FőképMásodik felvonás

Hármas út vidéke.

Csongor

Tévedésnek hármas úta,
Útam itt ez volna hát,
Melyen éltem sugarát
Fölkeresnem Ilma mondta.
A közép a biztos út,
Oh, de melyik nem közép itt?
Melyik az, mely célra jut?
Itt egymásba összefutnak,
Egy csekély ponton nyugosznak,
S mennyi ország, mennyi tenger
Nyúlik végeik között!
Vagy tán vége sincs az útnak,
Végtelenbe téved el,
S rajta az élet úgy vesz el,
Mint mi képet jégre írnak?
Ím, de itt a hármas útvég,
Mint varázskör áll előttem;
A kivánság, a reménység
Int, von, ösztönöz belépnem.

Fellép a hármas útra.

Hah! mely tekintet! Egy raj a világ.
A legkisebb por, mint él, mint mozog.
S mi vándor arcok jőnek itt elém?

Kalmár
jő.

Szomszédim a két Indiák nekem,
S az új világnak minden partjai
Ösmérnek engem, és hajóimat.
Még egyszer ennyi! és a félvilág
Kincsét zsebemben hordozom.
Mi lesz még zárva ennyi báj előtt!
Az éjet nappá, éjjé a napot
Varázslom által, és a szerelem
Aranybilincsre kötve, mint urát,
Fog bébocsátni titkos ajtaján;
S örömnek, fénynek, kedvnek kútfeje,
Barátokat fog látni palotám,
Amilyeket szív s ész ohajt.

Csongor

Megállj.

Kalmár

Pénz kell-e? izzadj; járj utána, s lesz. -
Tőlem csak annak jut, ki dolgozik.

Csongor

Más az, mit kérek: tedd le gondodat.
Te sokfelé jársz dús hajóidon,
Ahol kel és száll, láttad a napot,
Szólj, Tündérhonban üdlak merre van,

Kalmár

Ah, hát beteg vagy? Ódd magad, hogy a
Tündérhazában éhen ne vessz.
Itt van zsebemben a tündérvilág,
Itt láthatod meg, jersze, légy buvár. Megy
Ez a fiú megunta étkeit,
S most csillagokra éhezik szegény.
Nagyon mohón! a csillag messze van
És fenn, igen fenn! - s színezüst-e vajjon?

Visszakiált, zsebére ütve.

Itt a Tündérhon, itt van, nézd, viszem.

Csongor

Hideg pénzbánya! minden kincsedért
Az egy szerelmet, még nevét sem adnám:
Jobb, égjen a szív, mint fagy ölje meg.

Fejedelem
jő.

Te Zeüsz, te isten, vagy bármily nevű légy,
Ki e világot részre szaggatád,
Földünket mért nem alkotád nagyobbá,
Nem akkorává, hogy ha bírhatom,
Ne kelljen búnom a napfény elől,
A nagyban e kis morzsadomb urának.

Seregeihez.

Ti napkeletre, napnyugotra ti,
Hatalmamat hordozza kardotok.
Hogy, míg leszáll ott, itt már fenn ragyogjon
Szolgálatomban a nap, s birtokom,
Mig én leszek, ne lásson éjszakát.

Csongor

Megállj!

Fejedelem

Te por, kit lábam eltapod.

Csongor

Nem por, ha ember, olyan mint te vagy,
Vagy inkább ember és por, mint te vagy.

Fejedelem

Ne ölj időt, ha por vagy, szólj, mi kell?

Csongor

Csak egyre kérlek. Mert te messze bírsz,
S nagy birodalmad nem tud éjszakát,
Mondd meg nekem, hová kell tartanom,
Hogy Tündérhonban érjem üdlakot?

Fejedelem

Vagy úgy? kireppent a madár, az ész,
S a fészek puszta, szellők sípja lett.
Tündérhon, üdlak, oh igen, talán
Ha úgy mehetnék, mint a gondolat,
Vagy mint az égben repkedő sugár,
Egyik csillagtól másig, s ami van,
Mind meghódolna. - Menj, menj, jó fiu,
Tündérhon ott van, ahol én vagyok.
Jer, légy vitézem! Nem tetszik? De menj bár.
Ha feltalálod, meghódíttatom,
S rabságra fűzöm minden emberét. Magában.
Szegény fiú, kár érte, semmivé lesz,
S mi szép halála lenne harcaimban! El.

Csongor

Az megvető volt, ez még gőgös is,
Raboknak rabja! kincs és hatalom
Már nem segíthet. - Itt a tudomány
Jő távolaiba elmerűlt szemekkel.
Kinyílt előtte mint könyv, a világ,
S ő, mint ki könyv nélkűl is tudja már,
Olvassa folyvást, ami benne van,
Vagy inkább, amit gondol, s benne nincs.
De várjuk el, tán tudja üdlakot,
S tanácsa által boldoggá teszen.

Tudós
elmélkedve jő.

Erő az isten! úgy kell lennie,
Ész és erő, vagy inkább még erő:
Erő az ész is, mert uralkodik,
S mi az? természet, most felelj, ha tudsz,
Munkáit értem, nem tudom magát.
Erő, vagy isten? melyik szó erősebb?
Szavak, nevek, ti öltök minket el!
Ezerszer oszlatám már szűz elemre
Az össze-visszajárt természetet.
A képzelődés elfáradt agyamban,
S még istenem sincs. Nem tudom, mi az,
Vagy kit nevezzek annak. És ezért
Fáradtam annyit éjimen s naponnan,
Hogy azt mondhassam, semmit sem tudok! -
És mégis ezt a nemtudást nem adnám
Egész hadért, mely, hogy tud, azt hiszi.

Csongor

A bölcseségnek ez csodálatos,
Könnyű nemét választja. "Nem tudom,"
Ez minden, amit tud, s valóban,
Ez nem sok fejtörést kiván, s ezáltal
Egyszerre minden gáncs elől kitérünk.
Oh, ember, ember, önség áldozatja.

Tudós

S a lélek! - ami gondol, és akar,
Ohajt, és képzel, búsong, és örűl;
Ez a világok alkotója bennem,
S rontója annak, amit alkotott;
A lélek! ami emberré teszen,
Azt mondom annak, s még nem ösmerem.
Én én vagyok, s mi ez? nem tudhatom.
Oh, miért az észnek nincs fogó keze,
Vagy mért a lélek meg nem fogható?

Csongor

Rettentő ember, lelkét, istenét,
Elrázza, mint a terhes út porát;
S a szép világot bús éjjé teszi,
Csak hogy ne lássa, mint lesz semmivé!
Oh! Tündérhont ez nem mutat nekem.
Szúnyadj szerelmem, még nincs hajnalod.

Tudós

Az, ami van, lesz túl az életen!
Hinném, de késő; álmom elröpűlt.
De ím, egy ifju vár az úton ott,
Egy ember, olyan, mint anyám fia.
Talán tanulni vágyna? megkinálom,
Mert mily öröm találni hallgatót.

Csongorhoz.

Jó ifju, mit kivánsz megtudni, szólj!
A nap körűl hány kis világ forog,
Az üstökös hány, hány a bujdosó,
Kit ember ösmer, amióta él,
És írni tud - mind elszámlálhatom.
Hányféle fajból áll a földi nem
Bogártól emberig, s a szörnyekig,
Kiket csodáúl a tenger nevel;
Mi a villám, a szélvész, és eső,
Vagy a természet durva testei
Emberkéz által mint fajulnak el,
Élet s halálnak kétes eszközévé?
Mindent tudok már, mindent, - még egyet -

Csongor

Kevés, de minden, amit kérdezek:
Nézd, ifju lelkem Tündérhonba vágy,
Dúst és hatalmast kérdék, merre van,
És senki meg nem mondta, mondd te meg,
S nyisd fel tudásod kincstárát előttem.

Tudós

Költők világa, szép tündérvilág,
Mi kár, hogy álom, gyermeknek való!
Ébredj föl, vagy ha még álmodni jobb,
Menj, álmodd vissza, amit álmodál,
Mert a valóság csalt remény -

Csongor

Ne ronts el,
Ez egy kivánság éltet; nélküle
Pusztább az élet, mint egy puszta domb,
Melyen bogácsot kerget a vihar.

Tudós

S úgy van; de ott a tenger, halj bele,
Ha már meguntad, látni a napot,
Vagy élj, s mozogj, hogy életet ne únj. El.

Csongor

S ez minden, amiért az ember él?
Setét, üres, határtalan kebel,
Oh, a te magányod rémítő lehet!
S így útazóim útra nem vezetnek.
Egyik mint bálványt, hitvány port ölel,
A másik rommá tenné a világot,
Csak hogy fölötte ő lehessen úr.
S ez a legszörnyebb mindenek között:
Mint a halál jár élő lábakon,
És puszta sírt hord hő kebel helyett.
Oh, szerelem, gyújts utamra csillagot,
S te légy vezérem Tündérhon felé.

Kilép.

Balga
jő.

Jaj nekem!

Csongor

Ki jajgat itt!

Balga

Jaj! az ágon fennakadtam.

Csongor

S most mi hord itt?

Balga

Leszakadtam,
Mert a madzag gyenge volt.

Csongor

Hah! tehát ágról szakadt.
Szólj, ki vagy?

Balga

Hej! Csongor úrfi,
Kár, hogy engem még nem ösmersz,
Látod, én tudom, ki vagy.

Csongor

Meglehet.

Balga

De úgy van, úr vagy,
Én pedig szabó vagyok,
A sívány földnek szabója;
Én kivágom, és bevarrom.

Csongor

Foldozója vagy tehát?

Balga

Rá kalász ruhát adok.

Csongor

Csak latorkodol; ne hidd.

Balga

Nem biz én; de halld tovább.
Udvarodnál egy leány volt,
Böske néven, akit ösmersz;
Ezt én eljegyeztem immár,
S most egyszerre szárnya nőtt,
Mint az ájtatos közönség
A faképnél a papot,
Itt felejtett, itt hagyott.

Csongor

S a düh gatyamadzagával,
Hogy nyakon kötötted a bút,
Mind ezért volt?

Balga

Mind ezért.

Csongor

S a düh meztelen maradt.

Balga

Úgy, s a madzag elszakadt.

Csongor
félre.

Ostobának kedvez a sors,
Úgy beszélik, és való.
Útitársnak ezt veszem föl. -
Szólj, miért nem térsz ekédhez?

Balga

Jaj! ne búsíts! földem olyan,
Mint az árva tót deák.
Elfogadja a magot,
És terem, de nem gyümölcsöt,
Durva tüskét, rosz csalánt,
S háládatlan vad zabot.
A paraj s gyom benne oly nagy,
Mint bozótban parti nád:
Tátos róka hál alatta,
Mérges gyíkot fojtogat;
Sárkányfészken kan lidérc ül,
S ilyen-adtát kurjogat.
Szörnyüség csak látni is:
Borzas, mint az ördög anyja,
Kit hajánál fogva hurcol
Fergeteg -

Csongor

Hagyd, már eléggé
Látom, ellensége vagy.
Telkeden, ha orra buktál,
És nem szívesen hasaltál,
S rajtad táncolt volna bot.
Jobban immár nem gyülölnéd.

Balga

Úgy van, úgy van, azt cselekvém.

Csongor

S mert már vissza nem sohajtasz,
Szólj, hová vagy elmenendő?

Balga

Böske nyomdokát csapászom,
S felkötöm, ha megtalálom,
Ő, tudom, le nem szakad.

Csongor

Akkor hárman hullanátok.

Balga

Oh, a föld elég erős.

Csongor

Hogy neveznek?

Balga

Aki csúfol,
Annak Balga, másnak Árki
Tisztességes jó nevem.

Csongor

Balga, hallod, Böske híved
Ilma már, nem Böske többé;
S Tündérhonba költözött.

Balga

Vajjon úgy-e?

Csongor

Úgy vagyon.
Tündérhonban üdlakot,
Merre van, tán tudhatod.

Balga

Hogyne! megvan sok mesében,
Tán az álmoskönyvben is.
De hogy ő is, Böske - Ilma,
Hogy tündérré változott!
Varjuvá tán? meglehet,
De tündérré? nem lehet.

Csongor

Balga jer, szolgálj nekem.

Balga

Oh, örömmel, száz örömmel.

Csongor

Menjünk Tündérhon felé.
A szép Tünde ott világol.

Balga

Ott világol -

Csongor

Elmerültél
Mit csodálsz!

Balga

Itt a homokban -

Csongor

Mit?

Balga

Szamárfület találtam,
És tehéncsapást; ha ez nem
Böske lába, vesszek el.

Csongor

Oh, öröm, s ez Tünde lába,
Mert kié is lenne ilyen?
A szemérem ajtajánál,
Mely a szépség arcain hál,
A szerelm ily lábakon jár,
Csendesen, hogy fel ne verje
S nyúgodalmát édesítse;
Az öröm busúlt szivekbe
Ilyen lábakon suhan be,
S alszik a gond, mint a gyermek,
Mely sirásban fáradott meg,
Föl nem ébred, meg nem hallja,
Hogy vendég jön, és megyen!

Balga

Medve cammog a hegyen,
S annak ilyen lába van;
Ilyen lábon csúsz az ólnál,
Nád sövényű juhakolnál;
S míg ez mindent összemász,
Alszik a boros juhász,
Úgy megalszik, szinte nyeg,
A szakállos köpönyeg
(Bunda máskép), mely alatta
A szugolyban hentereg,
S föl nem ébred, meg nem hallja,
Hogy zsivány jön, és megyen.

Csongor

Oh, ez a láb, szív lehetne,
Oly parányi, oly csinos.

Balga

Oh, ez a láb láb lehetne,
Csak ne volna oly temérdek.

Csongor

Tünde! Tünde! erre jártál.

Balga

Halld uram, mint szolga, illik,
Hogy megértsem, mit beszélsz.
Tünde, mondod?

Csongor

Fény leánya.

Balga

Az tán villámlás lehet.

Csongor

Csillag.

Balga

Göncöl hintajában
A kerékagy.

Csongor

A teremtés
Nála nélkül sírhalom.

Balga

Holt tetem; de mondd, mi ez,
Amit itt pajzsodra vágsz?

Csongor

Lábnyomának másolatja.

Balga

S Tünde lába volna ez?

Csongor

Úgy imádd, hogy üdvözűlj.

Balga

Megcsalódol, kéznyom az,
Böske tán orrára bukkant,
S lába itt, a kéz amott
A homokban jelt hagyott.

Csongor

Balga, mit mondasz, mi láb ez?

Balga

Böske, hogy pofon csapott,
Rajtam oly nyomot hagyott.

Csongor

Oh, a kéz is undok ehhez,
S a legszebb láb medvetalp.
Én ezt pajzsomon viszem,
S nem lesz álmom, nem nyugalmam,
Mig valóját nem nyerem.

Balga

Én is Böske lábnyomát
E darab deszkán viszem,
Eddig ajtó, most paizs,
Haj, de láb ám még ez is;
Kár, hogy rá nem fér egészen!
Majd csak hozzágondolom,
Ami még hibázni fog.

Csongor
indulva.

Jősz-e már?

Balga

Megyek futok.
De hová?

Csongor

Fel Tündérhonba.

Balga

Ah, a láb is elkopik,
Míg elér oly messzire.

Csongor

Üdlakon kell megpihennünk.

Balga

Addig megpenészedünk.

Csongor

Oh, kivánság, légy viharrá,
Vígy, ragadj el engemet.

(folytatása következik)

A Csongor és Tünde többi része:
Csongor és Tünde (I.)
Csongor és Tünde (II.)
Csongor és Tünde (III.)
Csongor és Tünde (IV.)
Csongor és Tünde (V.)
Csongor és Tünde (VI.)
Csongor és Tünde (VII.)
Csongor és Tünde (VIII.)
Csongor és Tünde (IX.)
Csongor és Tünde (X.)