FőképFolytatjuk sorozatunkat, amelyben minden héten néhány általunk várt ígéretes újdonságról esik szó.

Könyv: Oya Baydar: Macskakaparás
Kiadó: Libri Könyvkiadó
Várható megjelenés: 2012. október 3.
 
Minden macska tud kaparni, de valódi macskakaparásra csak az emberek képesek. Ezt a jelzőt általában kizárólag a külalakra vonatkoztatjuk, már ha egyáltalán van még ember e földön, aki kézzel ír. Illetve tud írni kézzel. Vagy csak szimplán tud írni. Szerencsére azért vannak még jó páran (s a régiek helyett - hála isten - születnek újak is), mert például nagyon úgy néz ki, hogy a török szociológus és író Oya Baydar közéjük tartozik. Az 1940-ben, Isztambulban született hölgy részesült már Sait Faik Story-díjban (1991), Yunus Nadi Novel-elismerésben (1993), Orhan Kemal Novel-díjban (a legelismertebb törökországi irodalmi díj, 2000), valamint Cevdet Kudret Literature-elismerésben (2004) is. Első regényét (a középiskolai évek alatt) Francoise Sagan inspirálta, ám az érettségi után szüneteltette az írást, és hosszú időre a politikai élet felé fordult. 1964-ben vehette át szociológus diplomáját az Isztambuli Egyetemen, ekkor már régen résztvevője volt a törökországi munkásmozgalomnak, egyetemfoglalásoknak és tüntetéseknek. Az 1980-as katonai puccs idején aztán Németországba szökött, ahol tizenkét éves kint tartózkodása során közeli tanúja volt a szocialista rendszerek összeomlásának.
 
1992-ben tért vissza Törökországba, továbbra is aktív politikai szerepet vállalt, miközben szerkesztőként dolgozott az Isztambuli Enciklopédián és a The Unionism Encyclopedia of Turkey-n, a History Foundation és a Kulturális Minisztérium közös projektjeiben. Oya Baydar mára Törökország egyik legnépszerűbb és legelismertebb írójává vált, öt regény, egy elbeszéléskötet és számos újságcikk áll a háta mögött. Az 1993-as Macskakaparás (eredeti címe: Kedi Mektuplari) szociológiai mélységű történelem- és társadalomkritika, amely a macskák nyelvén (kaparásán) keresztül szemlélteti a múlt hitét, reményeit, tévedéseit és döntéseit. Baydar regényében egy maroknyi macska a gazdáik ruháiba rejtett "szagleveleken" keresztül tartja egymással a kapcsolatot. Megbeszélnivalójuk pedig bőven akad, hiszen gazdáik az 1980-as katonai puccs után Nyugat-Európába menekült baloldali török értelmiségiek, akik a ’90-es évek elején tehetetlenül nézik a szocializmus bukását, átértékelve mindazt, amelyben fiatalon annyira hittek. Sokan közülük az új Törökországba való hazatérésen töprengenek, és persze azon, hogy új életükbe magukkal vigyék-e a macskáikat is. Hogy aztán a végén a macskák sorsa rendeződik-e, s ha igen, hogyan, az tényleg legyen meglepetés. Mint ahogyan az is meglepetés, hogy ez a bátor, kitartó és tehetséges török hölgy hogyan tudott eddig rejtve maradni a magyar olvasók előtt.


Zene: Ákos: 2084
Várható megjelenés: 2012. október 3.
 
Ákosról jót vagy semmit. Körülbelül így foglalható össze az eddig az asztalra letett művészete, hiszen Kovács Ákost aki nem szereti, az bizonyosan nem is érdeklődik iránta. Olyanokról keveset tudni, akik nem kedvelik őt. Illetve ki tudja, mindenesetre amit az elmúlt 23 évben megvalósított, arról csakis az őszinte elismerés hangján illik beszélni, elvégre ki az manapság, aki ennyi időn át megszakítatlanul képes a minőségi művészetre? Na ugye! Ákos utoljára 2010-ben adott ki albumot A katona imája címmel, amely platinalemez lett, s el is nyerte az év hazai pop-rock albumának járó Fonogram-díjat. Az országosan október 3-án megjelenő 2084 című album immár Ákos tizenhetedik magyar nyelvű szólólemeze az 1993 óta tartó érájában. (Előtte a Bonanza Banzai frontembere volt, de azt hiszem, ez valóban köztudott.) Az elmúlt évek alatt más területen is kipróbálta magát: eddig összesen 5 irodalmi szintű verseskötetet jelentetett meg, legutóbb 2000-ben A hűség könyvét. Az 1968-as születésű zeneszerző, dalszerző, énekes és költő idén - eddigi életművét megkoronázandó - megkapta a Kossuth-díjat is.
 
A 2084 két év munkáját összegző, szintipopos hangzású anyag tizenhárom új dallal. A korongról az „Előkelő idegen” című szám áprilisban jelent meg kislemezen, s a (fel)fokozott érdeklődésre kiváló példa, hogy azóta vezeti a Mahasz single-listáját, a videoklipet pedig több mint egymillióan nézték meg a youtube-on. Egy másik új dal is kijött időközben, a „Tipikus sztereó”, amely szinte címében rejti, hogy a ’80-as évek szintihangzását halljuk majd az albumon, ahol a hangtervezéstől a komponáláson, feljátszáson és feléneklésen át a hangszerelésig minden Ákos munkája. A lemezen dr. Bőzsöny Ferenc legendás bemondó narrációja is hallható, az anyagot Lepés Gábor hangmérnök rögzítette és keverte, a maszterért Sellyei Tamás felel, a borítófotókat pedig Emmer László fotóművész készítette. Az album ajándék DVD-vel jelenik meg, amelyen egyrészt minden dal hallható Dolby Stereo, Dolby Digital 5.1 és DTS-formátumokban, másrészt az „Előkelő idegen” és a „Tipikus sztereó” klipje is szerepel majd rajta werkfilmmel és tízdalos koncertfilmmel. A lemezbemutató koncert december 15-én lesz a Papp László Budapest Sportarénában, amelyre a VIP- és a kiemelt állójegyek már több mint három hónappal az esemény előtt elővételben elkeltek. Ezek után tényleg mondja még valaki, hogy ne várd az Ákost!
 
 
Könyv: Tony Parsons: Reptér
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Várható megjelenés: 2012. október 3.
 
A brit Tony Parsons nemcsak hazájában kiemelkedően népszerű (és nemcsak íróként, hanem újságíróként és riporterként), hanem nálunk is, mint ahogyan eddigi hét, magyarul is megjelent regénye bizonyítja (Apa és fia - 2002; Férj és feleség - 2003; Egyetlen szerelmem - 2004; A családban marad - 2005; Nem lehetsz angyal... - 2008; A kedvenc feleségem - 2010; Még egy esély - 2011). Az 1953-as születésű Parsons karrierjét zenekritikusként kezdte, (többek között a punk műfajába is beleásta magát), később írt a The Daily Telegraph-ba, majd onnan ment tovább a Daily Mirror-hoz. Egy ideig rendszeres vendége volt a BBC Two-n futó, The Late Show című művészeti műsornak, és műsorvezetőként szerepelt a Channel 4 csatorna Big Mouth című műsorában. Parsons-t akkor kapták szárnyaikra az olvasók, amikor regényei főszerepeiben a harmincas éveikben járó férfiakra kezdett koncentrálni, amelyekben általában párkapcsolati problémákkal foglalkozik, azok érzelmi vetületeivel (drámák, traumák), valamint a férfiak és nők közötti viszony mai, modern aspektusaival. Ahogyan saját maga értelmezi: ha létezik az egyre növekvő népszerűségnek örvendő „Chick Lit” műfaja (amely a modern nőiség könnyed stílusú komplex „leírása”), akkor regényeiben ő megteremtette a „Men Lit” attitűdjét.
 
Az Európa Könyvkiadó jóvoltából most kiadásra kerülő 2011-es Reptér azonban éppen nem ebbe a sorba illeszkedik, sőt, nem is egy történet, hanem novellafüzér. Témája magában a címben szerepel, ugyanis a londoni Heathrow Repülőtér meghívta Tony Parsons-t, hogy legyen a vendégük egy hétre, nézze meg minden részlegüket, s írjon novellákat a dolgozókról és az utasokról. Elvégre a Heathrow olyan, mint egy titkos város, amelyet évente 75 millió utas népesít be. Parsons elfogadta a meghívást, majd megírta néha vicces, néha érzelmes novelláit, amelyek mind magukon viselik a jellegzetes parsonsi ismertetőjegyeket – ez lett a most kiadásra kerülő Reptér. A történetekben olvashatunk a tűzoltókról, akik időről időre felgyújtanak egy zöld repülőgépet, hogy gyakorolhassák a különféle vészhelyzeteket; egy férfiról, aki a Heathrow-n feladott, oda érkező vagy csak átutazó (esetleg csempészett) kutyák, oroszlánok, csörgőkígyók és egyéb állatok jólétét felügyelő csapat vezetője; a bevándorlási hivatal egyik női alkalmazottjáról, aki pályája során a legkülönfélébb meséket hallotta arról, hogy miért akar valaki belépni az Egyesült Királyság területére; vagy mondjuk a húszas évei elején járó, zseniális fiatalemberről, aki légiirányítóként dolgozik, s persze a pilótákról is, akik "megérinthetik Isten arcát". Tony Parsons kötete így minden bizonnyal remek kikapcsolódást nyújt majd – akár az őt még nem ismerők számára is.