Főkép

Eddig négy regénye jelent meg, ezek közül Az ártatlanság már 2014 óta elérhető magyarul, ám igazán csak a most kiadott, Minden, ami férfi című könyve után került reflektorfénybe – nem kis mértékben annak köszönhetően, hogy utóbbi felkerült a Man Booker-díj shortlistjére. Új regénye megjelenése kapcsán David Szalay-val beszélgettünk. Szabó Dominik interjúja.

A fordításban hálás köszönettel tartozunk Benkő Ferencnek.

 

Kanadában született, mostanság Magyarországon él, de britnek tartja magát, miközben az első magyarul is megjelent regénye, Az ártatlanság a Szovjetunióban játszódik. Önnek lételeme a nemzeti és kulturális sokszínűség? Lát különbséget az egyes országok gondolkodásmódja között?

 

Ez igazából nem tudatos döntés dolga. A családi hátterem – magyar apa, kanadai anya, angliai gyermekkor – csupán azzal jár, hogy a világképem bizonyos fokig nemzetközi. Nem illek bele tökéletesen egyik nemzetbe sem. Gyermekkorom óta sokfelé megfordultam, és számtalan különböző országban élnek rokonaim. Ez a helyzet megtanítja az embert arra, hogy a kulturális sokszínűség relatív – hiába vannak különbségek az angol, a magyar és a kanadai kultúra között, attól még vannak hasonlóságok is. Jómagam például úgy hiszem, hogy európai kultúra, mint olyan, nem létezik (és itt hozzátenném, hogy itt az „európai” jelzőt nem a „keresztény” szépítésére használom).

Az ártatlanságról pedig annyit szólnék, hogy ilyen szempontból ez kitűnik a könyveim közül, hiszen a többi egytől egyik korunk Európájában látszódik, ott is elsősorban Londonban.

 

Egy interjúban említette, hogy az alkotás kedvéért olykor elutazik. Merre szokott menni?

 

Valami csendes helyre.

 

Mennyit érzékel a jelenlegi magyar politikai helyzetből? Mi a véleménye róla?

 

Sajnos nem vagyok naprakész Magyarország politikai helyzetéről. Mint számos más országban, úgy itt is nagyon úgy fest, hogy pillanatnyilag egyenlőtlenség uralkodik – a balközép pártok összeomlása Európa-szerte, Angliától Görögországig általános jelenkori problémának tűnik, ráadásul nem az egészséges fajtából. Nem azért mondom ezt, mert jómagam kiállnék egy ilyen párt mellett – hanem azért, mert egy demokráciának lételeme az erős ellenzék. Pillanatnyilag az a legsúlyosabb probléma, méghozzá nem csupán Magyarországon, hogy hazafiatlan, egyenesen áruló dolog szembeállni a kormánnyal. Ha az ember végigviszi ennek a szemléletnek a vonalát, a végén megszületik az egypártrendszer.

 

Ha jól tudom, a hetvenes években többször is Magyarországra látogattak a családjával. Mennyire nagy a különbség az akkori és a jelenlegi Magyarország között?

 

Ég és föld a különbség. Nem emlékszem olyan sokra a hetvenes-nyolcvanas évek Magyarországáról – gyermek voltam még csupán. Azt viszont elismerem, hogy annak idején sokkal nagyobb volt a különbség Anglia és Magyarország között, mint most; a két ország két külön világ volt. Az elmúlt egy-két évtizedben a magyarországi élet számtalan területen javult, és néha úgy érzem, hogy a magyarok alábecsülik ennek a mértékét. Természetesen még rengeteg a tennivaló, de megfontolt derűlátással vélekedek Magyarország jövőjéről.

 

Új kötetének címe: Minden, ami férfi. Ön szerint milyen érzés a XXI. században férfinak lenni?

 

Ez egy felettébb tág kérdés! A könyv megírása során leginkább arra törekedtem, hogy a múlékonyság, az öregedés, az idő és a halandóság problémakörét boncolgassam. Ahhoz, hogy mindez jelentőségteljesnek tűnjön, úgy éreztem, a könyvnek mindennél erősebben a jelenkori valóságban kell gyökereznie. Mikor eldöntöttem a könyv felépítését – kilenc rész, mindegyik egy olyan férfiról szól, amely az előzőnél öt-tíz évvel idősebb – elkerülhetetlenné vált, hogy az írás bizonyos fokig a férfiasságról és effélékről szóljon, de nem ennek a témának a kivesézése volt az elsődleges célom – az pedig biztos, hogy egyetlen elmélettel sem tudnám elmélyíteni a férfiasság kérdéskörét.

 

Egy interjúban úgy fogalmazott, hogy a férfiasság egyfajta – ha nevezhetjük így – válságban van. Ön szerint meg lehet állítani ezt a folyamatot? Meg kell egyáltalán?

 

Igazából nem állítottam ilyet – de egyszerűen rengetegszer megkérdezték már, hogy szerintem válságban van-e a férfiasság, hogy az lett az általános válaszom, hogy végignézve a történelmen, olybá’ tűnik, hogy bizonyos szempontból a férfiasság mindig is válságban volt. Az európai irodalom legkiválóbbjai, Homérosztól Shakespeare-en, Cervantesen és D. H Lawrence-en át mind ezt tükrözik. Meglehet, hogy része a férfiasság természetének, hogy mindig válságban van – hogy alapjaiban bizonytalan legyen. Így, ha arra kíváncsi, vajon „meg lehet-e állítani ezt a folyamatot”, a válaszom talán az lenne, hogy „valószínűleg nem”.

 

Bár a kötet elsősorban férfiakra koncentrál, mégis nagyon európai regény. Értelmezhetjük ezt esetleg úgy, hogy egész Európa is valamilyen választópont előtt áll?

 

Igen, nagyon szerettem volna írni egy könyvet Európáról – amely ugyanannyit mozog szerte a földrészen, mint annak korunkbeli lakói. Szerintem a történelem során egyetlen korban sem járták be annyira az emberek Európát, mint most. Felettébb új és példátlan helyzet, amelyről úgy gondoltam, hogy pontos és érdekes módon lehetne könyvbe önteni – mivel az irodalom jórészt még mindig az államhatárokon belül létezik. Természetesen mivel két éve fejeztem be a könyvet, így azóta a politikai látkép változott valamicskét. De azt hiszem, az alapvető mozgatórugó még mindig hajtja ezt a széles körű mozgásszabadságot – az emberek immár annyira megszokták, hogy életmóddá vált.

 

Ön hogy képzeli el a jövő Európáját?

 

Pillanatnyilag ez felettébb nehéz kérdés – kérdezze meg újra öt év múlva…

 

A kötetben több novella is az apaságról beszél. Mennyiben táplálkozott ezeknél a saját élményeiből? Hiszen, ha jól tudom, ön is két gyermek édesapja…

 

Minden könyv személyes élmények, hallott történetek és a képzelet szüleménye – márpedig ezek annyira összekeveredhetnek az írás folyamata során, hogy később végül képtelenség lesz szétválasztani őket. A könyv egyetlen története sem a saját személyes élményem – de ugyanakkor ezek bizonyos fokig mégis megfestik az egészet.

 

A Man Booker shortlistjére került a könyve. Mennyire tudják motiválni a díjak?

 

Minden díj hasznos sajtóeszköz – azzal, hogy egy Man Booker-szintű díj shortlistjére kerültem, látványos kiugrást eredményezett az eladásokban. Így ebből a szempontból felettébb kívánatos az, hogy kiválasszák az embert. De azt nem állítanám, hogy a díjak „motiválnak”, ahogy azt sem hogy a pénz – jobb és egyszerűbb módja is van a kenyérkeresésnek a regényírásnál.

 

Mi foglalkoztatja mostanság? Várható esetleg a közeljövőben egy új könyv?

 

A közeljövőben sajnos nem – csak nemrégiben láttam hozzá egy új könyv megírásának, így több mint valószínű, hogy néhány év még elválaszt minket a megjelenéstől.