Főkép

Az immáron 24. alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma.

 

A Fesztivál a Millenárison, igényes környezetben, könnyen megközelíthető, központi helyen, még korszerűbb és szebb kiállítóterekkel várja a látogatóit.

 

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit, akik közül a díszvendég veheti át Budapest Főpolgármesterétől a Budapest Nagydíjat.

 

Évről évre díszvendégként mutatkozik be egy-egy ország, régió kultúrája, irodalma, könyvkiadása. Eddig Lengyelország, Csehország, Olaszország, Franciaország, Németország, Oroszország, Spanyolország, Kanada, Kína, Románia, Izrael, az Európai Unió, Észak-Európa országai és Törökország fogadták el a fesztivál meghívását. Két évvel ezelőtt a magyar szervezett könyvpiac 220 éves évfordulóját ünnepeltük. A 2016-os könyvfesztivál díszvendégeként Szlovákiát köszöntöttük Budapesten. 2017-ben a visegrádi négyek közelgő magyar elnökségének apropóján Csehország, Lengyelország és Szlovákia közösen mutatja be kortárs irodalmát és kultúráját.

 

Tizenhetedik alkalommal rendezzük meg a Fesztivál keretein belül az Európai Unió tagországainak fiatal prózaíró tehetségeit bemutató, nagy sikerű Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját. A rendezvény az Európai Unió 28 országának közös elhatározásából, együttes vállalkozásaként szerveződik.

 

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a világirodalom és a hazai szellemi élet kiemelkedő képviselői (25 ország közel 100 neves alkotója, 400 hazai és határon túli magyar író, tudós, művész) részvételével kulturális programok sokaságát kínálja: író-olvasó találkozók, felolvasások, dedikálások, irodalmi estek, könyvpremierek, művészkönyv-bemutatók, kerekasztal-beszélgetések, koncertek, színházi bemutatók, kiállítások, filmvetítések várják az érdeklődőket.

 

A Fesztivál természetesen könyvszakmai és üzleti fórum is, a régió könyvpiaci problémáival kapcsolatos szakmai tanácskozásokkal, konferenciákkal, az olvasáskultúrát középpontba állító előadásokkal.

 

Speciális programunk a Könyvtáros Klub, a közel 3000 könyvtárost megmozgató szakmai fórum. A Könyvfesztivál a nagyközönség számára nyitott vásár, évente 60 ezer látogató fordul meg a pavilonok körül, ahol közel 50000 kötet és több száz újdonság közül válogathatnak.

 

A gyermekeknek kialakított külön szekció, a Gyerek(b)irodalom a gyermekkönyvek népszerűsítése mellett színes programokkal várja a családosan kilátogatókat.

 

A díszvendég: ORHAN PAMUK

 

A 2006-ban Nobel-díjjal kitüntetett, isztambuli születésű és ma is Isztambulban élő Orhan Pamuk (1952– ) a kortárs török irodalom legismertebb, világszerte nagy népszerűségnek örvendő alakja.

 

Orhan Pamuk jómódú, isztambuli értelmiségi családba született, nyugatias szellemű iskolákat végzett. Eredetileg építészmérnöknek készült, fiatalkorában arról álmodozott, hogy festő lesz, de végül újságírás szakon szerzett diplomát 1977-ben. A hetvenes évek közepén végleg felhagyott a festészettel, és életét az írásnak szentelte. Első regénye a Dzsevdet úr és fiai - miután négy éven keresztül nem talált kiadót - 1982-ben jelent meg, és egyaránt jelölték az Orhan Kemal- és a Milliyet-irodalmi díjra. Ez, a magyarul eddig napvilágot nem látott mű a 2017-es Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelenik meg. Ugyancsak 1982-ben vette el feleségét, Aylin Türegünt, akivel nagyon hasonló környezetben és szellemben nevelkedtek – 2002-ben elváltak. Lányuk, akit a Fekete könyv hősnőjéről Rüyának neveztek 1991-ben született.

 

Több évet töltött ösztöndíjjal és egyetemi tanárként az Egyesült Államokban, amely mindig lenyűgözte könyvtárai, könyvesboltjai és múzeumai gazdagságával. Igazán boldoggá a fehér papír és tinta látványa teszi, és persze az, ha írhat.

 

Műveit több mint 50 nyelvre fordították le, és regényeivel nemcsak hazájában, de több nyugat-európai országban – többek között Angliában, Franciaországban, Németországban és Olaszországban – is jelentős irodalmi díjakat nyert el, összesen több mint két tucatot. Orhan Pamukot a The Guardian beválasztotta a XXI. század 21 legjelentősebb írója közé. Nevét az Egyesült Államokban is jól ismerik, a 2004-ben angolul is megjelent Hó című regényét a The New York Times az év tíz legjobb könyve közé sorolta.

 

Az író műveiben posztmodern stílusban mutatja be az Európa és Ázsia, a hagyományok és a modernitás között választásra kényszerülő Törökországot.

 

Időpont:
2017. április 20-23.

 

Helyszín:

Millenáris
1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

 

A belépés ingyenes!

 

Forrás és további infó:

http://www.konyvfesztival.com