Főkép

Hamarosan megtudhatjuk, melyik 2014-es magyar prózakötet bizonyul a moly.hu könyves közösségi oldal felhasználói között az elmúlt év legjobbjának. A könyvtermést a Merítés című Moly-magazinhoz köthető zsűri szűkítette le az első tízre, és az ősszel kiderül, ki kapja a legjobbnak járó díjat. A közönségdíjat a regisztrált felhasználók szeptember 24-ig szavazhatják meg.

 

A 2008 óta létező honlap az olvasás köré szerveződik. A felhasználók a teljességre törő adatbázisban jelölhetik, mit olvastak, megoszthatják kedvenc idézeteiket, az adott könyvről kialakított véleményüket, és legfőképpen: élvezhetik az olvasást szeretők virtuális társaságát.

A felhasználók egy kis csoportja nagyon hamar felismerte, hogy a gazdag tartalomból érdemes lenne válogatást összeállítani, és 2011-ben megalapították a Merítés magazint. A magazin, bár élvezi a moly.hu oldal tulajdonos-programozójának támogatását, mindvégig megőrizte független, alulról szerveződő jellegét. A havonta megjelenő számokban a szerkesztők tematikusan dolgozzák fel a közösségi tartalmakat, de természetesen válogató funkciójuk mellett gazdagítják is az oldal anyagát.

A könyvkiadás világában teljesen magától értetődőnek számít a lezárt naptári évek termésének értékelése, ezért is merült fel a magazinhoz kötődő szerkesztői csoportban (jelenlegi és egykori szerkesztők, kiegészülve néhány friss olvasóval), hogy a megannyi szakértői, kritikusi díj mellett ki kellene használni a Molyban rejlő potenciált, és egy igazi olvasói díjat alapítani. Ahhoz, hogy az átlagos, sokat olvasó felhasználó is körültekintően adhassa le szavazatát, a 18 fős zsűri felvállalta, hogy egyelőre egy határozott kategóriát, a 2014-es év első kiadású, magyar nyelven született regényeit és novellásköteteit áttekinti, és az irodalmi díjak esetében bevettnek mondható tíztételes listát tesz közzé. A listára itt lehet szavazni:

http://moly.hu/szavazasok/merites-dij-2015-kozonsegszavazas

 

A tíz mű:

Csabai László: Száraz évszak

Dragomán György: Máglya

Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal - A Márk-változat

Háy János: Napra jutni

Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene

Kőrösi Zoltán: Szívlekvár

Rakovszky Zsuzsa: Szilánkok

Szilasi László: A harmadik híd

Tóth Krisztina: Pillanatragasztó

Závada Pál: Természetes fény

 

A szavazás szeptember 24-én zárul, és egyből két győztes fog születni. Egyrészt megismerhetjük a minden regisztrált felhasználó számára nyitott szavazás pontos eredményét, másrészt maga a zsűri is megállapítja a saját sorrendjét.

 

Forrás és további információk:

http://moly.hu/merites-rovatok/i-merites-dij