Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Valóság és mágia határán – interjú Benyák Zoltánnal

Benyák Zoltán a kortárs magyar irodalom egyik legizgalmasabb fiatal szerzője. Könyvei közt nincs két egyforma regény, Benyák mindig bámulatos történetekbe rántja magával olvasóit, minden alkalommal más-más hangulatokat, dallamokat, ízeket csempészve a sorok közé. Művei közös nevezője, hogy mindegyik rendkívül magas színvonalú irodalmi élményt nyújt: egyszerre szórakoztat és gondolkodtat el, ragad ki a hétköznapi valóságból és kényszerít kíméletlen önvizsgálatra, és sajátos módon mindegyik mást nyújt, mint amire elsőre számítanánk a tartalmi összefoglalókat olvasva. Benyák Zoltánnak idén már az ötödik, saját nevével fémjelzett regénye jelent meg (korai írásait Jonathan Cross álnéven publikálta), méghozzá nem is akárhol: A nagy illúzió az Athenaeum Kiadó gondozásában látott napvilágot a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra. A 2017-ben jubiláló íróval múltról, jelenről és jövőbeli tervekről is beszélgettünk.

 

Az eddigi saját néven írt regényeid (A háború gyermeke, Ars Fatalis, Az idő bolondjai, Csavargók dala) mind kisebb kiadóknál jelentek meg, A nagy illúziótviszont már az élvonalba tartozó Athenaeum karolta fel. Változott ezzel valami a munkásságodat illetően?

 

Azt remélem, hogy ez a felfrissülés majd új és legfőképpen jó irányba visz el engem. Az Athenaeumnak profi gárdája van, szerkesztés, design és marketing terén is. Ez mindenképpen minőségbeli előrelépést hozhat, és szerencsével több olvasóhoz juthatnak el az írásaim.

 

Olvasás közben volt egy olyan érzésem, hogy A nagy illúzióval bizonyos értelemben visszakanyarodtál első, még álnéven írt regényed, a Veszett lelkek városa világához: az a purgatóriumban játszódott, emez egy hihetetlenül egyedi és kreatív módon megteremtett túlvilágon. Van a kettőnek bármi köze egymáshoz?

 

Mindig is kerültem az önismétlést, mert azt nemcsak olvasni végtelenül unalmas, de írni is. A két regény közt szakadéknyi különbség van, legfőképpen azért, mert majdnem tíz év telt el a megírásuk közt. A Veszett lelkek városa a bűnről és a bűnhődésről szól, a purgatóriumról, a második lehetőségről. A nagy illúzió a halál utáni létezésről fantáziál. Egyfelől vannak benne közös vonások, mert mindkettő egy sajátos világképet mutat be, és a mi valóságunkat próbálja kifordítva megérteni. Másfelől azt gondolom, hogy vannak olyan témák, amikről lehet akár örökké is írni, ha az író talál új aspektusokat, közölnivalót, meglátást a témáról.

 

Nagyon szeretem ebben a regényedben, hogy számos halott híresség szerepel benne: írók, művészek, rockzenészek… Mi alapján válogattad ki éppen ezeket a legendás szereplőket? Előre írtál róluk egy listát, vagy ahogy egy megfelelő jelenethez értél, ráérzés-szerűen bedobtál egy számodra fontos példaképet?

 

Lista nem volt. Csak azok fértek be, akikre én magam rácsodálkoztam eddigi életem során. Persze ők sem mind, de azok mindenképp, akik eszembe jutottak írás közben. Aki nem volt jókor jó helyen, az lekéste, és egy másik regényre kell várnia.

 

Szinte minden egyes cikk, amely A nagy illúzióval foglalkozik, megemlíti, hogy elképesztően egyedi módon alkottad meg a túlvilágot. Volt ehhez valamiféle modelled, előképed, amit tovább gondoltál? Vagy ez az egész tényleg teljesen spontán pattant ki a fejedből?

 

Csak az a mondat volt bennem sokáig, ami a regény borítójára is rákerült. „Ha elfelednek, meghalsz”. Ez egy sírfeliratból származik, és sokáig kóválygott a fejemben ez a pár szó. Ha beindul ez a fajta keringés, akkor előbb-utóbb a gondolati tömegvonzás miatt más dolgok is hozzátapadnak. Olyan ez, mint a gravitáció. Maga köré gyűjt dolgokat, csak ki kell várni. Aztán ha elég sok gyűlik össze belőle, akkor már csak le kell ülni a papír elé.

 

Amikor A nagy illúzión dolgoztál, már tudtad, hogy ez a könyved egy nagy kiadóhoz kerül? Az ilyesmi egyébként változtat valamin? Máshogy írsz, ha tudod, hogy nagyobb a tét?

 

Nem írok másként. Mindig azt írom, amit a legfontosabbnak érzek, és igyekszem, hogy a legjobban sikerüljön. A legrosszabb a hezitálás, mikor kész vagyok egy könyvvel. Akkor mindig jön a tipródás, hogy… lesz-e még bennem újabb történet… mi legyen az… meg tudom-e csinálni úgy, ahogy szeretném, és az olvasó is azt értse, érezze, amit én? Ez egy veszélyes állapot. Ha ekkor betolakodnak olyan aljas dolgok, mint például, hogy mit szeret a közönség, minek van divatja, akkor azokat el kell kergetni. Mert ha nincs belső indíttatás, akkor abból jó eséllyel készül irodalmi hulladék.

 

A történeteidről elmondhatjuk, hogy sohasem szokványosak. A munkamódszered ehhez képest milyen? Készítesz szinopszist, jegyzeteket? Tudsz egyáltalán lineárisan haladni az írással, vagy ennél rapszodikusabb alkotó vagy?

 

Minden regényhez igyekszem más vázlatírási metódust kitalálni. Novelláknál semmit sem dolgozok ki előre, de regénynél ez nem hiszem, hogy működik. Ráadásul én a szerkezet megszállottja vagyok, igyekszem kerülni a linearitást. Szeretem, ha több szereplőm van, ha időben, térben ugrálhatunk fejből fejbe. Ehhez pedig tervezni kell. Ez elég rettenetesen szokott kinézni. Nagyjából így: sárga papírfecnik oszlopokba rendezve, különböző sorrendben felragasztgatva egy táblára vagy a szekrényajtó belsejére. Az egész táblázatba gépelve, kitörölve, újraírva. Jól hangzó beszédrészletek, magvasnak hitt gondolatok papírzsebkendőkön, telefonba pötyögve, vagy magamnak feladott emailekben. Spirálfüzetek teleírva, majd átgépelve, kinyomtatva, piros tollal átfirkálva, belejavítva, végül, mikor már nem hiszem, hogy jobbá tudom tenni, szerkesztőnek átadva.

 

Sokféle prózai műfajra jellemző, hogy írás előtt nem árt némi kutatómunkát végezni, felkészülni az adott témából. Egy ilyen szürreális történetre, mint amilyen az új regényed is, hogyan lehet felkészülni?

 

Szeretek fejből írni. Akkor érzem magam elememben, ha sok mindent kitalálhatok én magam. A fantázia viszont akkor hat valóságosnak, ha az ember megfelelő mennyiségű realitást kever hozzá. A most elkészült kéziratomba, aminek a munkacíme Az utolsó emberig, több anyagot kerestem és olvastam, mint korábban valaha. Muszáj volt, mert különböző korokban játszódik a történet. Az olvasottakat hozzáidomítani a történethez, vagy fordítva, elég macerás meló. De úgy érzem, most jól sikerült, és sokat tanultam közben.

 

Vannak, akik azt mondják, hogy profi író ne legyen benne a saját szövegében, ne mintázzon magáról szereplőt, és persze jócskán akadnak, akik épp ennek az ellenkezőjére esküsznek. Te melyik állásponttal értesz inkább egyet?

 

Én az ellenkezője leszek. Az ember magát ismeri a legjobban. Írni pedig arról lehet, amit ismerünk. Csak éppen megfelelően kell átoperálni magunkat a szereplőbe. Nem is hihetek másban. Ha az ellenkezőjét csinálnám, az biztos felszínes lenne. Eszemben sincs.

 

Jövőre lesz éppen tíz éve, hogy az első regényed megjelent. Hogy érzed, mi mindenben változtál azóta?

 

Már tíz éve? Hihetetlen. Nem érzek fejben változást, legalábbis az írói fejemben. Legfeljebb csak aprólékosabb igyekszem lenni, mintha többet szöszölnék a részletekkel, de ezt nem bánom. Valahogy úgy érzem, a szöveg javára válik a dolog.

 

Mindent összevetve eddig hét önálló könyved látott napvilágot, és jövőre jön a nyolcadik is. Van ezek közül kedvenced?

 

Nem választok a gyerekeim közül, mert meghallják, és megsértődnek. Mindet szeretem valamiért. Mindegyiküktől tanultam valamit. A Veszett lelkek városa után máshogy láttam a világot. A háború gyermeke egy fura, lappangó félelmet akart megfogalmazni. Az Ars Fatalist írva mosolyogva néztem a világra, és szépnek láttam azt. Az idő bolondjai szomorú melankóliája mindig is bennem volt, és vagyok olyan gonosz, hogy örülök, ha ezt sikerült átadni az olvasóknak. A Csavargók dala a közöny legyőzéséről szól, és talán most már tudom, hogy kell ezt csinálni. A nagy illúzió verekedés a halállal, és szépre festése ennek a komor dolognak. Az utolsó emberig… ezt nem mondom el. Legyen meglepetés!

 

Ha valamit elmondhatunk az eddigi írói pályádról, akkor azt mindenképpen, hogy sok döccenőn kellett átverekedned magad, sokszor nem volt egyszerű a helyzeted. Hogy érzed, alkotóként mi volt számodra a mélypont, és mikor érezted úgy, hogy ebből egyszer s mindenkorra kilábaltál?

 

Az „egyszer és mindenkorra” veszélyes szóösszetétel. Ilyet nem merek mondani. Amit biztosan tudok, hogy a könyvszakma nehezebb, mint gondoltam. Az írás viszont fantasztikusabb, mint valaha hittem. Még jó, hogy a kettőnek nincs sok köze egymáshoz…

Tudom, hogy amíg új könyvön dolgozol, addig soha nem szeretsz róla beszélni. Most viszont a nyers szöveg már készen van, a szerkesztői és korrektori munkafázisok következnek, így megkockáztatom a kérdést: miről fog szólni a következő Benyák-regény, Az utolsó emberig? Ez is egy mágikus-realista mű lesz?

 

Bizony, mágikus és bizony, realista. Mint korábban is említettem, a fejezetei más-más korokban játszódnak, a felfedezések korától kezdve Sade márki Franciaországán át Hasfelmetsző Jack Londonjáig. Jó sok csavar és fordulat után elérünk a jövőbe is, aztán pedig a nagy fináléig. Már így is sokat mondtam…

 

Ezt a könyvet is az Athenaeum Kiadó gondozza. A megjelenés dátumáról esetleg lehet már tudni valamit?

 

Még nem egyeztettünk pontosan, de a magam részéről a 2017 tavaszában reménykedem. A szavak már készen vannak, a fülszövegen még dolgozom. Már nagyon várom, hogy mit szólnak hozzá a kiadónál.

 

Az új regényen kívül mivel készülsz még 2017-ben? Megünnepled valamiképpen az alkotói jubileumodat?

 

Szeretnék az ország több helyére is eljutni az olvasókhoz, személyes találkozásra. Ha sikerül, akkor több városba is ellátogatunk Bíró Szabolccsal (ennek az interjúnak a szerzőjével) közösen. Az ilyen közös könyvturnék magukban hordoznak annyi kalandot, borozást és rock and rollt, hogy külön bulit már nem is érdemes szervezni.

 

Mit kívánsz magadnak a következő tíz évre?

 

Minőségben legalább ilyen könyveket. Még több fantáziát, még több igazságot, nagyszerű történeteket. Na és persze szaporán hatványozódó, elégedett olvasókat.


Bíró Szabolcs - 2016. szeptember 26.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!