Főkép

Idén novemberben lesz tíz éves az oldal. Ez nem csak azért hosszú idő, mert több ezer elolvasott könyvet, meghallgatott lemezt, megnézett filmet jelent, hanem mert ez idő alatt rengeteg embert megismertem, akik rövidebb-hosszabb ideig a szerkesztőség tagjaként munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy az oldal működjön, mindig kerüljön fel új cikk. Megkértünk pár régi tagot, írják le, mit jelent számukra a velünk eltöltött idő (a szerk. megjegyzése).

 

Magam is meglepődtem, amikor rájöttem, hogy bizony már hat esztendeje vagyok az ekultura.hu hol aktív, hol kevésbé aktív szerzője. Utánaszámoltam, és ha jól kalkuláltam, ez idő alatt összesen hatvanhat cikkem jelent meg az oldalon (ez a mostani a hatvanhetedik). Hogy ez sok-e vagy épp kevés, mindenki döntse el maga. Én sosem tartottam magam igazán újságírónak, sokkal inkább egy prózaírónak, aki időnként cikkeket is ír, ehhez képest pedig talán nem olyan kevés ez a hatvanhat. Mindig is úgy gondoltam, hogy az újságíró egy megbízható fickó, aki tűpontosan dolgozik, határidőre tud írni újabb és újabb témákban, és minden részletre kiterjedően ismeri a műfaj szabályait. Ehhez képest én legtöbbször a prózaíró fejével állok neki ajánlót írni, aminek a vége nemegyszer az, hogy szakszerű recenzió helyett a saját impresszióimat osztom meg az adott műről. Mindamellett mindig is hadilábon álltam a határidővel, például jelen írást is egy hónappal ezelőttre ígértem, de csak most jutottam el odáig, hogy nekiveselkedjek, és leírjam a gondolataimat, érzéseimet az ekultura.hu kapcsán.

 

Így aztán talán megbocsátható, ha ezúttal is elsősorban a prózaírói – és részben az olvasói – énem mondja el, hogy miért szeretem ezt az oldalt. (Az valahogy túl egyértelműnek tűnik, hogy ha nem szeretném, akkor nem publikálnék rajta már 2007 óta.) Az ekultura.hu számomra elsősorban egy kellemes hely, a szó minden értelmében. Kellemes ránézni, mert jól néz ki, szép a design, és nem mászik a képembe minden kattintásra egy újabb reklámablak. Ilyen felületen egyszerűen jól esik cikkeket olvasni. Kellemes, mert senkinek nem jut eszébe, hogy itt politizáljon, uszítson vagy toborozzon szavazókat. Kellemes, mert itt végre nem azzal szembesülök minden második cikk olvasatán, hogy egy-egy könyv vagy film mennyire rossz, az alkotója meg egy tehetségtelen fafej, és mellesleg még kormánypárti is (vagy ellenzéki, esetleg zsidócigánymuzulmánateistakeresztény). Itt igazi ajánlókat olvashatok, értékes kulturális csemegéket kínálnak nekem, az olvasónak, és érdekes beszélgetéseket osztanak meg velem, aki tényleg erre vágyik a jól megszokott napi mocsok helyett.

 

Érdekes dolog belegondolnom, hogy amikor új könyvem jelenik meg, és számos helyre postázunk ki egy-egy sajtópéldányt, mindig az ekultura.hu recenzióját várom a legkíváncsibban – holott máig nem tudom például azt sem, hogy egy-egy ilyen ajánlót hány ember olvas el. Sosem kérdeztem meg a szerkesztőktől, most sem teszem. Felőlem ugyanúgy lehet ez a szám öt, mint ötszáz vagy ötezer. Ettől teljesen függetlenül valahogy mindig egy kis plusz feszültséget, bizsergést érzek, ha tudom, hogy a könyvemről hamarosan az ekultura.hu fog írni valamit. Mert itt érdemnek érzem, ha szóba hoznak. Értéknek érzem, amit a szerkesztőség napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra, immár egy kerek évtizede csinál, és bizony nagyon jó ide visszatérni – hogy ezt olvasóként, prózaíróként vagy publicistaként teszem-e meg, az szinte mellékes.

 

Az ekultura.hu egy jó hely, tele jó emberekkel, kreatív munkatársakkal. Nem égnek ki – helyette folyamatosan újulnak. Azt kívánom nekik, hogy ez az egész tíz év múlva is ugyanilyen jó legyen.