Főkép

Fülszöveg:

„Hozzávalók: 30 jól fejlett kamaszgyerek, 1 meglehetősen felpaprikázott oktató, 20 év szakmai gyakorlat, néhány darab szerencsésen kiválasztott taneszköz, egy evőkanál szigor, pár szem édesítő szó, egy különös ízekből álló fűszerkeverék, valamint egy csipetnyi humor vagy irónia.” Így kezdi receptjét a tanításhoz Forgács Róbert, aki maga is aktívan gyakorolja e jeles hivatást, és az évek-évtizedek alatt felgyűlt tapasztalatait ebben a kötetben foglalja össze. Humorral átszőtt írásaiban ismerős alakok és élethelyzetek villannak fel az olvasó lelki szemei előtt. Hisz melyikünket ne tanította volna egy-egy tyúkanyó, farkas vagy éppenséggel papagáj típusú tanerő, vagy ki ne járt volna egy osztályba egy majommal, libával vagy párduccal? De vajon hogyan tenyésztik a nebu-lovakat, mi történik egy tanári értekezleten vagy egy lyukasórában, és mikor érdemes elhaláloznia egy magára valamit is adó oktatónak? Ez a könyvből mind kiderül vagy beborul…

 

Forgács Róbert kötete nem csupán korrajz, hanem főhajtás is a mester, Karinthy Frigyes előtt, akinek Tanár úr kérem című remekműve pontosan száz éve, 1916-ban jelent meg. A nagy előd nyomdokában járva megtudhatjuk, mi a különbség jó és rossz tanár között, a szeren lógás helyett pedig a dolgozatjavítás rejtelmeibe tekinthetünk bele. Olvasás közben talán azt is megérthetjük, miért őszültek meg nevelőink egy-egy osztálykirándulás végére, és levonhatjuk a következtetést: bizony a tanár is ember.

 

Részlet a könyvből:

A ROSSZ TANÁR

 

Már a becsengetés előtt görcsbe ugrik a gyomra, és csak arra tud gondolni, mit fog kezdeni az első órán a tanulókkal. Százszor végiggondolta, hogyan köszön majd, mit mond magáról a bemutatkozáskor, milyen komoly feladatokat oldanak meg már a legelső órán. Mégis torkában dobog a szíve, amikor belép az osztályterembe.

Persze ott a szokásos év eleji zsivaj fogadja, mindenki tele van nyári élményekkel, egymás szavába vágva mesélik szédítő kalandjaikat. Ki kíváncsi ilyenkor az új tanárra? Hősünk már az ajtóban elbizonytalanodik, tétován lép be a terembe, és amikor már a katedrán toporog, akkor sem csendesedik a zaj. Nem tudja, mihez kezdjen, zavartan néz körül, többször is a torkát köszörüli. Amikor végre kinyögi, hogy „Osztály vigyázz!”, olyan furcsán megbicsaklik a hangja, mint egy mutáló kamasznak, ami élénk derültséget vált ki a valódi kamaszokból. Ettől csak még nagyobb lesz a káosz, mire a tanár most már rekedt hangon üvölti, hogy: „Csönd legyen, fogjátok már be a szátokat, nem látjátok, hogy itt vagyok?!”

- NEEEM! – harsogja egy vad hang a hátsó sorból, mire a tanár kétségbeesve kérdezi, hogy: „Ki volt az?” Persze senki nem válaszol, a feszültség fokozódik, és ők még mindig ott állnak egymással szemben – az osztály és a rossz tanár. Éveknek tűnő másodpercek után végül megadóan mondja ki a megváltó igét: „Üljetek le!” A társalgás azonban így is folytatódik, hiszen mindenki a szomszédjával kezdi értékelni a történteket.

- Magamról röviden annyit, hogy már óvodás korom óta pedagógus akartam lenni, az általános iskolában és a gimnáziumban is nagyon szerettem a tanáraimat, és az egyetemet is kiváló eredménnyel végeztem el. Hozzátok is nagy izgalommal és azzal a szándékkal jöttem, hogy megszerettessem veletek a tantárgyamat. Remélem, együtt tudunk majd működni – hangzik az új tanár ars poeticája.

Úgy tűnik, ez a vallomás nem hatotta meg a tanulóifjúság nagy részét, mert már a beszéd közben is halk, gúnyos megjegyzések hallatszanak, a végén pedig nyerítésszerű hang és cuppanás suhan végig a termen. A tanár úgy tesz, mintha nem hallotta volna meg, de magában elhatározza, hogy most bekeményít.

Szinte kiabálva adja ki az utasítást, hogy mindenki vegye elő a füzetét, mert diktálni fog. Hangos morgás a válasz, néhányan kényszeredetten kinyitják a füzetet, de páran még ennek a felszólításnak sem tesznek eleget. A rossz tanár ekkor már vörös fejjel ordítva kényszeríti a két legvagányabb fiút, hogy üljön előre, és kijelenti, hogy ezentúl itt lesz a helyük, és különben is, hozzák ki az ellenőrzőjüket, mert óra alatti nyihogásért szaktárgyi intőt fognak kapni.

Az óra hátralevő részében viharos tempóban újabb és újabb példákat diktál a lelombozódott és már most fásult tanulóknak, akik unott képpel rágják a toll végét, mert fogalmuk sincs a feladatok megoldásáról. De itt nem is a megvilágosodás a lényeg, hanem az, hogy le legyen kötve a tisztelt diáksereg figyelme. Hát, az aztán most alaposan le lett kötözve, és ebből a kötelékből, úgy tűnik, egyhamar nem is szabadulhatnak!

A gyermekkora óta hivatására készülő pedagógus már az első órán megszerettette a tantárgyat lelkes diákjaival, és minden bizonnyal a tanév során is kiválóan együtt tudnak majd dolgozni.

 

A JÓ TANÁR

 

Amikor a jó tanár bemegy az osztályterembe, még ő maga sem tudja, mi lesz a következő pillanatban. A szokásos zsivajgás fogadja, de mire jókedvű mosollyal a katedrához ér, már csendesedik a lárma. Kíváncsi tekintetek fogadják: milyen lehet az új tanár? Ő körbenéz, ekkorra már teljes a csend, pedig nem is szólt még semmit, nem csapta oda a könyveit, és még csak nem is üvöltötte, hogy kuss egyen.

Figyelmesen körbenéz, néhány vagányabb kinézetű fiút hosszasabban megszemlél, majd csendesebb hangon megszólal: Sikerekben gazdag, boldog, új életet kívánok! Döbbent csend, néhányan egymásra néznek: ki ez a fura alak? Kisvártatva újabb váratlan mondat következik: Ne csodálkozzanak, a tanulás életfogytig tartó büntetés! Na, ez már sok, mindenfelől kuncogás hallatszik, de még mindig nem ül le senki, most már várják a következő fordulatot. Na, mindezek dacára szivárványszínű szép napot kívánok! Üljenek le! Ez viszont már köszönésfélének tűnik, úgyhogy leülnek.

A tanár bemutatkozik, majd elmondja, hogy ő tulajdonképpen tévedésből lett tanár. Valójában sintérnek készült, de gyerekkorától fogva fél a kutyáktól, úgyhogy le kellett mondjon régóta dédelgetett álmáról. A cukrászon is sokat gondolkodott, de cukorbeteg lévén, nem élvezhetné azokat az édességeket, amiket kisütött. Még a felvonószerelő is felötlött benne, de klausztrofóbiája miatt ezt a tervét is el kellett vetnie. Így maradt a pedagógusi pálya, bár az is igaz, hogy kiütést kap a krétaportól, allergiás a csengetésre, a kamaszokat pedig kifejezetten rühelli, de hát valamivel mégiscsak foglalkozni kell.

Ezután kijelenti, hogy most pedig a saját életéről fog mesélni, mindenki nagyon figyeljen, mert a következő órán ebből lesz felelés. A buzgóbb diákok már veszik is elő vadonatúj füzetüket, kinyitják az első oldalon, és nekikészülnek a jegyzeteléshez. Az új tanár vár egy kicsit, elmosolyodik, majd így szól: – Ezt ugye ti sem gondoltátok komolyan? – Ismét gúnyos mosoly villan át a vagányabb fiúk arcán.

– Szerintem mindenki jobban jár, ha a mai órán inkább játszunk valamit – szól, és az első játékra a két legmenőbbnek tűnő fiatalembert választja ki. Ők, persze, kezdőként nem oldják meg tökéletesen a dolgukat. Sebaj, az előny most már a tanárnál van!

Hamarosan újabb jelentkező akad a következő feladványra. Egészséges versenyszellem alakul ki a diákok között, miközben harsányan röhögnek a saját és a mások hülyeségein. Az új tanár háttérbe húzódik, hagyja érvényesülni a diákokat, és amikor kicsit leül ez a játék is, megint új feladatot ad.

Az óra végére a jó tanár – miközben az osztály felhőtlenül játszott – megtanulja a tanulók zömének nevét, és egy gyors névsorolvasást tart. Kicsöngetéskor felfüggeszti a szórakozást, megáll előttük, ekkor ismét csend lesz, és így köszön el: További jó mulatást kívánok! Holnapra pedig olvassátok el a Háború és békét! És kimegy a teremből.

A következő órán már semmit nem kell magyarázni.

Kezdődhet a tanítás!

 

EGY TANÁR ÁLMA

 

Megint nem készültem! Úgy mentem be az órára, hogy nem néztem át a soron következő anyagot, fogalmam sem volt, miről fogok beszélni. Legalább a tankönyvet magammal vittem volna, akkor abból puskázom, de nem, nem volt nálam semmi! Hogy jöhettem el így?

Huszonnégy álmos és unott arc nézett rám: miről lesz ma szó, mivel untatom már megint őket? De nem tudtam megszólalni, elfelejtettem, amit mondani akartam. Csak álltam az osztály előtt, és egyetlen értelmes gondolat sem jutott eszembe. Ijedten néztem körbe, segítsen valaki. Súgjanak, mert különben megbukom, és akkor egész nyáron tanulhatok. Tisztán emlékszem, ez volt a legrosszabb az egészben, hogy oda a nyaram, pedig el akartam utazni a tengerhez, de így nem tudok majd, mert megbuktam.

Ekkor mentő ötletem támadt: mesélek nekik! A pontos történetre már nem emlékszem, csak azt tudom, hogy volt benne villamos (talán azért, mert aznap végre sokat utaztam villamoson, mint gyerekkoromban) meg egy anyóka a kutyájával. A kutya foltos volt, és folyton a néni kezét nyalogatta. Mikor leszálltak a villamosról, a mamóka elengedte a pórázt, és a kutya galambbá változva felrepült a háztetőre. Az anyóka ekkor elővett egy puskát, és lelőtte a madárrá változott ebet.

Hogy mi volt a mese tanulsága, arra nem emlékszem már, csak arra, hogy egy lány megkérdezte: ebből holnap felelünk? Igennel válaszoltam, meg azt mondtam, hogy ez jó lehetőség a javításra. De ekkor már olyanok voltak, mint a gyerekeim, és többen könyörögni kezdtek, hogy meséljek még nekik, mert ilyen jó óra még sohasem volt, és hogy ők nem is akarnak már mást tanulni ezentúl, csak mindig meséljek majd nekik valamiről.

Arra gondoltam, hogy majd utánanézek a könyvtárban, milyen mesék vannak még, és akkor jövő órára készülni fogok, mert az szörnyű, ha felkészületlenül megyek az órára, ott állok az osztály előtt, és riadtan várom, hogy valaki súgjon.

Ekkor azonban felriadtam, még sötét és csend volt odakinn, de egy madár már rázendített hajnali énekére. Egy új nap virradt fel. Ma öt órám lesz…

 

MINT AZ ÁLLAT (TANÁRTÍPUSOK)

 

Az egér

Szürke egyéniség. Mindig rohangál, hóna alatt könyvek, dolgozatfüzetek, határidőnapló, tolltartó és egyéb tanítási segédeszközök. Becsengetéskor beszáguld az osztályba, izgatottan körbeszaglászik, majd cincogó hangon belekezd a mondandójába, hadarva, köpködve beszél. Néha elbizonytalanodik, makogni kezd, félénkké válik. Ilyenkor megzavarodik, legszívesebben behúzódna a tanári asztal alá, vagy bemászna a szekrénybe. Mivel ezt nem teheti meg, frusztráltan tovább magyaráz, és ha zsivajt észlel, rászól a gyerekekre. Alig várja az óra végét, kicsengetéskor kiszalad az osztályból, és bebújik az egérlyukba, azaz behúzódik egy csöndes sarokba, és csöndben elrágcsálja a tízóraiját.

 

A páva

Magabiztos, hiú ember. Már az öltözködésében is van valami feltűnő. Szeret kopogós cipőben járni, ruházata mindig valami rikító színben pompázik, széles karkötő, vastag nyaklánc vagy élénk smink biztosan található rajta. Becsengetés után, kissé késve peckesen végigvonul a folyosón, és határozott léptekkel belép az osztályterembe. Kínosan ügyel rá, hogy tanárkollégái mellett a diákok is láthassák kirívó egyéniségét. Fejtartása, járása, beszédmodora magabiztosságot sugall, szinte tévedhetetlennek tűnik. Számára a tanítás pótcselekvés, tulajdonképpen tévedésből van itt, ennél sokkal többre lenne hivatott. Büszkén viseli a sors tévedését, emelt fővel távozik nap mint nap az iskolából.

 

A majom

Szeret jópofáskodni. Az egész tanítást úgy fogja fel, mint egy cirkuszi mutatványt, bohóckodik, mulattat. Tanítási időben osztályról osztályra lendül, szünetekben is hol itt, hol ott tűnik fel. Öltözködésében is van valami esetlegesség, néha olybá tűnik, mintha csak magára dobálta volna a ruhadarabokat. Gyorsan, szinte hadarva beszél, a siker érdekében akár még énekelni, táncolni is hajlandó az órákon, s akkor a legboldogabb, ha kacagnak a tréfáin. Egy poénért képes eladni a lelkét! Számára a vakáció hosszú és unalmas állóvíz, alig várja, hogy kezdődjön az újabb szezon, és mutatványaival ismét elkápráztathassa a közönséget.

 

A farkas

Vérszomjas, ragadozó típus. Már reggel úgy ébred, hogy ma legalább egy diákot felfal. Mire szürke bundájában beér az iskolába, vérben forog a szeme, foga fenyegetően villan ki. Az osztályterembe lépve mogorván tekint körbe, a gyerekek azonnal megérzik a veszélyt: aki ma felel, halál fia. Az óra végén éhségét csillapítva, megnyugodva távozik, de nyomában halálhörgés, siralom hallatszik. A folyosón még a többi tanár is félrehúzódik előle – jobb a békesség! Sértetten, magányosan, meg nem értetten vonul el odújába, ahol leginkább az foglalkoztatja, hogyan álljon bosszút a világon.

 

A kaméleon

Színváltoztató egyéniség. Mindenhez és mindenkihez képes alkalmazkodni. Különösen kedveli a zavaros politikai időket, amikor gyakran változtathatja nézeteit. Nincs olyan iskolaigazgató, akit ne lenne képes szolgálni. Mérhetetlen alkalmazkodóképessége minden tanügyi reformon átsegíti, mimikrije kifogástalan. Természetesen tanítványaihoz is maximálisan igazodik, a legfontosabb számára, hogy mindenki elfogadja, netán szeresse őt, és ha egy mód van rá a jutalmazásnál is felmerüljön a neve. A szülői értekezlet számára a legotthonosabb terep, mert ott bizonyítás nélkül is el tudja magát fogadtatni, mindenki úgy érezheti, hogy ő a „rendes tanár”. Mire lelepleződhetne, már egy másik arcát látjuk.

 

A nyúl

Leginkább saját magától fél. A falhoz lapulva, riadtan járkel a folyosón, minden kis zajra összerezzen. A legnagyobb megpróbáltatás számára maga a tanítás. Legszívesebben be sem menne az osztályba, inkább csak az iskola kertjében rágcsálná kis répáját. Szóban nem is feleltet, csupán írásban kér számon, és ha valamelyik diák reklamál, szó nélkül megadja a jobb osztályzatot. Ha az igazgató hívatja, rögtön arra gondol, hogy most rúgják ki, pedig még tíz éve lenne a nyugdíjig! Ha a tanáriban bármilyen konfliktust észlel, gyáván elvonul egy sarokba, vagy kiszalad a teremből, és csak a veszély elmúltával oldalog vissza. Ezt is megúszta!

 

A pulyka

Már eleve mérgesen ébred. Miért kell ilyen korán felkelnie, hagynák inkább békésen kapirgálni. Peckesen megy be az iskolába, majd a tanterembe is, és ott tekintetét zordan hordozza körbe. Tulajdonképpen utálja a gyerekeket, de ezt egy ideig jól leplezi. Az első bosszantó dologra azonban dühbe gurul, feje elvörösödik, és máris üvölteni kezd, mondhatnánk, elönti a pulykaméreg. Haragja nyomán összetépett füzetek, törött vonalzók, szétszaggatott könyvlapok maradnak az osztályban. A tanulók és a kollégái is hamar megtanulták, hogy ilyenkor hagyni kell, majd magától lecsillapodik. Vezető pozícióban különösen veszélyes típus!

 

A csiga

Lassú, megfontolt természet. Megesik, hogy öt-tíz perces késéssel mászik be az órára. Hátizsákját mindig magával viszi, abban található meg minden értéke. Mire kipakolja belőle a tanításhoz szükséges eszközöket, eltelik a tanóra fele. Beszédtempója, mozgása lassú, kimért, nehezen lehet kimozdítani nyugalmából. A táblára is csigatempóban ír. Érzékeny típus, ha bántják, behúzza a szarvacskáit, visszabújik a házába. Ilyenkor nem szól senkihez, begubózik, a szünetekben fülhallgatón zenét hallgat, és ha valaki mégis megszólítja, csak röviden, egy-egy szóval válaszol. Általában utolsóként hagyja el az iskolát.

 

A tyúkanyó

Igazi osztályfőnöktípus. Tanítványait egyszerűen csak kiscsibéimnek szólítja, és szeret állandóan a közelükben lenni, akkor nyugodt, ha a baromfiak körülötte kapirgálnak. Mindenről és mindenkiről mindent tudni akar, szinte belebetegszik, ha valamelyikük szárnypróbálgatásáról nem szerez tudomást. Imád velük lelkizni, sokszor a tanítás rovására is erkölcsi prédikációkat tart. Ilyenkor ő az úr a baromfiudvarban, imádja hallani a saját kotkodácsolását, de a kiscsibék csipogását rossz néven veszi. A dolgozatok jelentik számára a tojásokat: néha hetekig kotlik rajtuk, de azt hiába várja, hogy maguktól kikeljenek. A végén csak ki kell javítani őket!

 

A medve

Kedves, szeretni való figura, a tantestület nagy öregje. Lassan, cammogva jár, soha nem siet. Minek is siessen, úgysem tart már komoly órákat. Magyarázatai hosszasak, körülményesek, nehezen forog a nyelve, és az is megesett már, hogy elaludt a saját óráján. Pedig valaha jó tanár volt, le tudta kötni a diákok figyelmét, de mára már annyi viszontagságon ment át, hogy inkább bebújna a barlangjába, és téli álmot aludna. Egyelőre azonban nem teheti meg, így hát kopottas bundájában bebandukol az iskolába, komótosan leveti a kabátját, és várja a tízórai szünetet, amikor is elfogyaszthatja finom mézes kenyerét, és megihatja hozzá kedvenc málnaszörpjét.

 

A pók

Lassan szövi hálóját, türelmesen kivár, mielőtt lecsap áldozatára. Rövid idő alatt kiszúrja későbbi áldozatát, és csak az alkalmat lesi, hogy mikor ejtheti fogságba. A legjobb alkalom erre a dolgozatírás. A teremben feszült csend uralkodik, csupán a tollak percegését hallani, mindenki a papír fölé hajolva körmöl. A tanár egy sarokba húzódik, onnan figyeli a zsákmányt. A kiszemelt egyed egyetlen gyanús mozdulatára azonnal elrugaszkodik megragadja, és elégedett vigyorral már viszi is magával a tanáriba. Ott magára zárja az ajtót, nekiesik, és jóízűen lakmározni kezd belőle, a maradékot pedig átadja az igazgatónak.

 

A papagáj

Színes ruhákban jár, de nem túl eredeti egyéniség. Reggelente sokat tollászkodik, mire végül elindul az iskolába. A tanórákra már nem kell készülnie, mert a tankönyv szövegét betéve tudja, hiszen mindig ugyanazt, ugyanúgy tanítja évtizedek óta, és ezeket a betanult szövegeket ismétli unos-untalan. A diákok akár alhatnak is az óráján, mert az előző évfolyamoktól úgyis szó szerint megkapják a tudnivalókat, amiket azután majd ők is pontosan elismételnek a feleletük során. És ez így megy az idők végezetéig, vagy legalábbis addig, amíg ez a madárfaj ki nem pusztul.

 

NEBU-LÓ-TENYÉSZTÉS (DIÁKTÍPUSOK)

 

A hangya

Rendkívüli szorgalommal rendelkezik, képes oldalakat bebiflázni, csak hogy jó osztályzatot szerezzen. Órákon keresztül ül a tankönyv fölött, magol, aláhúz, kijelöl. Nem számít az sem, érti-e, amit olvas, csak gyűjti, gyűjti kis fejecskéjébe az információt, hogy majd az adott pillanatban visszaadja jogos tulajdonosának, a tanárnak. Hogy a számonkérés után hová tűnik el az a szorgalmasan összegyűjtött adatmennyiség, azt már ne kérdezzük. Maradjon ez az ő titka.

 

A lajhár

Olyan lassan mozog, hogy a puszta látványtól el lehet aludni. Az óra kezdetén nagyokat ásít, arcára ólmos fáradtság ül ki, majd rendszerint elszunyókál. Ha a tanár nem veszi észre, képes végigaludni az egész tanórát, csak a csengő hangjára riad fel. Ha a tanár ébreszti fel, kinyitja nagy, álmos szemét, nagyot nyújtózik, és egy óvatlan pillanatban újra elalszik. Ha muszáj, kivonszolja magát a táblához, és krétával a kezében, állva szundít el. A tornaórákat viszont kedveli: felmászik a kötélre vagy a bordásfalra, és ott észrevétlenül édes álomba merül.

 

Az oroszlán

Kétségtelenül ő az osztály vezére. Minden szavát, mozdulatát lesik a többiek, befolyása van még a tanár tevékenységére is. Méltóságteljesen ül, sőt trónol a padban, fejét csak néha mozdítja meg, de akkor is éppen csak biccent egyet, vagy lassan körbehordozta tekintetét. Ha konfliktus támad körülötte, elég csupán mordulnia egyet, és máris rend lesz az osztályban. Baj csupán akkor támad, ha megéhezik. Jaj a gyengéknek és a kiszolgáltatottaknak: Isten óvja meg az uzsonnájukat! Nem vitás: ő a diákok királya!

 

A csiga

Érzékeny, visszahúzódó típus. Sok-sok perc telik el az órából, mire kidugja szarvacskáit, és figyelni kezdi a tanár magyarázatát. Már-már arra is hajlandó, hogy a padszomszéddal kapcsolatba lépjen, óvatosan belenézzen a jegyzeteibe. Mihelyst azonban elutasító visszajelzést kap, netalántán a tanár rászól valamiért, azonnal visszahúzódik védelmet jelentő házacskájába. Onnan aztán nagyon nehéz újra kicsalogatni őt, akár az egész osztály énekelhetné neki a „Csigabiga, gyere ki…” kezdetű dalocskát.

 

A róka

Ravaszdi kis diák, soha nem tudni pontosan, mit gondol valójában. Dolgozatírás közben arcára ravasz mosoly ül ki, tekintetét alattomosan körbehordozza az osztályon, azt lesi, kitől kérhetne segítséget. Ha nem talál senkit, sunyin előszedi a jó előre elkészített puskáját, s a tanár mozgását óvatosan követve elkezd másolni. Ha véletlenül lebukik, olyan ártatlan arcot vág, mint aki semmi rosszaságra nem lenne képes, vagy ha már nagyon szorul a hurok, padtársát mártja be maga helyett. Sokra viszi még az életben.

 

A liba

Annyira buta, hogy nem is tudja magáról, mennyire az. Pedig nagyon akar! Iszonyatos erővel koncentrál a tanárra, megpróbál figyelni, jegyzetelni, de mivel szó szerint akarja leírni a magyarázatot, rendszerint lemarad, és a káosz csak fokozódik. A helyzetet tovább rontja, ha jelentkezik, és olyan butaságot kérdez vagy mond, hogy még a lajhár is felkapja a fejét. Ostobaságát azzal próbálja ellensúlyozni, hogy igyekszik divatosan öltözködni, de mivel ízlése sincs, ezzel sem javít a státuszán. Amikor érzékeli, hogy a helyzet reménytelen, elsírja magát, és ezzel részéről a dolog le is van zárva.

 

A majom

Ő az osztály bohóca. Hajlamos mindent kifigurázni, mindenből viccet csinálni. Különösen szereti eljátszani az órán elhangzó információkat, megeleveníteni a tanár szövegét. Kedvenc területe azonban a parodizálás: valamennyi osztálytársát, de különösen az oktatókat tudja kitűnően utánozni, minden apró részletet éles szemmel megfigyel, azután egy adandó alkalommal előadja remekbe szabott műsorát. Élvezi, hogy szórakoztat, hogy körülötte mindenki fetreng a nevetéstől. Ráadásul így azt is megúszhatja, hogy esetleg rajta röhögjenek a többiek.

 

A párduc

A korán érő diáklány típusa. Nőiességére hamar felfigyelnek osztálytársai, de még férfi tanárai is, és ő ezt ki is használja. Kéjesen elnyújtózik a padon, körmét nézegeti, és ha a tanár kihívja felelni, hosszú, elnyújtott léptekkel, szinte csak érintve a földet, kúszik ki a táblához, majd kihívó pillantásokkal, búgó hangon felel. Pontosan tudja, hogy ezzel a férfiakban megbúvó hímet ingerli, és a tanárnak nem lesz ereje nehezeket kérdezni, sőt a végén elgyöngülve még jobb jegyet is ad, mint amit megérdemel. Ha az illető pedagógus történetesen nő, ez a taktika nem alkalmazható!

 

A pióca

Annyira ragaszkodó típus, hogy nem lehet levakarni. Folyton a tanár közelében tartózkodik, szinte rátapad. Mindig van valami fontoskodó kérdése, sürgős, megoldandó problémája, ezért még a szünetben is követi mindenhová az oktatóját. Vérszívó fajta, csak akkor pihen egy rövid ideig, ha teleszívta magát információval, és nem bír már többet befogadni. Nincs tőle szabadulás, mert ha nem tapadhat a tanárra, úgy érzi, hogy ő már nem is fontos.

 

A macska

Bizonyos tanároknak ő a kedvence. Rendszerint az első padban ül, tágra nyílt szemmel követi a tanár mozgását, és annak egy-egy finomabb mozdulata vagy gesztusa után még a szája szélét is megnyalja. Szeret hízelegni, akár óra közben is dicsérő megjegyzéseket tesz a tanár munkájára, szinte hozzádörgölőzik. Ha felszólítják, nyávogó hangon affektál, vagy ha kell, még dorombolni is képes, csak hogy jobb eredményt érjen el. Magányos lény, mert a többiek ki nem állhatják ezt a típust, de ő ezzel nem törődik. Neki a saját karrierje sokkal fontosabb!

 

A sündisznó

Kedves kis lény, de nagyon szúrós. Ha jól érzi magát, és éppen senki sem piszkálja, szereti simogatni gömbölyű hasacskáját, elégedetten eszegetni tízóraiját. Ha azonban az osztály egyik ragadozója kíváncsian szemet vet rá, és szórakozni kezd vele, azonnal összegömbölyödik. A tanárokkal szemben még sértődékenyebb tud lenni: csak merje valamelyikük akár csak felszólítani, netán feleltetni, azonnal hátat fordít, és csupán a tüskéit mutatja meg neki. Ilyenkor nem ajánlatos hozzáérni, simogatni, mert csúnya sebek maradnak a tövisek nyomán!

 

A szurikáta

Társas lény, nem szeret egyedül tevékenykedni, széles baráti körben, csapatostul jár-kel. Rendkívül kíváncsi típus, minden érdekli, mindenbe beleüti az orrát. Órák alatt csak a legritkább esetben figyel, mindig mással foglalkozik a pad alatt. Leginkább a mobiltelefonjával játszik, de mivel fél, hogy lebukik, nyugtalanul fel-felkapja a fejét, figyeli a tanár mozgását, és ha baj van, villámgyorsan figyelő pozícióba helyezkedik. Ezt a gyors reagálóképességét remekül tudja hasznosítani dolgozatíráskor. Amint a tanár figyelme lankad, azonnal előveszi a puskát, és leles róla egy információt. Képes az egész órát így végigpuskázni, de ez még mindig jobb, mint ha őt vadásznák le!