Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Interjú: Bíró Szabolcs – 2013. június

Egy éve találkoztam utoljára személyesen Bíró Szabolcs író-kiadóvezető-nyughatatlan barátommal, így nem csoda, ha mindenféle szóba került a 84. Ünnepi Könyvhét harmadik napján esedékes dedikálása előtt megejtett beszélgetés közben.

 

Most mi a fontosabb az életedben: a zenekar, az írás, a kiadóvezetés, a programszervezés, vagy a hasonszőrű írók rendszeres összecsődítése?

 

Elsősorban az írás, másodsorban a rendezvényszervezés, és ezen belül a hasonszőrű írók összecsődítése. A zene hobbi, a kiadó pedig hol megy, hol nem annyira, tehát a hobbi és a munka között félúton van: ahogy győzzük, csináljuk.

 

Tehát akkor megnyugodhatunk, az írás még mindig ott van központi helyen az életedben. Az utolsó könyvedről milyen visszajelzéseket kaptál az olvasóktól?

 

Messze az eddigi legjobbakat. Most van hatodik éve, hogy hivatalosan az írók útjára léptem, ez alatt tíz-tizenegy könyvem jelent meg. Az utóbbi kettőt mondanám – mert a Kelet oroszlánja és Az utolsó vörös barát együtt alkotnak teljes egészet –, amire hihetetlen olvasói visszhangokat kapok, hihetetlen jó kritikai visszhangokat, és úgy érzem, hogy megérte ezzel a két könyvvel összesen négy évet „vacakolni”, izzadni és dolgozni…

 

Akkor egy kritikai észrevétellel megkínállak: szerintem legközelebb fél évig várjál, gondolkozzál, és akkor nem kell olyat csinálni, hogy 0.1-es verzió, 0.2-es verzió, 0.3-as verzió ugyanarról a könyvről. Mi a véleményed erről?

 

Az egykötetes Non nobis, Domine kiadására gondolsz? Hát az egy bonyolult dolog volt: az a helyzet, hogy még az Ulpius-ház Könyvkiadó nem volt képben, amikor én a Non nobis, Dominére vissza nem téríthető állami támogatást kaptam a szlovák államtól, és ezt egy szlovákiai kiadónak (a Historiumnak) kellett kihasználnia. Így aztán az Ulpius-háznál jött ki a Non nobis, Domine kétkötetes verziója, ez van jelenleg Magyarországon, illetve az összes magyarlakta területen bolti forgalomban, nagy példányszámban. És mivel a támogatást muszáj volt elkölteni, így lett a könyvnek egy egykötetes verziója is, mindössze 300 példányban: ez Magyarországon bolti forgalomba nem került, viszont már majdnem mind elfogyott. Múltkor számoltuk meg, hogy mennyi van még, én azt mondtam magamnak, hogy ha a fele elfogyott, az tökéletes, ennek ellenére már csak ötvenvalahány példány van belőle. Felvidéken nagyon sokan keresték, amin pedig meglepődtem, hogy voltak magyarországi olvasók, akik a kétkötetes verziót olvasták, és annyira tetszett nekik, hogy valamilyen úton-módon meg akarták venni ezt is.

Elsősorban amire ez nagyon jó, az a promóció. Azt ugye tudjuk, hogy magazinoknak, akár íróknak – ismeretség, barátságkötés céljából – rengeteg elment kifejezetten promóciós célokra, erre pedig nagyon jó volt ez az egykötetes kiadás.

 

Érdekes, én nem kaptam…

 

Hát hoztam! (nevet)

 

Köszönöm! Jól tudom, hogy a következő regényed is ebben a korban fog játszódni?

 

Ha a középkorban, így tágan, akkor igen, de egyébként most több száz évet visszautaztam, és a vikingekről írok. Ez a 9. század legeleje, nincs pontosan belőve. Az a trükkje az egésznek, hogy egy 11. századi apa meséli a fiának, mi történt évszázadokkal korábban, így aztán elég lazán lehet bánni mind az évszámokkal, mind a királyokkal és helyszínekkel. Ez nem történelmi regény lesz, ezt szeretném leszögezni: viking sagának hívom, mivel a fantasy műfajba sem sorolható, az megint csak a ló másik oldala. Valahol a mese, a fantasy és a történelmi regény között van félúton: vannak benne kitalált viking települések, van benne sárkány is például, de ő csak az első és az utolsó fejezetben tűnik fel, és a kettő között a szenvedő alanyokon kívül senki nem hiszi el, hogy ez a sárkány létezik. Úgy mondom, hogy nem történelmi – ami főleg adatokra és dátumokra épül –, hanem régészeti szempontból a lehető leginkább törekszem a hitelességre. Tehát hogyha ők nem karddal, hanem fejszével hadakoznak, akkor annak oka van, ha tizenketten el tudnak evezni a nyílt vízen egy drakkart, akkor annak oka van, ha én azt leírom, hogy hogyan néz ki egy Jorvikhoz hasonló, Angliában álló viking város, az is teljesen elhihető. Viszont hát, ugye, sárkány nem létezett, ezek az emberek nem léteztek, satöbbi… Úgyhogy valahol tényleg a történelmi regény és a fantasy között van félúton, inkább talán a történelmi regény felé jobban billen a mérleg nyelve, ezért mondom, hogy viking saga.

Viszont már elkezdtem olvasni, jegyzetelni, az előtanulmányokat végezni az Anjouk című sorozatomhoz is, ami meg legalább hat-nyolc kötet, úgyhogy ha én a kétkötetes Non nobis, Dominét írtam négy évig, akkor szerintem most tíz évre el vagyok látva munkával.

 

De hát fiatal vagy még, úgyhogy ez belefér… Visszatérve a viking témára: oké, hogy ez tartalmilag teljesen korhű, de akkor formailag is sagát írsz?

 

Nem.

 

És mikor jelenik meg végre ez a vikinges könyv?

 

Hát ezt nem tudom, de nagyon igyekszem, hogy jövő tavaszra. Beígértem én ezt az idei tavaszra, mert… Ennek is egy ilyen hosszú története van! Négy év és három hónap után, amikor az utolsó pontot is kitettem a Non nobis, Domine végére, akkor valami olyasmi érzés kerített hatalmába, mint amikor általános iskolásként kiosztották a bizonyítványt, és kezdődött a nyári szünet. Akkor két hétig nem dolgoztam: filmeket néztem, főzőcskéztem otthon, teljes mértékben el voltam eresztve. Aztán belegondoltam, hogy ha én ezután hatkötetest vagy nyolckötetest írok, az ennél kétszer-háromszor nagyobb meló lesz, a kettő között kéne egy jó kis gőzkieresztés. Akkoriban mentük el a barátaimmal Sylvester Stallone új „mesterművére”, a Feláldozhatók 2-re, ami igazából a trancsíron kívül nem nagyon szól másról. És akkoriban – érdekes, hogy hogyan működik az emberi agy – meghallottam egy dallamot az interneten, amiből beugrott nekem, hogy én valamikor 10-12-14 évesen elkezdtem nagyon vonzódni a vikingekhez, és eldöntöttem, hogy majd egyszer vikinges regényt írok. Ezt azóta teljesen eltemettem magamban, ez a zene pedig előhozta. Akkor mondtam, hogy na, most csinálok egy ilyen elejétől végéig pörgős akcióregényt, olyasmit, mint egy Feláldozhatók a viking korban. Nekiálltam írni, aztán úgy nagyjából a második-harmadik fejezet után elkezdtem azon gondolkodni, hogy az nem én lennék, ha ebben nem lennének konkrét történelmi adatok, ha nem lenne mélyebb egy kicsit és pontosabb. Leálltam vele, elkezdtem utána olvasni a témának. Amikor megint folytattam, akkor kaptam a legtöbb kritikát és olvasói véleményt a Non nobis, Dominéről, és minden másfeledik arról szólt, hogy mennyire érezni mögötte a munkát. Akkor megint leálltam vele, hogy hát a fenébe, nem csinálhatom ezt az olvasókkal, sokkal jobban ki kell dolgoznom ezt az egészet. Plusz még jött egy harmadik dolog is: több aktív hagyományőrző olvasóm is lett, akik meghívtak ilyen zárt Facebook-csoportokba, ahol kőkeményen osztják, kritizálják egymást a hagyományőrzők, én pedig csöndben figyelek. Ekkor jöttem rá, hogy van egy elég komoly ilyen réteg is, akik potenciális olvasóim, és az lassított le legjobban. Most már bevásároltam olyan szakkönyvekből, mint Bernáth István: Skandináv mitológia, Rudolf Pörtner: A viking kaland, úgyhogy most ezeket olvasom, jegyzetelek, és remélhetőleg télre, illetve a jövő év elejére tényleg befejezem a regényt, a jövő évi könyvhétre pedig már azzal jöhetek.

 

Tavaly, amikor beszélgettünk, még azt mondtad, hogy keresed még a saját hangodat. Ennyi könyv után hogy gondolod, megtaláltad végre?

 

Szerintem igen, mindenképpen. A Non nobis, Dominét én is annyira élveztem íróként, és az olvasóim is annyira szerették, hogy én azt hiszem, megtaláltam a hangomat. Az ember soha ne mondja, hogy soha, tehát ilyen alapon nem mondhatnám azt, hogy na, most már örökre ezt fogom írni, de nagyon-nagyon megtaláltam a helyem a középkorban, ez az őrült ruházatomon is látszik. Az a vicces, hogy nem csak íróként, hanem például otthon, főzés közben is próbálok középkori stílust, középkori ízeket bevinni az ételekbe, és hát rendezvényszervezőként is vannak bizonyos nagy terveim, amikről szerintem most itt nagyon hosszan tudnék beszélni, de nem fogok… Tehát a középkor az most nekem egy ilyen teljesen őrülten szerelmes korszakom, és szerintem én most ott is maradok egy fél emberöltőt.

 

Úgy tudom, hogy kaptál egy kardot is. Mi a következő lépés?

 

Hát a kardot azt vettem, arra egy évig spóroltam, és már előtte kaptam egy tőrt. A következő évben vettem egy csatabárdot és egy kelevézt (nevet), most ez a négy középkori fegyverem van, és bőr dolgokat, lenvászon ruhákat, ilyesmiket vásárolok… Szeretném bővíteni az eszköztáramat: nem elsősorban a fegyvereket, hanem a ruhákat.

 

Arra gondoltam, hogy egy kisebb birtok, egy kisebb kastély­, vár…

 

Teljesen vicc nélkül, amire előbb utaltam, az a Csallóközi Várispánság megépítése, majd valamikor nemsokára. Egészen kis korunktól az öcsémmel azzal bolondítottuk egymást, hogy majd építünk várakat, és majd megyünk egymás ellen csatázni, de hát természetesen ez így nem működik. Eléggé irigyeltem éveken keresztül a visegrádiakat, a Szent György Lovagrendet és az ott dolgozókat, mert hát ott ugye azért van egy vár, egy palota, aki ott akar középkori stílusban ténykedni, annak ott van mit csinálnia. De hát a Csallóközben mi van? Ami örökségünk volt (például a Fehér Kastély és hasonlók), azt javarészt mind ledózerolták, eltakarították vagy beépítették. Aztán pár hónapja, egy olvasómnak köszönhetően szereztem tudomást a szigethalmi Emese Várispánságról, ahol hozzám hasonló, de még nálam is komolyabb esetek, több tucat ember csinált egy ilyet, hogy Őskultúra Alapítvány. Komplett felépítettek egy középkori skanzenfalut, egy 10-11. századi várudvart, kikötőt, gályákat építenek, és ez fantasztikus dolognak tűnt számomra. Annak ellenére, hogy (tudtommal) ott nem volt várrom, összefogtak, és kint a mezőn, a Kis-Duna mellett felépítették. Azóta él bennem ez nagyon erősen, hogy ennek a testvér-birtokát kéne a Csallóközben létrehozni. Egyszer majd hátha sikerül…

 

Azt hiszem, a következő pár évre megvan a programod. Köszönöm szépen a beszélgetést, remélem, jövőre ugyanitt találkozunk, és akkor már az új könyvedről beszélgetünk.

 

Én is nagyon köszönöm!

 


Galgóczi Tamás - 2013. június 11.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!