FőképHarmadik felvonás

Sík. Messziről palota látszik, s feléje bokrok között egy
gyalogút visz.

Mirígy

Itt van hajnal palotája,
És tündér tömkeleg.
Tünde s Csongor - úgy mutatják
Messzelátó szemeim -
Erre jőnek, az pihenni,
Ez mint árnyék, őt követni;
S a manók is - mely szerencse!
Üldözésem tárgyai,
Erre jőnek. E határon
Most én kővé változom,
Rút varacskos régi kővé,
Hogy, mit önkényt elbeszélnek,
S fúrt agyakon végezének,
Majd, ha mind kihallgatom,
Meg lehessen rontanom.

Leül s összezsugorodik. A manók húzzák kordélyon Balgát s
bólyogatnak.

Balga

Deh, te Duzzog! e biz alszik
Mind a három, mint az ürge,
Jól teszik, hadd nőjenek.

Leszáll s nyujtózik.

Ejha! szinte megmeredtem!
Úgy, de bezzeg Balga bátytó,
Mit csináljunk a manókkal?

Hirtelen föleszmélve.

Úgy van, úgy lesz, azt teszem.

Lassan félre fordítja a kordélyt.

Megfordítom a szekerkét
S e varacskos vén követ
Felnyalábolom fölébe.
Aztán hadd ballagjanak,
Mind a vízig szárazon.
Deh, te szürke, deh, te ráró. -

A manók bólyogatva elballagnak.

Mirígy
egy kissé fölemelkedve.

Elmegyek, de fél fülemmel
Itt vigyázok, mint az örvény,
S jaj neked, te csalfa szolga,
Meg lesz ágyad vetve nálam,
Meg! csalánból, és tövisből,
S szúnyogokból szemfedőd. El.

Balga

Mintha szóltak volna? - Senki.
Így la! most szabad vagyok.
Hej! de mit szemlélek ott?
Ember az, vagy morzsalék?
Oly alatt mász a gödörben.
Csongor úrfi. - Ő az, ő az!
Oh, be messze van szegény.
Hol jár itt az istenadta?
Átkozom rosz bocskora
Milyen hirtelen meghozta.
Soha, soha! Csongor úrfi,
Erre! Erre!

Csongor
jő.

Itt vagy, Balga?

Balga

Itt biz én, pedig kocsin.

Csongor

Hál’ az égnek, hogy kimásztam.

Balga

Úgy-e, a bocskor vetett le?

Csongor

Nem tudom. Mint gondolat,
Mint sugár, mely egyik égből,
Egy világi messze végből,
Más világba szökve hat,
Jöttem, vagy csak álmodám,
És alattam, és fölöttem,
Oldalattam, és köröttem
A világot láthatám.
Egy nagy arc volt, végtelen,
Rajta millió szemek;
Mind oly ékes, oly remek,
Hogy beszédem képtelen,
Méhdongás, szunyogzene,
Elbeszélni, amit láttam,
Ahogyan forrt fenn, s alattam
A világok mindene.

Balga

S ily magasról porba hullni,
Mily keserves hullomás!

Csongor

Úgy van, s azt nem érzi más,
Mint, ki már fenn kezde járni.
De beszéld el, Balga, mint van,
Ily hamar, hogy itt teremtél?

Balga

Aki ösmer, nem csodálná.
Mig te égen, csillagon
Összevissza nyargalóztál,
Addig én kordélyomon
Jöttem itt a vert uton.
Mennyi csárda, mennyi csapszék
Volt előttem! és utánam!
Az egész út csárda volt.
S rajta százezer pohár
Csillogott, mint napsugár.
S mennyi zaj, mily kurja volt,
Azt én el nem mondhatom,
A mennydörgő mennykü dobszó,
S a legmérgesebb mozsárszó
Ahhoz képest cimbalom.

Csongor

Jó szerencse, hogy talállak.
Ott, a’ házba költözünk most,
S hírt, tudosítást veszünk.

Balga

Vagy még inkább jól eszünk,
És annál inkább iszunk.

Csongor

Telhetetlen! annyi csárda
Volt előtted, s szomjuhozál?

Balga

Telhetetlen, és mivel?
A temérdek semmivel.
Mint fizettél, úgy ihattam,
Szégyenedre - csak vizet.

Csongor

Majd a jobb idő fizet.
Balga, hallod, itt megálljunk.

Balga

Elhiszem; mert két leány jő,
Két parányi mézedény.

Csongor

Oh, az első mily sugár,
Mily dicsőség mozdulatja.

Balga

Kár! a fátyol elborítja.

Csongor

Lába két ezüstmadár -

Balga

Hímtelen nép, árva pár.

Csongor

Mely enyelgve jár a földön -

Balga

Legkivált a búzaföldön.

Csongor

Oly mulón, oly könnyüden,
Mintha csókot kérne kölcsön
A füvektől, a virágtól,
S félni kell, hogy meg nem adja,
Hogy legottan elrepűl,
S a virágot sírni hagyja.

Balga

Ej! a tüske majd megfogja.
Mondhatom, gyöngy két személy.

Csongor

Oh, ne mond kettőnek, egy,
S ami ott utána megy,
Az csak árnya termetének.

Balga

Az nekem már cifra ének!
Hát az árnyék vastagabb-e?
Törzsökebb-e, izmosabb-e?
S a valóság ösztövér?
Oh, uram, még oly árnyékot
Össze-vissza s átölelni
Nem legböjtibb gondolat.

Csongor

Szószatyor! ne tátogass itt,
Nyeld el félkapált eszednek
Lúdtömő termékeit.
Menj, mig e nap rajzolatja
A szük útat el nem hagyja,
Térdepelve állj elébe.
Kérjed, kényszerítsd nevemben:
Nincs-e tiltva s kedve ellen
Mondhatatlan kellemeinek
Elborulnom zsámolyánál,
S mint utasnak, idegennek
Kérdést tenni szűz magánál?
Menj, ne késsél, menj sietve.

Tünde, Ilma
jőnek.

Ilma

Azt mondottad, asszonyom, hogy
Itt a Hajnal honja van.

Tünde

Úgy van, Ilma, ott ama ház,
Mely rőt tajtékból fuvalva,
S csillaggal van koszorúzva,
És e tündér kert megette
A szép hajnal birodalma.

Ilma

Úgy, de az csak tréfa volt,
Hogy tilalmas birtokában
Lánnyal szólni férfinak,
Még tilalmasb nyájaskodni
S csókért csókkal adakozni?

Tünde

Csak valóság, amit mondasz.
Hogy legelsőbb kedveséhez
A szerelmes lányka szólt,
Elpirultak arcai,
S szebbek lőnek Hajnalénál,
És azóta e hazában
Amely lány szól kedveséhez,
Eljátszotta kedvesét,
Eljátszotta szíve üdvét,
Mely, mint forrás a hegyekből,
Ömlik, ömlik, s vissza nem tér.
Csak mikor fenn tündököl
A világos dél,
S Hajnal messze múlat, egy más
Ország szélinél,
Akkor kertje belsejében
Lop a szerelem,
S egy rövidke édes órát
Enged töltenem.
Ah, de innen, innen is
Elhajt végzetem,
S akivel felboldogulnék,
Nincsen itt velem.
Csongor ah, még egy delem van,
Egy kis óra tartománya,
És te messze, messze vagy még,
Mint a végtelen világvég.

Ilma

Már azt meg kell vallani,
Ily bohó kis rendelést
Nem találni hét megyében.
Férfihoz nem szólni lánynak!
Szörnyűség az. -

Tünde

Ilma, hallod,
Emlékezned illik, hol vagy.

Ilma

Már azt meg nem állhatom,
Legalább hagyd megsiratnom.

Meglátván Csongort és Balgát.

Ah! szegényke szolgálójok.

Tünde

Oh öröm, kit látok ott.
Ilma, Ilma, Csongor eljött.

Ilma

Oh, keserves állapot,
Balga is nyomába jött.

Tünde

Oh, örömnek fájdalomnak
Kínos édes érzeménye!

Ilma

Asszonyom, nem volna jó,
Míg időnkben tart, ölelni?

Tünde

Hagyd el, Ilma, jer, siessünk.
Vár kívűl egy ház vagyon,
Tisztes özvegyasszony lakja,
Ott Csongornak hirt hagyunk,
Délben Tündét hol találja.
Jer, ne lépj oly pípesen,
Mintha boltba küldenélek,
Jer, szaladjunk.

Balga eléjök térdepel.

Ah, de nézzed,
Itt egy ember -

Ilma

Tátogat.

Tünde

S milyen harcsaszája van.

Ilma

Vajjon? s Csongor úrfi szebb-e?

Tünde

A majomhoz is hasonlít.

Ilma

No bizony! - de nem haragszom:
Férfi, mint a többiek.

Tünde

Ilma, mondd el, mit tegyek?

Ilma

Én egy tapot sem megyek.

Balga

Ne tovább, szelíd galambok,
Térdem itten a határ.
Ott egy ékes ifju vár -

Ilma

Éhes, úgy-e? hadd igyék.

Balga

Az’ nevében szólandok.

Ilma

Oh, az ürge a vakondok,
Hogy beszélhet ily bolondot!

Tünde

Ilma, nézzed, nem bocsát;
Szűk utunkat mind elállta.

Balga

Oh, talán nem hallotok,
Vagy magyar szót, szép virágim,
Még ti nem tanúltatok?
És az a kis gyenge száj,
Gyenge, mint a csibemáj,
Oly hiába volna szép,
És hiába oly pirosló,
Hogy határin semmikép
Nem terem meg a magyar szó?
Azt kivánom tudni - Menykő!
Egyik sem fülel reám.

Tünde

Ilma.

Ilma

Tessék.

Tünde

Ments meg innen.

Ilma

A majomtól?

Tünde

Ah nem, Ilma,
A legnyájasabb legény.

Ilma

Férfi.

Tünde

A természet oszlopa.

Ilma

Mit parancsolsz, asszonyom?

Tünde

Tedd, hogy félremenjen innen,
Mert különben itt veszünk.

Ilma

Megcsipem, hogy vére csordúl.
És tudom, hogy visszafordúl.

Balga

Jaj, mi szörnyü tíz köröm,
A boszorkány körmök ilyek.

Ilma körmei előtt hunyászkodva átborúl a keskeny gyalogúton

Ilma

Asszonyom, nézd, elterült,
S híd gyanánt lesz lábaidnak,
Annak is rossz bár; de menj át,
Addig én őrt állok itt.

Tünde átmegy.

Balga

Vaj! mi volt ez, bolhaugrás,
Vagy szunyogtánc hátamon?

Ilma átmegy.

Jaj nekem, jaj tomporom,
Oh, ez átkozott szekér volt.

Ismét térdre áll.

Csongor

Már nem állhatom tovább.
Elborúlok ott előtte,
S válaszát magam veszem.

Letérdepel, Tünde, Ilma közbeszorulnak.

Tünde

Ilma! lásd, hová vezettél?
Most középen itt rekedtünk.
Ott a szolga, itt az úr.

Ilma

Szörnyüség, most mondja bárki,
Hogy leánynak lenni könnyü!
Útját úgy eltérdelik,
Hogy nem képes elszaladni.
Mint lehullott férges alma
Láb előtt hever körűle
A sok csalfa férfi szív:
S aztán lépjen, s ne botoljon!
Oh, én inkább hódolok.

Csongor
Tündéhez.

Nap, ki elborulsz előttem,
Éjbe foglalt délvilág
Szólj, miként nevezzelek,
Hogy ha fénynek mondalak,
Még csekély ne légyen a név.
Nem felelsz? ah, ajkaid közt,
Mint szeretnék lenni szó,
Titkos, édes, fél kimondott.
Szólj csak ennyit is, ne kínozz.
Nincs szebb, mint a némaság,
Mely szép ajkakon mulat;
Tó az, mely bár pusztaság,
Mégis mennyet mutogat.
Oh, de már ha tiltva van,
Látnom rózsaréveit
Szózatodnak, hallanom hagyd
Szívbeöltő hangjait.
Intesz? félretérjek innen.
S meg ne tudjam, hol vagyok?
Ah ha még te is kegyetlen,
Milyek úgy a szirt s fagyok?
Elveszek! - de nem busítlak,
Szívemet hagyom hidúl;
Lásd, hogyan mégy rajta át,
Mert alatta tenger a bú,
S a sohajtás fergeteg.

Felkel. Tünde s Ilma mennek.

Semmi szép szó, semmi kéret
Meg nem tartja; elmegy, itt hágy.
Szólj, te tőke, szólj, te szikla,
Szólj, te békasó! mivel
Bánthatád, hogy nem felel?

Balga

Én?

Csongor

S ki volna más? te szirt,
Irgalmatlan rossz kova,
Kedvem volna addig ütni -

Balga

Rossz kován nehéz kiütni.

Csongor

Összezúzlak, sárgöröngy.

Balga

Azt ne tedd az istenért!
Ily gyaloghid, mint magam,
Félvilágon sem terem több,
Melyen istenasszonyok
Járdogálnak, lépdegélnek.
Úgy beszélik, egy volt ilyen.
Melyet Jákob álma látott,
S Balga alkalmas hitellel
Még ez őstől származik.
Oh, az a láb!

Csongor

Mit beszélsz?

Balga

Általlejte hátamon.
Oh, mi láb az!

(folytatása következik)

A Csongor és Tünde többi része:
Csongor és Tünde (I.)
Csongor és Tünde (II.)
Csongor és Tünde (III.)
Csongor és Tünde (IV.)
Csongor és Tünde (V.)
Csongor és Tünde (VI.)
Csongor és Tünde (VII.)
Csongor és Tünde (VIII.)
Csongor és Tünde (IX.)
Csongor és Tünde (X.)