FőképFülszöveg:
Don Winslow a Barbár állatokban mutatta be Bent és Chont, a két drogdílert, akik mindent megtesznek azért, hogy megmentsék a lányt, akit szeretnek. A regény az egész világon átütő sikert aratott, Oliver Stone rendezte a filmváltozatát (Vadállatok), most pedig itt van a Barbár állatokhoz vezető út, amire mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy egyenes és sima lett volna.
 
A minden mozzanatában teljesen eredeti családi saga az 1960-as években kezdődik és napjainkban ér véget, szereplői apák és fiúk, anyák és lányok, barátok és szeretők. Ahogy Ben, Chon és O folyamatosan küzdenek a kegyetlen drogbárókkal és a korrupt rendőrökkel, rájönnek, hogy a jövőjük elemi szinten fonódott össze szüleik múltjával. A két generáció állandóan egymásnak ütközik, és egyik oldal sem ússza meg sérülések nélkül, hogy aztán Bennek, Chonnak és O-nak a történet végén választania kelljen családjuk és egymás iránti hűségük között. A letehetetlenül izgalmas regényben nemcsak a Barbár állatok legfontosabb szereplői bukkannak fel, de még Frankie Machine és Bobby Z is, és persze drogdílerek, szörfösök, nyertesek és vesztesek, és végül a királyok.

Részlet a regényből:
1
A kurva anyját.

Laguna Beach, Kalifornia
2005

2

O pontosan ezt gondolja, amint ott ül Chon és Ben között a padon a Main Beachen, és csajt keres nekik.
– Az ott? – kérdi, és egy BB­re (Baywatch Bula) mutat, amint nem messze tőlük riszálja magát.
Chon megrázza a fejét.
Egy kicsit nagyképűen, gondolja O. Chon ahhoz képest elég válogatós, hogy ideje jelentős részét Afganisztánban vagy Irakban tölti, és vagy rajzolt japcsi csajokat nézeget, vagy burkába öltözött helyi nőket.
O­nak hirtelen bevillan, hogy ez a burkadolog marha szexi tud lenni, ha ügyesen csinálja.
Amiatt a hárem­izé miatt.
Aha, hát azt nem.
A burka, az O­nak nem fog játszani. Eleve olyan kicsi, meg ha feketét kellene hordania, akkor akkorának látszana, mint egy letakart gyerekszék egy lakatlan házban. Ezt a szőke hajat nem szabad elrejteni, azok az élénken csillogó szemek meg nem nézhetik a világot egy nikáb mögül.
O­nak a napsütés a lételeme.
Kaliforniai csaj.
Namost, O amennyire kicsi, Chon annyira vékony. O szerint még vékonyabb, mint szokott lenni. Mindig is szálkás volt, de most akár szálka is mehet a tenyerébe, ha hozzáér. És O nagyon szereti azt a rövidre nyírt, majdnem borotvált haját.
– És az? – mutatja O azt a turistakinézetű barnát a nagy mellekkel meg a retró orrával.
Chon a fejét rázza.
Ben közben egy szót sem szól, olyan, mint egy szfinx, ami finoman szólva is szerepcsere, mert rendszerint Ben a közlékenyebb kettejük közül. Jó, azért a mérce annyira nem magas, mert Chon alapvetően nem szokott beszélni, kivéve amikor bekattan, mert akkor csak fossa a szót megállás nélkül.
Miközben Ben a közlékenyebb, gondolja O, egyben ő az, aki inkább a nadrágjában tudja tartani a farkát.
Ben a Folyamatos Monogámia híve, Chon meg Az Egyszerre Több Nőt Szolgáljunk Ki gyakorlatát részesíti előnyben. O azonban azt is tudja, hogy mindketten – bár Chon Bennél jobban – kihasználják a Turistacsajokat, akik csak bámulják őket, amint strandröplabdáznak az óceán mellett, ami csak pár lépésre található a Hotel Lagunától. O ezeket a találkozásokat csak DuSZoSZeZuK­nak hívja.
Dugás – Szobaszerviz – Zuhany – Kifelé.
– Nagyjából erről is van szó – ismerte el Chon.
Bár néha a szobaszerviz kimarad.
A zuhany viszont soha.
Ez az egyetlen mód a túlélésre a strandröplabdameccsek között.
Ha van zuhany, azonnal állj be alá.
A szokásról otthon sem képes elfeledkezni.
Szóval Chon beismerte, hogy bizony matinézik ő rendesen a Hotel Lagunában, a Ritzben, a St. Regisben meg a Montage­ban nemcsak turistacsajokkal, hanem Narancsvidék Trófeafeleségeivel is, bár a kettő közt szigorúan csak átmeneti ideig van különbség.
Ez a helyzet Chonnal – teljesen őszinte. Nem színlel, nem kertel, és nem kér bocsánatot. O képtelen eldönteni, hogy azért­e, mert ennyire erkölcsös, vagy mert ennyire magas ívről leszarja az egészet.
Most odafordul hozzá, és így szól: – Még egy dobásod van. Gondold meg alaposan.
Ezt a játékot játsszák: Randizós Kosárlabda. Meg kell tippelni a másik szexuális preferenciáját, aztán dobni vagy egy, vagy kettő, vagy három büntetőt. Állati játék, ha az ember be van állítva, és most – Ben és Chon füvének köszönhetően – be vannak állítva.
(Ami nem is igazán fű, hanem hidrokeverék, amit „Szombat A Parkban”­ nak hívnak, mert elég két slukk, és minden nap szombat lesz, és minden hely a park.)
O rendszerint az RK Michael Jordane, de most valahogy az istennek se akar beletalálni a kosárba.
– Na? – kérdi Chon.
– Egy igazán jó helyzetre várok – feleli O, és a strandot pásztázza.
Chon megjárta Afganisztánt, megjárta Irakot…
…szóval ez egzotikus, bejön neki.
O egy gyönyörű dél­ázsiai lányra mutat, tündöklő fekete haja oltári jó kontrasztot alkot fehér fürdőruhájával.
– Az ott.
– Passz – feleli Chon. – Nem az esetem.
– Milyen az eseted? – kérdi O frusztráltan.
– Napbarnított – válaszolja Chon –, vékony, az arca édes, nagy barna szemek, hosszú szempillák.
O Ben felé fordul.
– Ben, Chon meg akarja dugni Bambit.

3

Ben egy kicsit szét van szórva.
Figyeli a játékot meg nem is, mert az agya azon jár, ami reggel történt.
Ben nyugisan elkezdi a napját a Coyote Grillben.
Ben minden reggel kocsiba ül, és elvezet a Coyote Grillbe, hóna alatt a Macjével, aztán választ egy asztalt a nyitott teraszon, közel a kandallóhoz, és szép nyugisan elkezdi a napját egy bögre feketével meg egy őrülten jó tojásmachacával (ami a gyengébbek kedvéért, akik az I–5­östől keletre élnek, nem más, mint tojásrántotta csirkével és salsával, feketebabbal, sült krumplival és vagy kukorica­, vagy liszttortillával, és ez így együtt nagyjából a legjobb dolog a világegyetem történetében), és a New York Timest olvassa, hogy lássa, aznap mivel készül Bush és összeesküvő­csapata emberi életre alkalmatlanná tenni a bolygót.
Ez a rutinja.
(Mármint Bennek, nem Bushnak)
(Ami önmagában elég nagy kár.)
Ben figyelmét társa, Chon többször felhívta a szokások veszélyeire.
– Ez nem „szokás” – felelte Ben –, hanem rutin.
A szokás egy rögzült cselekvés, a rutin meg döntés kérdése. Annak nincs jelentősége, hogy napról napra ugyanazt a döntést hozza az ember.
– Tök mindegy – válaszolta Chon. – Ne csináld többet.
Menjen át a Pacific Coast autópálya túloldalára, vagy vezessen le Dana Point Harborba, nézze meg a gusztusos­ízletes kocogókat, amint maguk előtt tolják a babakocsit, vagy az isten szerelmére, igyon otthon kávét. De ne csinálja minden egyes áldott nap ugyanazt.
– Így kapjuk el ezeket az al­kaidás barmokat – mondta Chon.
– Agyonlövitek őket, amint tojásmacchacát esznek a Coyote Grillben? – kérdezte Ben. – Ki gondolta volna?
– Marhára vicces vagy.
Igen, vicces volt, de annyira mégsem, mert Chon ténylegesen melegebb égtájakra küldte az al­Kaida, a Talibán meg a csatolt szervezeteik jó pár tagját pontosan ezért: szokásukká vált rossz szokásokat követni.
A ravaszt vagy ő húzta meg, vagy egy nevadai bunker mélyén Mountain Dew­t szürcsölő Warmaster 3­géniusz távirányítással, aki egyetlen billentyű segítségével nyírt ki egy gyanútlan mudzsaheddint.
Az a baj a modern hadviseléssel, hogy gyakorlatilag videojáték lett belőle. (Kivéve persze, ha az ember ott fekszik a földön és jól agyonlövik, mert
akkor nem olyan, mint egy videojáték.)
Akár Chon kezének, akár valami távoli gémernek köszönhetően az eredmény ugyanaz.
Hemingway szokott ilyet írni.
Vér és homok.
Harangok meg bikák nélkül.
Ez mind igaz, ám Ben csak annyira hajlandó ezt a titkos, bujkáló életet élni, amennyire feltétlenül szükséges. Azért kezdett bele a drogbizniszbe, hogy szabadabb legyen, nem pedig az ellentétéért.
Azért, hogy az élete nagyobb legyen, ne kisebb.
– Mit akarsz tőlem? – kérdezte Chontól. – Hogy éljek egy bunkerben?
– Amíg nem vagyok itt, addig ja – felelte Chon.
Hát nem ja.
Ben ragaszkodik a rutinjához.
Azon a bizonyos reggelen Kari, az eurázsiai beütésű és a valóságot szinte megszégyenítő szépségű pincérnő (bőre arany, szeme mandula, haja szőke, lába hosszabb, mint a tél Wisconsinban) kávét töltött neki, és rámosolygott: – Helló, Ben.
– Helló, Kari.
Ben komolyan szeretne kezdeni valamit a csajjal.
Szóval, baszd meg, Chon.
Kari kihozta a reggelit, Ben meg nekiállt enni a machacát, meg olvasni a New York Timest.
Aztán érezte, ahogy ez a fickó leült vele szemben.

4

Nagydarab figura.
Széles vállal.
Homokszínű, ritkuló hajjal, amit hátrafésült.
Régi vágású.
Sőt, Öregcsávók Rulez pólót viselt, ami célját tekintve saját dugájába dőlt, mert ha így állna a helyzet (ha az Öregcsávók valóban Ruleznének), nem lenne rá szükség, hogy olcsó pólón kelljen leszopniuk magukat.
Mert akkor ők lennének a királyok.
Ezek azok a fazonok, akik egy szót sem értenek a közösségi médiából, ezért Ben úgy véli, hogy a királyságuknak a cédével egy időben lesz vége.
Na szóval, ez a fazon legalább ötvennek látszott, és ott ült, bámulta Bent.
Nem volt valami megnyugtató látvány.
Ben meg azt gondolta magában, hogy ismerlek, vagy ismernem kellene téged, vagy ez valami kora reggeli buzidolog? Vagy az öreg annak az iskolának a tagja, amelyik szereti a társaságot, és emberbaráti kötelességének érzi, hogy éttermekben egyedül ülő emberekkel kezdjen el társalogni?
Ben nem tartozik a szeretek­új­emberekkel­találkozni törzs tagjai közé. Ő egy másik törzs tagja. A kurva­újságomat­olvasom­és­közben­flörtölök­a­pincérnővel­szóval­húzz­a­faszba törzsé.
Így aztán megszólalt: – Ember, ne vedd sértésnek, de olvasok.
Azaz: öt üres asztal is van a teraszon, miért nem ülsz le valamelyikhez?
– Csak egy perc az egész, fiam.
– Nem vagyok a fiad – felelte Ben. – Hacsak az anyám át nem ver egy jó ideje.
– Fogd be azt a nagy pofád, és hallgass rám – szólalt meg az öreg halkan. – Semmi kifogásunk nem volt az ellen, amikor a hidrokavarmányodat a haverjaidnak árultad. Olyan voltál, mint azok a hülyék a borpincéikkel meg sörfőzdéikkel. Egymás előtt akarnak felvágni, a Budweiser meg kurvára le se szarja őket. Hajrá. De ha mindenhol a te hidródba botlunk, az már probléma.
– Szabad a piac – felelte Ben, és közben arra gondolt, tisztára úgy beszél, mint egy republikánus, és ismerve azt, hogy Ben mennyire balra húz még Trockijtól is, a gondolat egy pillanatra sem volt kellemes.
– Nincs olyan, hogy „szabadpiac” – felelte az Öreg Ruler. – Ez egy oxy…
Zavarban volt, mert nem nagyon tudta, mi a szó vége.
– …moron – vágta rá Ben.
– Tudom én magamtól is. Oxylófasz – közölte az Öreg Király, egy pöttyet idegesen. – Mert a piac nem szabad. A piacnak költségei vannak. Ha L. A.­ben akarsz árulni barna és fekete testvéreink között, senki sem fog megakadályozni. Narancsvidék, San Diego, Riverside, itt viszont fizetned kell. Figyelsz egyáltalán?
– Feszülten.
– Ugratsz?
– Nem.
– Mert annak nem örülnék.
– És ezt meg is tudom érteni – mondta Ben –, szóval a vita kedvéért tegyük fel, hogy nem fizetek. Mi történik akkor?
– Nem akarod tudni.
– Rendben, csak a vita kedvéért.
– Többet nem fogsz árulni. Gondoskodunk róla.
– Kit takar a többes szám? – érdeklődött Ben, aztán meglátta az öreg arckifejezését, és így folytatta: – Tudom, nem akarom tudni. És ha fizetek?
ÖR (Öregcsávók Rulez) kinyújtotta a kezét: – Isten hozott a piacon.
– Megvan. Értem.
– Akkor értjük egymást?
– Hogyne.
ÖR mosolygott.
Amíg Ben hozzá nem tette: – Értjük egymást, miszerint egy seggfej vagy.
Mert Ben úgy tudja, hogy a marihuánapiacot senki sem irányítja.
Kokain – igen. A mexikói kartellek.
Heroin – ugyanaz.
Met – motoros bandák, illetve egy ideje a mexikóiak.
Vényköteles gyógyszerek – a gyógyszergyárak.
De a 420­at?
Az szabadpiac.
Ami azért kiváló, mert a piac szabályai alapján működik: értelmes árazás, minőség, terjesztés.
A vásárló a király.
Szóval Ben nagyjából leírta magában az öreget, mint egy félhülyét, akinek ma reggel is meg kellett próbálnia valamit. Ennek ellenére azért az egy kicsit zavaró, gondolta Ben, hogy a pasi tudja, ki vagyok. Mégis honnan?
És ki ez a pali?
Akárki is legyen, amolyan öreg királyosan ránézett Benre, aki nem sokáig bírta nevetés nélkül.
ÖR felállt, és így szólt: – Ti faszszopók azt hiszitek, hogy ti vagytok a kúl királyai, mi? Mindent tudtok, senki nem tud nektek újat mondani. Hadd mondjak neked valamit. Lófaszt se tudsz.
Azzal ÖR megint ránézett (úgy) Benre, aztán kiment az étteremből.
Laza királyok, gondolta Ben.
Nem is olyan rossz. Tetszett neki.
És most megint a játékra figyel.

5

– Biztos vagyok benne, hogy azt nem engedi a törvény – mondja Ben, ujjait összefűzi a tarkóján, arcát a nap felé fordítja.
– Hogy egy szarvassal szexelj, vagy hogy egy rajzfilmszereplővel? – kérdi Chon.
– Egyiket sem – feleli Ben. – És arra azért rá kell mutatnom, hogy Bambi egy kiskorú rajzolt agancsos. Arról nem is beszélve, hogy hím.
– Bambi fiú? – szólal meg O.
– Ó, igen, egy fehér farkú szarvasfiú, de a farka színe másra vonatkozik – pontosít Ben.
– Akkor miért van a Playboy tele Bambi nevű csajokkal? – érdeklődik O.
O szereti a Playboyt, és hálás, amiért Negyedik Mostohaapja a dolgozójában, az íróasztalfiókban tartja a magazint, nehogy Upak…
O így hívja az anyját. Upak.
Az Univerzum Passzív­Agresszív Királynője.
…meglássa őket, és jól berágjon, hiszen ő a magazin közepén lévő csajok idősebb verziója, és drága kozmetikumokkal és még drágább kozmetikai sebészeti beavatkozásokkal próbálja fiatalítani magát.
O nagyjából biztos benne, hogy a National Geographic Channel egy régészeti műsort fog forgatni az anyjáról azzal a lehetetlen célkitűzéssel, hogy legalább egy eredeti testrészt találjanak rajta. Ez a vicc áll a szafa rikalap mögött, amit O Negyedik Mostohaapja legutóbbi születésnapjára vett.
(– De drága vagy, Ophelia – mondta meglepve Negyedik. – Köszönöm.
– Szívesen.
– És mire való? – kérdezte Upak jeges hangon.
– Hogy ne süsse a nap a vaginádat – felelte O.)
– A lányokat azért hívják Bambinak – magyarázza Ben –, mert műveletlenek vagyunk még a popkultúrában is, és mivel mindannyian vágyunk a gyermeki ártatlansággal ötvözött felnőtt szexualitás archetípusára.
Ben mindkét szülője pszichoterapeuta.
Ben, édes Ben, gondolja O.
Kemény a teste, lágy a szíve.
Hosszú barna a haja, melegbarna a szeme.
– De ez én vagyok – mondja neki O. – Gyermeki ártatlansággal ötvözött felnőttszexualitás.
Rövid szőke haj, vékony derék, melle gyakorlatilag nincs, feneke apró és kerek. És igen, hatalmas szem – bár nem barna, hanem kék.
– Nem – jelenti ki Ben. – Te sokkal inkább felnőttkori ártatlanság vagy, amit gyermeki szexualitással ötvöztek.
Igaza van, gondolja O. A szex számára valamiféle mókás játék, nem pedig a másik iránt érzett szeretet kifejezésre juttatása. Véleménye szerint ezért helytállóbb a szexuális játékszerek elnevezés a szexuális segédeszközöknél.
– A film, a Bambi egy protofasiszta szemét – veti oda Chon. – Akár Leni Riefenstahl is rendezhette volna.
Chon könyveket olvas – egész pontosan szótárt olvas –, meg cikkeket külföldi filmekről. Bármikor képes lenne elmagyarázni, miről szól a 8 és fél, de nem fogja.
– Ha már nemi identitászavarról beszélünk – jegyzi meg O –, közöltem Upakkal, hogy biszexuális leszek.
– És mit mondott? – kérdezi Ben.
– „Micsoda?” Ezt mondta – feleli O. – De aztán begyávultam, és inkább azt mondtam: „Azt hiszem, egy biciklit akarok.”
– Hogy elkerekezz a barátnődhöz? – tudakolja Ben.
– Hogy elkerekezzek a te barátnődhöz.
O tudja, hogy van benne valami androgün vonás, de ez egyáltalán nem zavarja. Mindkét csapatban játszhatna, és mindegyikben tárt karokkal várnák, mert tizenkilenc évesen olyan gyönyörű, hogy arra nincsenek szavak.
Csakhogy ezt még nem tudja.
O magát „poliszexuálisnak” tartja.
– És mennyire élvezem – teszi hozzá.
Aztán azon is gondolkodik, hogy ÉL lesz.
Érettségiig Leszbikus.
Csakhogy nem jár iskolába, amely tényre Upak napi szinte hívja fel a figyelmét. Fél évig járt főiskolára (oké, az első félévben három hétig), de hát az mégiscsak…
…főiskola volt.
Most csak annak örül, hogy a két pasija itt van. Ami meg a Randizós Kosárlabdát illeti, azzal a nővel kezdenek ki, amelyikkel csak akarnak, egészen addig, amíg ő is közéjük tartozik.
Ezt kapd ki, gondolja…
Minden nőt megkaphatnak
Amíg engem szeretnek.
És ez az egész azért fáj.
Azért fáj ez az egész.
Mert Chon ma este elrepül.
És ez az utolsó estéje a strandon.

A Kiadó engedélyével.