, torokhangú kísértethuhogást.

A fejveszetten hátráló Angus a pultnál álló bárszéknek ütközött, ami visszhangos csattanással feldőlt. Bon a fülét lesunyva, halálra váltan bámult az öreg, vérfoltos húsvágó tönk alól. Georgia megint nevetett.

– Fejezd már be, bazmeg – szólt rá Jude.

A lány a nagyítólencse alatt hangyákat perzselő gyerek perverz gyönyörűségével az arcán lesajnáló pillantást vetett rá, aztán fájdalmasan felkiáltott. Káromkodva a szájához kapta a jobb kezét. Az öltönyt a pultra hajította.

Hüvelykujja hegyén élénkpiros, kövér vércsepp serkent, majd hangos koppanással a járólapra pottyant.

Bassza meg – mondta a lány. – Kurva gombostűje.

Látod, most megkaptad.

Georgia egy gyilkos pillantás kíséretében beintett neki, aztán kiviharzott a konyhából. Jude felkelt, és elrakta a narancslevet a hűtőbe. Utána a mosogatóba tette a kést, konyharuhát kerített, hogy feltörölje a padlóról a vért – amikor megakadt a tekintete az öltönyön, és el is felejtette, hogy mit akart csinálni.

Kisimította a ruhát, a zakó ujjait visszahajtotta a mellrészre, óvatosan végigtapogatta az anyagot. Nem talált benne tűt, és elképzelni sem tudta, mivel szúrta meg magát Georgia. Gyengéden visszahelyezte az öltönyt a dobozába.

Hirtelen kesernyés bűzre lett igyelmes. Szentségelve a serpenyőbe pillantott. Odaégett a szalonna.


ekultura.hu - 2018. május 30.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!