Főkép

Száz évvel ezelőtt tört ki az emberiség „Nagy háborúja” – ez az alkalom teszi különösen aktuálissá ezt a kiadványt, amely DVD melléklettel kiegészítve próbálja megismertetni az I. világháború történéseit az olvasókkal.

 

Ha egy kicsit jobban körülnézünk a témában, akkor azt kell látnunk, hogy a centenárium kapcsán megindult egy igen erős folyamat tudományos körökben, amelynek célja, hogy újra- és/vagy átértékeljék az 1914-től 1918-ig tartó háborút. Azt hiszem, szükség mutatkozik erre, és nemcsak történelemtudományi berkekben, hanem az „egyszeri emberek” szintjén is, hiszen egyre-másra kerülnek napvilágra olyan, eddig elfelejtett, feledésre ítélt vagy agyonhallgatott dolgok, amelyek ismeretében érthetőbbé, átláthatóbbá, egyértelműbbé válnak a történtek és okaik.

 

A BBC ezen különszámának nagy érdeme, hogy – a viszonylag rövid terjedelem ellenére – sikerül átfogó és közérthető képet adnia az I. világháborúról. Mindezt olyan szakavatott történészek tollából származó írásokon keresztül kapja az olvasó, akik a téma elismert szaktekintélyei. A konkrét harci cselekmények tárgyalásán túl megismerhetjük többek közt, hogyan épült fel a brit birodalom hadserege, kik voltak a hadseregek vezetői, mi történt a háború utolsó napján vagy hogyan zajlott a békekötés. Elég sok olyan cikkel találkozhatunk, amely eddig nem vagy kevéssé ismert tényt, történést tár elénk, ráadásul mindezt igen gazdag képanyaggal illusztrálva, ami segíti a befogadást/megértést.

 

Egy kicsit mégis felemásnak érzem a kiadványt. Az akkori győztes országok szerzőinek tollából származó írások némelyike elég erősen a győztesek oldaláról közelíti meg az adott témát, esetenként kicsit eltávolodva a teljes objektivtástól. Ráadásul nem igazán éreztem ezekben, hogy újra vagy át lenne gondolva az adott téma és inkább csak a „megszokott” vagy tananyagként is szolgáló dolgok köszönnek vissza a lapokon. Ezekkel áll szemben az a másfajta szemléletmód, amelyre azt mondanám, hogy tetszik/nem tetszik, fáj/nem fáj, de ez történt, így történt, ezért történt – leginkább Romsics Ignác Trianon című írásában és a DVD melléklet narrációiban fedezhető fel ez a hangvétel.

 

És akkor a DVD melléklet. A bő, majdnem egy órányi filmanyag jelentős részét korabeli filmfelvételek adják, s ezeket egészítik ki a narrációk, illetve interjúrészletek résztvevőkkel, szakemberekkel és az akkori vezetők leszármazottaival (például Habsburg Ottóval). Alapvetően nagyon jónak tartom a mellékletet, mert több olyan témát is érint, amelyet az írott anyag nem, vagy csak kis mértékben, viszont fontos az ismerete, ha egészében akarjuk látni az I. világháborút. Konkrétabban az Oroszországban lezajlott forradalom, majd az azt követő bolsevik puccs, illetve Németországban a császárság végéről és a köztársaság kikiáltásáról szóló részeket érzem elengedhetetlenül fontosnak ismerni.

 

Összességében a megfogalmazott fenntartásaim ellenére „fogyasztásra javaslom” Az első világháború története című kiadványt, mert nagyon sok hiánypótló elemet tartalmaz és sok dolgot a helyére tesz, amelyekre úgy gondolom, hogy mindenkinek szüksége lehet, hogy „tisztán lásson” ebben a témában.