Főkép

Különösen az év ezen szakában vagyunk hajlamosak ígérgetni, fogadkozni, mert mind nagyon is tudjuk, hogy egészségesebben kéne élnünk, jobban kéne szeretnünk a környezetünket, magunkat: „Már rég le akartam szokni a dohányzásról.” „Heti 2 edzés még valahogy beleférne az időmbe, és megfogadom azt is, több zöldet fogok enni.” Aztán hamarosan kiderül, nem tartunk be semmit, hiszen a gondolkodásmódunkat nem tudjuk megváltoztatni, legalábbis nem egyik napról a másikra. Talán ez az oka, hogy én már nemigen szoktam megfogadni semmit. Ahogyan hosszú távra tervezni sem.

 

Épp ezért gyerekként nem tudtam elképzelni, hogy milyen lesz az ezredforduló utáni élet, tiniként pedig az nem ment, milyen lesz 2015-ben. Olyan, mint a Vissza jövőbe? Hát, eddig nem úgy tűnik. Csak jelezném, 1989-óta várunk arra a légdeszkára…

 

Viszont ha kinézek az ablakon, pont ugyanaz a kép fogad, mint tavaly ilyenkor. Vagy mégsem, mert azóta újjáépítették szemközti a parkot, megcsinálták a parkolót, felszedték végre az ötven éve nem használt villamossíneket. És azóta született egy verses rovatom is. És úgy tűnik, életrevaló a kicsike. Csendes gügyögéssel négykézláb közlekedik, hamarosan egy éves, és bár nem kapok tömeges visszajelzéseket, mégis elképeszt, hogy milyen sokan szeretitek. Ezért külön köszönettel tartozom!

 

Így aztán mégiscsak teszek egyetlen ígéretet: idén is folytatni fogom, amíg le nem váltanak, és/vagy ti rá nem untok a minden irodalmár által sírva olvasott bevezetőimre.

 

Szász Károly (1829–1905) magyar drámaíró, műfordító, esztéta, református püspök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Gyakorlatilag az összes irodalmi műfajban alkotott, igaz, hogy szépirodalmi műveit nem tartják különösen kiemelkedőnek. Ennek ellenére jelentős szerepet tulajdonítanak műfordításainak és irodalmi elemzéseinek. Ő írta az első elemzést Madách Imre Az ember tragédiája című drámjához.

 

Az „Egy gondolat” számomra a szeretetről szól. Nem a szerelemről, ami fellángol, majd lecsillapodik, gyakran kihuny, vagy ha szerencsések vagyunk, fellángol még egyszer. Nem, ha igazán kegyeibe fogad Fortuna, megismerjük, mi az igazi szeretet. Amikor valakit magad elé helyezel, és önzetlenül, anélkül, hogy viszonzást kérnél érte, szereted tisztán és őszintén. Amikor nem tudod elképzelni az életed nélküle, és tudod, bármikor odaadnád a sajátodat, ha azzal akár csak egy napot is nyernél számára. Mind hallottunk olyan történeteteket, amikor egy házaspár leéli az életét együtt, és a másik halála után az özvegye, talán mert nem képes egyedül élni, vagy egyszerűen csak nem tud nélküle élni, hamar elhagyja az életet. Pedig biztos ők is veszekedtek, nekik is lehettek nehéz napjaik, de mégis olyan, mintha egy láthatatlan zsineg kötné össze őket, ami soha nem szakad el. Úgy vélem, kicsit önzés is így szeretni valakit, mégis, azt hiszem, titkon mind erre vágyunk.

 

HETI VERS – Szász Károly: Egy gondolat

 

Ha nyugodt homlokomra néha
Árnyat vet egy bús gondolat,
Mint a futó felhő árnyéka,
Mely csendes tó tükrén mulat:
Azt hű szemed már észre vette,
Hogy szempillámon könny rezeg:
Hová gondoltam? - kételkedve
S szelid mosollyal kérdezed.

Hová gondoltam? - Isten tudja!
Jő s elröpül a gondolat,
Mint vándormadárnak útja,
Felhős, felhőtlen ég alatt:
Vándor daru a végtelenbe
Száll - s elnyeli a távol ég...
- De tedd csak hű kezed kezembe,
Megmondom: mire gondolék.

Csak arról gondolkoztam, édes,
Ha majd napunknak fénye vesz:
Melyönk jut majd előbb a véghez,
A sir partján első ki lesz?
Mert fogjuk legerősebben bár
Egymás kezét egész uton:
A végponton az egyik nem vár
S otthagyja párját, jól tudom.

És abban is megnyugszom, hogyha
Te léssz, ki előre mén.
Mert látni téged sirba rogyva,
Tudom, hogy túl nem élem én.
Homályos árnyán temetődnek
Mint hattyué hal el dalom...
- De hogyha én halok előbb meg:
Mi lesz belőled, angyalom?