Főkép

Jelenlegi tudásom szerint az emberiség két, jól megkülönböztethető részre osztható. Vannak, akik szeretnek olvasni, és vannak, akik nem érzik azt az óhatatlan vonzódást, ami elfogja a betűmániást, amikor megpillant egy érdekesnek tűnő könyvet. Mostani írásom – már csak megjelenési formájából eredően is – azoknak szól, akik nem tudják elképzelni napjaikat megfelelő olvasnivaló nélkül, illetve életkoruk miatt még csak fontolgatják elköteleződésüket.

 

A Johannes Gutenberg találmányának következményét élvező csoport összetétele természetesen meglehetősen vegyes, azonban legyen szó a szépirodalom, az albumok, avagy a blúzrepesztő művek kedvelőiről, egy kihívással előbb-utóbb mindenki szembesül, aki eljegyezte magát a könyvekkel. Egészen pontosan arra pillanatra gondolok, amikor elhatározza az ember, hogy márpedig ő bizony nem jár többé könyvtárba, hanem karnyújtásnyi távolságra összegyűjti az őt érdeklő köteteket.

 

Dicséretes elhatározás!

 

Mielőtt azonban a nemes elhatározás feletti örömünkben, arcunkon a kiválasztottak elszántságával elindulnánk a legközelebbi könyvesbolt felé, megosztok néhány, személyes tapasztalatra épülő gondolatot.

 

Az első egy-két könyv felbukkanásakor többnyire senki nem gondolja, hogy ebből évekkel később komoly házi könyvtár lesz majd, ezért aztán az ilyen kötetek különösebb visszhang nélkül elvegyülnek a tankönyvek és az iskola- vagy közkönyvtárból kikölcsönzött kötelező olvasmányok között. Ha a családban hagyománya van a gyűjtögetésnek, akkor karácsonykor, születésnapokon kapunk egy-egy komolyabb lexikont vagy albumot, amelyek szerencsés esetben összhangban vannak az érdeklődési körünkkel, de többnyire inkább a különféle reklámok eredményességét jelzik, illetve az ajándékozó elképzelését tükrözik.

 

A lényeg, hogy az ember tízéves kora körül zsebpénze függvényében elkezdheti a könyvek vásárlását. Figyelembe véve a mai árakat, ez bizony csak havonta vagy negyedévente egy darabot jelent. Ez azonban nem baj, hiszen ilyen idősen nem az a feladatunk, hogy a városi könyvtár állományával vetélkedjünk, hanem az, hogy megtaláljuk azokat a szerzőket, műfajokat, amelyek később a kedvenceink lesznek majd. Illetve hogy megszerezzük azt a fránya, a felnőttek által sokat emlegetett alapműveltséget, ami alatt azt értem, hogy olvassuk el mindazon alapvetéseket, amelyeket az életkorunkból eredően ismernünk kell. Abból bajunk egészen biztosan nem lehet, ha megismerjük mondjuk Rudyard Kipling és Jules Verne, vagy Fehér Klára és Kertész Erzsébet regényeit (elvégre fiúk-lányok eltérő érdeklődéssel bírnak). Ezekre több okból is szükségünk lesz a későbbiek során. A legfontosabb, hogy megismerjük azokat az alaptörténeteket (mesék, mítoszok, stb.), amelyekre mint közös örökségünkre tekintünk Európában, és amelyeket a kortárs szerzők időnként felhasználnak. Így biztosan nem dobjuk majd hanyatt magunkat attól, ha valaki például galád módon modernizálja kedvenc mesénket, ifjúsági történetünket.

 

Szánjunk időt műveltségünk megalapozására és a tisztességes válogatásra, mivel attól nem leszünk okosabbak, ha válogatás nélkül mindent elolvasunk. Keressünk listákat (például itt egy), kérjünk tanácsot olvasási szempontból megbízható felnőttektől (például könyvtárosoktól vagy tanároktól), stb.

 

Mivel a könyvekkel való tartós együttélés mellett döntöttünk, van pár szabály, amit célszerű betartani, hiszen a számunkra értékesebb köteteket nem egyszeri alkalomra vásároltuk/kaptuk, hanem azért, hogy a következő években velünk legyenek. Sajátítsuk el a megfelelő tiszteletet a könyvekkel kapcsolatban. Használjunk könyvjelzőt, ne törjük a gerincet, ne firkáljuk tele a lapokat, óvjuk a borítót. Tartsuk száraz helyen, ne tegyük ki közvetlen napfénynek, és lehetőség szerint mellőzzük a táplálkozás vagy a folyadékfogyasztás eredményeként feltűnő pecsétfoltokat.

 

Kis szerencsével, mire magunk mögött hagyjuk az általános iskolát, birtokában leszünk pár alapvető készségnek. A legfontosabb, hogy megszeressük az olvasást, a könyveket, és már nem esik nehezünkre egy terjedelmesebb kötet kiolvasása. A másik pedig, hogy az évek alatt elolvasott száz vagy még több regény eredményeként már sejtjük, milyen könyvek állnak közel hozzánk, és melyek azok, amelyeknek csak nagy küszködések, többszöri nekifutás eredményeként jutunk el a végére. S nem utolsó sorban, ha egy kicsit is takarékosak vagyunk, illetve ha kitart a szerencsénk, akkor kétkezi munkavégzésünk (nyírjunk füvet, segítsünk a szomszédnak, stb.) ellenében környezetünkben valaki hajlandó megválni régi kincseitől, amelyekre neki már a kora miatt nincs szüksége – szóval összejön pár könyvünk.

 

Ha eljutottunk idáig, akkor szusszanhatunk egyet, mivel jövőbeli könyvtárunk alapjait lefektettünk. Szobánkban már legalább egy polc tele van könyveinkkel, amelyekből a legjobbakat már többször elolvastuk, és persze szívesen vesszük kézbe a többit is. A képzeletbeli állványokon pedig ott sorakoznak mindazon kötetek, melyeket már elolvastunk, és jónak találtunk.

 

Manapság persze már nem csak nyomtatott formában juthatunk olvasnivalókhoz, hanem elektronikusan is elérhető a régi alkotások többsége. Ott van például a Magyar Elektronikus Könyvtár, ahol rengeteg regény, vers, novella található. Az alapok megszerzéséhez ez is alkalmas lehet, viszont az újdonságok esetében ne felejtsük el, hogy bár a weben rengeteg frissen megjelent regény található letölthető verzióban – az erre szakosodott webáruházakat leszámítva, ezek illegális tartalmak.

 

A következő részben arról lesz majd szó, hogy mi a következő lépés házi könyvtárunk gyarapítása érdekében.