Főkép

Cserna-Szabó András: Sömmi.

„Ott fogták el Rózsa Sándort örökre”

Rózsa Sándor történetét sokan elmesélték már. A nép, az istenadta nép egy rakás nótát és legendát költött a betyárvezérről, a ponyvaszerzők se lustálkodtak Rózsa-ügyben, de az irodalmi profik közül is számosan pennájuk hegyére tűzték az alföldi szegénylegény sorsát: Arany, Tömörkény, Krúdy, Móricz, Móra stb.

Az előbbiekben felsorolt elbeszélőkben egyetlen közös van: egyik sem volt ott! Mármint senki nem látta közelről Rózsa Sándor működését.

Most azonban egy koronatanú beszéli el a közismert történetet. Veszelka Imre, „a legszöbb paraszt”, Rózsa Sándor legkedvesebb cimborája meséli el, hogy valójában hogyan is estek meg a dolgok. Ha valaki, hát ő igen közelről látta az eseményeket, és most (1900-ban) a szegedi Páva vendéglő előtt elmondja az igazi, eddig eltitkolt, megdöbbentő sztorit.

Ördögi easternre számítson az olvasó, kegyetlen, de igaz szavakra, mert Veszelka nem kér – de nem is ad kegyelmet. A Sömmi. patakvértől nem mentes, de igaz érzelmekben is dúskáló betyárregény, melyben nemcsak a szegénylegényekről hullik le a lepel, de magáról a történelemről is. Mert Veszelkától megtudjuk, semmi sem úgy történt, ahogy eddig tudtuk. Sömmi!

Várható megjelenés: 2015. szeptember 28.

Tervezett oldalszám: 208 oldal

Tervezett ár: 2990 Ft

 

Darvasi László: Isten. Haza. Csal.

„Anya és apa túl akarják élni.”

A kínai bölcsek, a szenvedélyes trubadúrok vagy a délszláv háború világa után Darvasi László legújabb novellái közelebbi tájékra kalauzolnak bennünket: a magyar vidékre, ahol az apáinkat és az anyáinkat hagytuk. Ahol a fiaink hagytak minket. A falusi kiskocsmák, az éttermi termékbemutatók, a fehér galléros uzsorások és az elhagyott öregek országa ez: a mi országunk.

A szerző védjegye – a kifogyhatatlan fantázia, a látomásos képzelet és a láttató elbeszélés – ezekben a történetekben is megtalálható, valami azonban megváltozott: szikár és pontos látleleteket olvashatunk, nehezen feledhető félmondatok sejtetnek életnyi tragédiákat. Semmi kétség, ezek a novellák rólunk szólnak, az álmainkról és az értékeinkről, amelyekhez hűek akartunk maradni, mégis megcsaltak minket. Ezek a történetek kérdeznek: miért nem tudjuk elmondani a szüleinknek azt se, ha végre megértjük őket.

Várható megjelenés: 2015. szeptember 28.

Tervezett oldalszám: 264 oldal

Tervezett ár: 3290 Ft

 

Hazai Attila: A maximalista

(és más írások)

Szelíd és brutális történetek hétköznapi nyelven elmesélve. Dermesztő humor és gyermeki rácsodálkozás: tényleg? ez van?

Trandafír, a bicikliző fenomén.

A kötetben nem publikált novellák esszenciális sűrűségben mutatják meg a Hazai-próza vad ízeit. Angyali abszurd és alpári realizmus. Az élet felfoghatatlan és triviális, és aki mesél: kérlelhetetlen, kiszámíthatatlan, infantilis. Naiv, és közben rafináltan provokál. Védtelen, agresszív, kiszolgáltatott.

A legvagányabb mimóza?

A kortárs irodalom rakkendroll botrányhőse?

Annyi biztos, hogy az egyik legmaibb szerzőnk – nagy kár, hogy nincs már köztünk.

A maximalista Hazai Attila hatodik könyve.

(Garaczi László)

Várható megjelenés: 2015. szeptember 28.

Tervezett oldalszám: 144 oldal

Tervezett ár: 2690 Ft

 

Réz Pál: Bokáig pezsgőben - hangos memoár

A beszélgetőtárs: Parti Nagy Lajos

Valódi irodalmi csemege Réz Pál és Parti Nagy Lajos könyve, a Bokáig pezsgőben. Az idén 85 éves Réz Pál 1952-től volt a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, majd 25 éven át a Holmi folyóirat főszerkesztője. A Bokáig pezsgőben nem egyszerű élet- és pályarajz, hanem sok anekdotával fűszerezett beszámoló a kortársakról: írókról, költőkről, pályatársakról és barátokról. Szereplői Déry Tibor, Németh László, Illyés Gyula, Tamási Áron, Szabó Lőrinc, Juhász Ferenc, Csurka István, Petri György, Weöres Sándor és sokan mások, akikkel Réz Pál együtt élte át a magyar irodalom egyik aranykorát. A huszonhárom évvel ezelőtt készített rádióinterjú szerkesztett, kibővített és 2015-ben kiegészített szövegét fényképekkel, könyvdedikációkkal illusztráljuk.

A Magvető ezzel a kötettel kezdi meg az 1970-80-as évek népszerű könyvsorozatának, a Tények és Tanúk új folyamának kiadását.

 Várható megjelenés: 2015. szeptember 28.

Tervezett oldalszám: 416 oldal

Tervezett ár: 3690 Ft

 

Anna Gavalda: Billie

A szakadék mélyén is van remény

Anna Gavalda: BillieAnna Gavalda a rejtőzködőknek ajánlja ezt a regényét. „A láthatatlanság harcosainak”, akik a társadalom peremére kerültek, és „reggeltől estig levegő után kapkodnak”, ha nagy küzdelmek árán mégis meg szeretnék valósítani önmagukat. Egyik főhősét Francknak hívják – mert a fiú anyja imádta Franck Alamo énekest. A másikat Billie-nek – mert a lány anyja rajongott Michael Jacksonért és a Billie Jeanért. Vagyis két külön világból érkező fiatal találkozik, akik mégis megértik egymás szenvedéseit: Franck a homoszexualitása miatt kerül kényelmetlen helyzetekbe, Billie a katasztrofális gyerekkora emlékeitől próbál megszabadulni. Anna Gavalda a rá jellemző lélektani érzékenységgel mutatja meg humorral és olvasmányosan, hogy hogyan lehet a folytonos kudarcok ellenére továbblépni, sőt napról napra megküzdve önmagunkkal és a lehúzó közeggel akár még kiteljesedni is. Lélekmelengető módon mutatja be, hogy milyen sokat tud segíteni az együttérzés.

Várható megjelenés: 2015. szeptember 28.

Tervezett oldalszám: 224 oldal

Tervezett ár: 3290 Ft

 

Sjón: A cethal gyomrában

1635-öt írunk: a Nap még a Föld körül kering, a hínár időnként madarakat szül, az unikornisszarv keresett luxuscikk, egy jól összerakott versnek pedig ördögűző hatása lehet. Ebben a különös világban csetlik-botlik Tudós Jónas Pálmason, az autodidakta természettudós, költő és képfaragó a világtól távoli Izlandon, ahol rosszakarói perbe fogják vajákosság és fekete mágia vádjával, és egy lakatlan szigetre száműzik. Ezen a szigeten idézi fel az öreg Jónas fordulatos életét és hányattatásait, egy balul elsült kísértetvadászattól kezdve az erőszakos reformáció rémtettein és a baszk bálnavadászok legyilkolásán át a látogatásáig a kor egyik szellemi központjában, a koppenhágai egyetemen, egészen addig, amíg élete végén el nem jön érte a hatalmas cethal, hogy mint a bibliai névrokonát, őt is elnyelje és elvigye más, boldogabb partok felé.

A kortárs izlandi irodalom legnagyobb mesélője, Sjón ezúttal is káprázatos látomásokban és elképesztő történetekben vegyíti a valóság és a képzelet, a tudomány és a népi hiedelmek elemeit. Tudós Jónas élettörténete egyszerre érzéki látlelet a XVII. századi Izland veszélyes és kegyetlen világáról, és egyben költői himnusz az olthatatlan emberi tudásvágyhoz.

Várható megjelenés: 2015. szeptember 28.

Tervezett oldalszám: 264 oldal

Tervezett ár: 2990 Ft

 

Forrás: Magvető Kiadó