Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

William Golding életrajz

Sir William Gerald Golding (1911. szeptember 19. – 1993. június 19.) angol regényíró, költő és irodalmi Nobel-díjas (1983), A Legyek Ura szerzője. 1980-ban Beavatás című regényéért, amely az „Utazás a világ végére”-trilógia első kötete, elnyerte a Booker irodalmi díjat, amely mindmáig Nagy-Britannia legrangosabb irodalmi kitüntetése.

1911. szeptember 19-én született a Mount Wise 47-es szám alatt a Cornwall megyei St. Columb Minorban, Angliában. Newquayi házuk egy édesanyja családjának birtokában lévő vendégház volt; Golding gyermekként sok időt töltött ott. Családja Wiltshire megyei házában, Malborough-ban nőtt föl. Apja 1905-ös nyugdíjazásáig természettudományokat tanított a helyi általános iskolában, ahová bátyjával, Joseph-fel együtt jártak. Alec Golding radikális politikai nézeteket vallott, a szocializmus, s a tudományos racionalizmus elkötelezettje volt, továbbá botanikával, kémiával, zoológiával, fizikával és földrajzzal foglalkozó tankönyveket is írt, illetve kiváló zenész is volt, játszott hegedűn, csellón, brácsán, furulyán és zongorán. Édesanyja, Mildred a háztartás vezetésével foglalkozott, de támogatta a nők választójogáért folyó mozgalmat és feminista is volt.

Míg el nem kezdte az iskolát, Golding ismerősei főként családjából kerültek ki, s azokból az időkből nem sok mindenre emlékezett felnőttként, kivéve a hosszú sétákra szüleivel vagy dadájával, Lilyvel, valamint a hosszú tengerparti vakációkra Cornishban. Ezen korai éveiben alakult ki könyvszeretete, s a szavak iránti vonzalma. Klasszikusokat kezdett olvasni, mint például Homérosz Odüsszeiáját, illetve a koránál fogva hozzá közelebb álló könyveket, mint a Gulliver Utazásai, a Robinson Crusoe, továbbá kedvelte Alfred Henty, Edgar Rice Burroughs, Jules Verne és Edgar Allan Poe regényeit. Hét éves korától rendületlenül gyártott hosszú-hosszú szólistákat, és tizenkét évesen úgy érezte, hogy meg tudna birkózni egy regénnyel. Fiatalkori olvasmányainak hatására a szakszervezeti mozgalmak történetét kívánta megörökíteni egy tizenkét kötetes műben. A hatalmas tervből azonban csak egyetlen mondat maradt, mely így hangzik: „Cornwall hercegségében születtem 1792. október 11-én, gazdag, de becsületes szülők gyermekeként.”

1930-ban brasenose-i kollégium diákjaként Golding bekerült az oxfordi egyetemre, ahol két évig természettudományokat hallgatott, majd érdeklődése a múlt, a különlegességek felé fordult, és az angolszász irodalommal kezdett el kitartóan foglalkozni. Későbbi életében azonban természettudós oldalát sem feledte el: a loch ness-i szörny kérdésével is kiemelten foglalkozott, és a Popular Science magazinba több cikket is írt a témával kapcsolatban. BA diplomáját másodévben szerezte meg 1934 nyarán, kitűnő eredménnyel, s még abban az évben megjelent első kötete a londoni Macmillan & Co. kiadónál oxfordi barátja, Adam Bittleston segítségével. 1934-ben, egy évvel tanulmányainak befejezte előtt jelent meg először Golding, egy verseskötettel. 1935 és 1939 között Golding íróként, színészként, producerként dolgozott és közösségi szociális munkát is végzett egy „settlement house”-ban. 1939-ben Salisburybe költözött, ahol angolt és filozófiát kezdett tanítani a Bishop Wordsworth`s School-ban.

1939. szeptember 30-án Golding feleségül vette a vegyész Ann Brookfieldet. Egy fia született 1940-ben, majd egy lánya 1944-ben. A második világháború alatt Golding a Királyi Flottánál szolgált, és részt vett Németország legnagyobb hadihajója, a Bismarck üldözésében és elsüllyesztésében, illetve jelen volt a normandiai partraszálláskor a D-napon. 1945-ben, a háború végeztével visszatért tanári és írói hivatásához, ám az európai civilizációról alkotott véleménye igencsak megváltozott. „Az ember úgy termeli ki a gonoszságot, mint mézet a méh”, írja későbbi visszaemlékezésekor.

Salisburyben négy könyvet is írt, ám nem adatta ki őket. A Legyek Urát huszonegy kiadó utasította vissza, mígnem 1954-ben végül mégis megjelent. E. M. Foster az Év Könyvének nevezte, és az ötvenes évek végétől bestsellerré vált az amerikai olvasók körében. Megjelenésekor Golding 44 éves volt, ám a regény sikere lehetővé tette számára, hogy feladja tanári állását. A Legyek Urát nemsokára más regények is követték, többek közt: Az utódok (Az örökösök), a Ripacs Martin, mely egy tengerésztiszt haláltusáját jeleníti meg és a Szabadesés, melyben egy művész visszaemlékezései során kutatja elveszett szabadságának pillanatait. 1961-es visszavonulta után egy egyetemi évet töltött el a Virginiai Roanoke melletti Hollins College-ben egy writer-in-residence program keretében, ahova ifjabb Louis D. Rubin, Jr. hívta meg. Mikor 1958-ban Salisbury-ből a közeli Bowerchalke-ba kötözött, megismerkedett James Lovelock-kal, akivel gyakran együtt sétáltak. Gyakran értekeztek Lovelock hipotéziséről, mely szerint a Föld élő anyaga egyetlen organizmusként működik, és amelynek Golding a Gaia elnevezést javasolta, a görög mitológia Földanya-alakja után.

Cornwallban csöndesen élt; enyhén különc és visszahúzódó embernek tartották. 1965-ben a brit birodalom tiszteletbeli parancsnokává nevezték ki, majd 1980-ban elnyerte a Booker díjat, és 1983-ban az irodalmi Nobel-díjat. Az angol királynő 1988-ban ütötte lovaggá.

1985-ben Sir William és Lady Golding a cornwalli Truro melletti Perranarworthalba költöztek, ahol 1993. június 19-én Golding szívrohamban meghalt. A Wiltshire megyei Bowerchalke falu temetőjében helyezték végső nyugalomra. Utolsó regényét, a Kígyónyelvet (The Double Tongue), mely a római kori Delphoi-ban játszódik, és az utolsó Püthia szemszögéből írja meg a hellenisztikus kultúra leáldozását, már nem tudta befejezni, s csak poszthumusz kötetként jelenhetett meg a Faber kiadónál 1995-ben.

Noha regényeit nem köti össze egy jól kivehető, jellegzetes szál, illetve tartalmuk és stílusuk is különbözik, Golding allegóriába hajló írásai gyakran utalnak a klasszikus irodalomra, és az író szívesen használta fel a mitológia és a keresztény szimbolika elemeit is, hogy gondolatait formába öntse. Regényeiben feltárja az emberi szív sötétebb zugait, melyek akkor nyílnak meg, ha elszigetelt egyének vagy kis csoportjaik szélsőséges helyzetekbe keverednek. Munkássága során messzire vivő lelki, spirituális és etikai kérdéseket vet fel, és hagyja, hogy elgondolkodjunk rajta.

Első regénye, A Legyek Ura (melyből 1963-ban és 1990-ben filmet készítettek, majd 1995-ben átírták színpadra) esetében a civilizálatlanság és a háború elleni sikertelen küzdelmet tette meg központi motívumaképp, ezzel mutatva be a civilizáció törékenységét. Az utódok (Az örökösök) visszatekintett a történelem előtti időkbe, s azt az elméletet jeleníti meg, mely szerint az emberi faj evolúciós elődje, „az új emberek” (általában ezt a homo sapiens sapiens-szel azonosítják), egy békésebb fajon (akik a Neander-völgyi embereknek felelnek meg) diadalmaskodva emelkedtek föl, s ebben az erőszak és a csalárdság éppúgy segítette őket, mint a biológiai rátermettség. A torony című kötete egy székesegyház építésének történetét meséli el. Jocelin, Stilbury dékánja még halála előtt fel kíván építeni egy hatalmas tornyot katedrálisának tetejére, de a nagy vállalkozást árulások, áldozatok és gyilkosság kísérik, még a dékán is hitválságba zuhan. Ettől a regénytől fogva William Golding regényei három különböző irányt vettek: egyes könyveiben a kor társadalmát rajzolta meg, mindenfajta mitikus koncepció nélkül, mások metafizikai síkra terelődtek, melyekben a paradicsomi ártatlanság elveszítése központi motívummá lett, és egy harmadik csoportot alkotnak a tengerészregények, amiket tizennyolcadik századi modorban írt meg.

Írásaiban gyakran tűnnek fel a sci-fiben klisészerűvé vált témák, mint például a posztnukleáris világ vagy a technikai találmányok hosszú sora. 1958-as Rézpillangó című drámájában egy Phanoklész nevezetű görög feltaláló próbálja meg a római császárnak felajánlani a nyomdagépet, a gőzgépet, a kuktafazekat és a puskát. Golding késői művei közé tartozik a Beavatással kezdődő hajós trilógia, mely a napóleoni háborúk idején játszódik. Az első kötet meg is nyerte a rangos Booker-díjat. Az ifjú Edmund FitzHenry Talbot által elbeszélt események a Szélcsend és a Zsarátnok című kötetekben folytatódnak. „A szerző szeretné a hajó útját párhuzamba állítani Talbot látszólagos belső fejlődésének útjával, de miközben a hajó révbe ér, a fiatalember megmarad annak a nagyképű ficsúrnak, akit a regény elejétől kísértünk.” – írja a kötet megjelenésének idején Dierdre Bair a New York Timesban.

1984-es, Papíremberek című regényét a kritikusok egyöntetűen nyilvánították az író legrosszabb írásának. A könyv az elismert angol író, Wilfred Barclay és az egyesült államokbeli irodalmár, Rick L. Turner csatározását jeleníti meg, miután utóbbi elhatározza, hogy megírja Barclay életrajzát. Kiadásakor a New York Times kritikusa, Michiko Kakutani úgy vélekedett, hogy „e könyvben Barclay és Tucker nem pusztán kidolgozatlan egyéniségek, de szimbólumként is képtelenek megállni helyüket. Valójában papírvékony emberek.” Valószínűleg ez lett volna a végső verdikt akkor is, ha jobb történetet, kidolgozottabb karaktereket írt volna meg, hiszen a Nobel-díj átadása után már nagyon komoly olvasói és kritikai elvárásoknak kellett volna megfelelnie, hogy legalább egy szinten emlegethessék A Legyek Urával.

A díj átadásakor elmondott beszédben kitér ezen elvárásokra is: „Huszonöt évvel ezelőtt gondolkodás nélkül elfogadtam a „pesszimista” jelzőt, mielőtt még rájöhettem volna, hogy rám fogják akasztani és végig fog kísérni életem során, […] ahogy Rahmanyinovra is ráakasztották C-moll prelűdjét. Egyetlen közönség sem engedte volna el, míg el nem játszotta. A kritikusok ugyanígy addig turkáltak a könyveimben, míg rá nem találtak valami reménytelennek látszóra. Nem értem miért. Nem érzem reménytelenül magam.”

Főbb művei:
Nessie- The Legend (cikk) (1982)
Kígyónyelv (The Double Tongue - poszthumusz, 1995)
Versek (Poems), 1934)
A Legyek Ura (Lord of the Flies, 1954)
Az utódok (Az örökösök) (The Inheritors, 1955)
Ripacs Martin (Pincher Martin, 1956)
A rézpillangó (The Brass Butterfly, 1958)
Szabadesés (Free Fall, 1959)
A torony (The Spire, 1964)
The Hot Gates (1965)
A piramis (The Pyramid, 1967)
The Scorpion God (1971)
Látható sötétség (Darkness Visible, 1979)
A Moving Target - essays (1982)
Papíremberek (The Paper Men, 1984)
An Egyptian Journal (1985)
To the Ends of the Earth trilógia
Beavatás (Rites of Passage, 1980)
Szélcsend (Close Quarters, 1987)
Zsarátnok (Fire Down Below, 1989)
Envoy extraordinary, 1956 (in Sometime, Never: Three Tales of Imagination)
Miss Pulkinhorn, 1960 (rádiójáték)
The Anglo-saxon, 1962
Break My Heart, 1962 (rádiójáték)

Díjak és kitüntetések:
1965 – A Brit Birodalom parancsnokja rang (CBE)
1970 – Sussexi Egyetem D.Litt. (tiszteletbeli doktori cím)
1974 – Kenti Egyetem D. Litt.
1981 – Warwicki Egyetem D. Litt.
1983 – Oxfordi Egyetem D. Litt.
1983 – Sorbonne D. Litt.
1980 – James Tait Black-emlékdíj (Látható sötétség c. könyvéért)
1981 – Booker McConnell-díj (Beavatás c. könyvéért)
1983 – Irodalmi Nobel-díj
1984 – Bristoli Egyetem jogászdoktora
1988 – Lovaggá ütik

Összeállította: Makai Nóra


Makai Nóra - 2007. szeptember 17.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!