Főkép

GABO KIADÓ

Cserháti Éva: Palackposta

Petra a harmincas évei közepén jár, és öt éve él barátjával tavasztól őszig egy vitorláson, a Földközi-tengeren hajózgatva. Nyár végén épp Korfun kötnek ki, amikor a férfinak sürgősen el kell utaznia, és Petra némi párkapcsolati feszültséget követően egy időre egyedül marad a fedélzeten. Igaz, így legalább van ideje és lehetősége a munkáját végezni, amihez laptop kell és internetkapcsolat. Dolgozni azonban lehetetlen napi huszonnégy órában, a vendégmólón pedig zajlik az élet, amibe Petra is belecsöppen, sőt egy idő után akaratlanul is a váratlan események egyik főszereplőjévé válik segítőként, miközben a saját élete is fenekestül felfordul és kísérti a múltja.

Cserháti Éva az ELTE magyar spanyolszakán végzett az ezredfordulón, majd bő tíz évvel később mesterfokozatot szerzett a Közép-Európai Egyetemen. Egy évtized gimnáziumi és főiskolai nyelv és irodalomtanítás után lett főállású műfordító, mivel egy vitorláshajóra költözött. 2007-től foglalkozik a magyar irodalom spanyolországi népszerűsítésével. Ő többek között Kaffka Margit, Heller Ágnes, Polcz Alaine és Tóth Krisztina spanyol fordítója. Számos spanyol és latin-amerikai klasszikuson kívül olyan igényes bestseller-írókat ültetett át magyarra, mint Isabel Allende, Julia Navarro, Almudena Grandes és María Dueñas (Öltések közt az idő). Szabadidejében aktívan sportol és önkéntes munkát végez.

Oldalszám: 280

Ára: 2990 Ft

Megjelenés: 2016. június

 

Clara Bensen: Poggyász nélkül

Egy ruha, három hét, nyolc ország – nulla poggyász

A fiatal felnőttkori magába zuhanásból épphogy felépült Clara Bensen úgy dönt, hogy az egyik online párkeresőn való regisztrálással teszteli visszatérését az életbe. Az álmában sem jutott eszébe, hogy a konvenciók felrúgásáról elhíresült, rendkívül energikus egyetemi professzorral, Jeffel fog megismerkedni. Még szinte egymás vezetéknevét sem tudják, máris megállapodnak, hogy belevágnak egy nyolc országot érintő, háromhetes, kockázatos kísérleti utazásba. Hogy mi ebben a turpisság? Az, hogy mindezt szállodai foglalás, terv, és ami a pláne, poggyász nélkül teszik.

Clara sztorija a kalandorokat és az otthon ülőket egyaránt meg fogja érinteni – egyszerre szerelmi történet, úti beszámoló és ragyogó modern megközelítése az ősrégi kérdésnek: honnan vegyük a bátorságot, hogy felfedezzük a komfortzónánkon túli világot? Lehet valakit szeretni címkék és elkötelezettségek kényszere nélkül? Valóban lehetséges hátrahagyni a poggyászunkat?

Oldalszám: 342
Ára: 2990 Ft
Megjelenés: 2016. június

 

Brian Staveley: A tűz kegyelme (A Csiszolatlan Trón krónikája 2.)

Háború közeleg, sokasodnak a titkok és árulás les a három testvérre…

Az Annur Birodalom uralkodócsaládjának megdöntésére szőtt összeesküvés egyre mélyül.

Miután Adare rádöbben apja gyilkosának kilétére, elmenekül a palotából, hogy szövetségeseket keressen. Kevesen bíznak azonban benne, amíg egy tűzpróbában meg nem jelöli őt népe istennője.

Miközben Adare Annur egyesítésén fáradozik, belháború készülődik, és barbár hordák fenyegetik a birodalmat. Adare nem tud róla, hogy öccse, Valyn a birodalom határain túl gyülekező sereggel kötött szövetséget. A két testvér döntései elkerülhetetlenné tehetik a háborút.

Öccsük, Kaden, a Csiszolatlan Trón jogos örököse két különös társával oldalán saját csatáit vívja az annuri főváros szívében. Míg a császári hadak a távoli front megvédésére készülnek, Kaden tettein múlik, hogy a császárság fennmarad, vagy megsemmisül.

Oldalszám: 636
Ára: 3990 Ft
Megjelenés: 2016. június

 

Paolo Bacigalupi: A vízvadász

Amerika délnyugati részén a közeljövőben elviselhetetlen aszály tombol: Nevada, Arizona és Kalifornia állam napról napra harcol a Colorado-folyó apadó vízkészletéért. Ebbe a forró helyzetbe lép be a nyomozóként, bérgyilkosként és kémként dolgozó Angel Velasquez: a vízvadászt azért küldi Phoenixbe a főnöke, hogy biztosítsa luxusépületei virágzását a sivatagban, még ha ennek az is az ára, hogy ellenfelei a porba kerülnek. Miközben a férfi megpróbálja kideríteni, mi igaz az új vízforrásra vonatkozó pletykákból, két nővel is összehozza a sors. Megismeri Lucy Monroe-t, a kőkemény újságírónőt, aki sokkal többet tud a helyi titkokról, mint amennyit elárul, és Maria Villarosát, a fiatal bevándorló lányt, aki északra szeretne menekülni, ahol a víz még mindig az égből hullik.

Ahogy körülöttük egyre csak gyűlnek a holttestek, rájönnek, hogy kénytelenek összedolgozni, mivel egy olyan játszma résztvevői, amely nagyobb és mocskosabb, mint valaha is gondolták volna. Phoenix közeledik az összeomlás felé, az idő fogy, és mindenki bármire képes, hogy vízhez jusson, amely ebben a világban az aranynál is többet ér.

Oldalszám: 398
Ára: 2990 Ft
Megjelenés: 2016. június

 

Ben Aaronovitch: Föld alatti suttogás (Peter Grant-sorozat 3.)

A londoni rendőrök holttestre bukkannak a Baker Street-i metróállomás távoli végénél: az áldozat egy amerikai cserediák, James Gallagher, akinek politikailag befolyásos családja érthető módon mielőbb a végére akar járni a hátborzongató gyilkosságnak. A probléma csak az, hogy senki sem tudja, ehhez milyen mélyre kell ásniuk – senki, kivéve a közrendőr és mágustanonc Peter Grantet. Nightingale főfelügyelő, Anglia utolsó bejegyzett varázslójának támogatásával Peter neki is áll feltérképezni a legnagyobb, legrégibb, és újabban legveszedelmesebb metróhálózat bugyrait. Ráadásul segítséget is kapnak az FBI-tól Kimberley Reynolds különleges ügynök személyében, aki azonban nem repesne az örömtől, ha tudná, mi minden zajlik a felszín alatt.

Oldalszám: 392
Ára: 2990 Ft
Megjelenés: 2016. június

 

 

Thomas Mann: A Buddenbrook ház (Új fordítás)

Egy család felemelkedése és hanyatlása a 19. század második felétől a 20. század elejéig. Új fordítás.

Oldalszám: 684
Ára: 4500 Ft
Megjelenés: 2016. június

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

CICERÓ KÖNYVSTÚDIÓ

Jessie Ann Foley: Egyszerű dal

1993-at írunk, és az X-generáció Kurt Cobain és a grunge mozgalom zenéjére dübörög. A tizenhat éves Maggie Chicago nagyvárosából az Ír-tenger partjára kerül, egy szélfútta városkába, ahol rockzenész nagybátyja, Kevin által küldött magazinokon és édességeken tengődik, és nem tudja, valaha is megtalálja-e a helyét ebben az új világban. Amikor lecsap rá az első szerelem és egy hirtelen haláleset, Maggie tiltott zarándokútra indul, hogy teljesítsen egy utolsó kívánságot: „élj!”

„Gyönyörűen megírt történet a felnőtté válásról... pont olyan keserédes, mint az első szerelem, és pont olyan felejthetetlen.” (Forever Young Adult)

Oldalszám: 240
Ára: 2990 Ft
Megjelenés: 2016. június

 

 

 

Szabó Tünde: Balla Adrienn 4. – Gázolás

Alig járt a graffitis ügy végére, Adrienn máris megkapja a következő és egyben legfurcsább pendrive-ot, egyetlen mondatattal és egy szelfivel megpakolva.  Adriennek mindössze ennyi információ alapján kell rájönnie, mit jelent az üzenet, és amikor sikerül megfejtenie, olyan eseményekre derülhet fény, amiket már mindenki lezártnak hisz.

Janó közben megint célkeresztbe kerül: most az irodalomtanárával gyűlik meg a baja, aki csalással vádolja. Csakhogy ez a látszólag hétköznapi konfliktus elindít egy folyamatot, aminek a vége beláthatatlan.

És persze ott vannak még az Adrienn édesapja ügyével kapcsolatos tanúvallomások. A lánynak döntenie kell: megteszi-e a legfontosabb lépést, ráadásul felbukkan valaki, akire végképp nem számított.

Oldalszám: 330
Ára: 2990 Ft

 

Sally Green: Half Lost – Szabadság

Nathan Byrn megszökik

A Fehér Boszorkányok nem nyugszanak

Egyetlen Fekete boszorkány sincs biztonságban.

Bárhol legyen is.

Nathan képességei erősebbek mint valaha,

De félő, hogy elveszíti a józan eszét.

Hogy megóvhassa a Szövetséget a pusztulástól,

Legfőbb fegyverévé kell válnia.

És, hogy megvédje a társadalmat, mely gyűlöli,

Kockára kell tennie mindent, amit szeret.

Oldalszám: 346
Ára: 2990 Ft
Megjelenés: 2016. június

 

 

Forrás: GABO kiadó