FőképFolytatjuk sorozatunkat, amelyben minden héten néhány általunk várt ígéretes újdonságról esik szó.


Könyv: Rob Reger és Jessica Gruner: Emily the Strange - Elveszett emlékek
Kiadó: Fumax
Várható megjelenés: 2012. április
 
Az úgy volt, hogy Emily nem a könyvek lapjain született meg. A pontosan Emily the Strange névre hallgató karakter Rob Reger Cosmic Debris vállalatának mascot reklámtárgya, azaz olyan „termék,” amely egy emberi célcsoport (jelen esetben főleg a tinik) általánosan bevett identitását reprezentálja. Először az 1990-es évek elején tűnt fel, akkor még csupán lemezboltokban és koncerteken osztogatott matricákon, hogy gördeszkás boltokat promotáljon, majd megjelenése a ruházati vonalra is átterjedt. Emily aztán hamarosan kedvelt ellenkulturális ikon lett a világ különböző tájain: kezdetben csendes, de éles eszű idegen, aki filozófiai és kulturális megnyilvánulások formájában tüntetett személyiségével, mára azonban kiforrott brand-dé vált, „aki” individuális és önismereti területeken hallatja a hangját, és főként fiatal lányok (és nők) azonosulnak a mondanivalójával. Az évek során rengeteg képregény, videojáték és képeskönyv készült belőle, valamint egy 4 részes illusztrált regénysorozat, amelynek az Elveszett emlékek az első kötete.
 
Emily furcsa egy teremtmény, kicsit olyan, mintha az Addams család Wednesday-ét keresztezték volna egy őrült tudóssal: ügyes, okos, rafinált, és rengeteg trükk lappang feneketlennek tűnő ötlettárában. Személyében Harry Potter mellett egy újabb fikciós viszonyulási pont kerül a fiatal korosztály kezébe, amikor megjelenik az amnéziában szenvedő lány egy furcsa városban. Naplóformában derül ki az olvasó számára, kicsoda is ő, miért van ebben a városban, miért nem emlékszik semmire, és miért veszi körül ennyi fekete macska. Amikor egy parkban lévő padon eszmél fel, tudja, hogy mielőbb válaszokra van szüksége. Megismerkedik Hollóval, a rejtélyes, de gyönyörű pincérnővel, és talál 4 macskát, akik mintha tudnák, kicsoda is ő. Az említett szövetségesekkel az oldalán Emily elkezdi összerakni élete apró darabkáit, hogy mit keres Feketekőben, s hogy hol van az anyja.
 
Ellentétben azonban Harry Potterrel, Emily-vel jóval könnyebb azonosulni, mert ő olyan... másmilyen. Pofátlan és magabiztos magányos farkas, szereti a fekete macskákat, a pókokat és a mérnöki tervezgetést, nem hajlandó viselni mást, mint feketét, és képtelen ellenállni a kávénak és a szendvicseknek. Azoknak a félénk, fiatal lányoknak, akik nem a szokásos hobbik és gondolati sztereotípiák mentén formálódnak, az Emily the Strange talán pont az a könyv lehet, amely segít nekik növelni az önmagukba vetett bizalmat: lám, vannak más csodabogarak is közöttünk, akik azt gondolják, a trendi egyben unalmas is. A regény azonban, beállítódásánál fogva nem nevezhető „kortalan” olvasmánynak, a felnőttek valószínűleg nem találnak benne túl sok kapaszkodót, az Emily the Strange kimondottan a fiatal, mondjuk 12 évnél idősebb lányokat veszi célba. Az Elveszett emlékek tehát az első Emily-regény a sorban, amelynek megírásában Rob Regerrel az egykori gimnáziumi tanár, Jessica Gruner dolgozott együtt.
 
 
Könyv: Karen Blixen: Angyalok bosszúja
Kiadó: Polar Könyvek
Megjelenés: 2012. április
 
Mi úgy ismerjük, Karen Blixen (teljes nevén: Karen von Blixen-Finecke), holott a huszadik századi dán irodalom egyik legjelentősebb alakját a világ különböző részein más és más néven emlegetik. Az 1885-ben született Karen Christence Dinesen unokafivérével kötött házassága révén lett Blixen-Finecke bárónő. Ismerősei, bizalmasai Afrikában Tania-nak, az idős afrikai asszonyok Jerienek hívták; az angol nyelvű országokban Isak Dinesenálnéven jelentek meg a művei; a német nyelvterületek olvasói pedig Tania Blixennéven ismerik. Sírján (1962-ben halt meg) a Karen Blixen név áll. Legismertebb könyve a Volt egy farmom Afrikában, amelyet a Kenyában eltöltött 17 éve alapozott meg, és amelyből 1985-ben Sydney Pollack rendezésében film is készült Távol Afrikától címmel Meryl Streep és Robert Redford főszereplésével.
 
Karen Blixen első írói álneve Osceola volt, viszont egyetlen regényét, az Angyalok bosszúját Pierre Andrézel-ként jegyezte. A misztikus, viktoriánus stílusú történetet 1944-ben Dánia német megszállása alatt írta, mintegy túlélési terápiaként. A regény Angliában 1946-ban, az Egyesült Államokban 1947-ben jelent meg, álneve ellenére azonban a kiadó és a fordító személye miatt tudni lehetett, hogy valójában Blixen az írója. S habár a sajtó megpróbálta elismertetni vele a szerzőséget, ő mindvégig tagadta, nem kevéssé köszönhetően annak, hogy a regény története eléggé egyértelműen a dán nép és a német megszálló hatalom kapcsolata allegóriájának tűnik. Végül aztán csak 1956-ban, egy interjú során vallotta be nyilvánosan, hogy az Angyalok bosszúja az ő „törvénytelen gyermeke”.
 
Az említett allegória helyett mások inkább a Jane Eyre paródiájaként értelmezik, mindenesetre az tény, hogy jól felismerhetőek benne a Karen Blixent foglalkoztató kérdések és témák: a különleges női karakterek, a képmutató vallásosság, az erényességnek álcázott hatalomvágy és általában a maszk, amely szerinte jellemzőbb az emberre, mint a valódi arca. A regény története az 1840-es években játszódik. Lucan és Zosine két magára maradt angol lány, akik eltérő okokból hagyják el szülőhelyüket, hogy végül egy Franciaországban élő idős skót pap és a felesége fogadják őket magukhoz. Ám a lányoknak hamar rá kell döbbenniük, hogy az emberség helyett a lelkész és neje valójában rabszolgáknak szánja őket…
 
Két valódi oka van igazából a regény megszületésének. Az egyik prózai: Blixen, mivel szűkös anyagi körülmények között élt, s a háború alatt külföldi jövedelmeihez nem tudott hozzájutni, a könnyű pénzkereseti lehetőséget látta benne. A másik okot azonban az Angyalok bosszúja egyik karaktere fogalmazza meg a legpontosabban, amikor arról beszél, hogy az ember alapvető joga, és bizonyos helyzetekben a kötelessége is, hogy jól érezze magát, még akkor is, ha olyan börtönbe van zárva, ahol még az is tilos, hogy rabnak nevezze magát. Mert aki nem képes felvidítani magát legalább egy kicsit, az végleg elveszett. Ami viszont biztos: Karen Blixen sosem fog elveszni a világirodalom fenséges emlékezetéből.
 
 
Zene: The Chieftains: Voice of Ages
Kiadó: Universal
Megjelenés: 2012. április 23.
 
50 évvel ezelőtt alakult meg a The Chieftains együttese, s az elmúlt fél évszázad alatt világszerte népszerűvé tették az ír tradicionális zenét, amelyet hat Grammy-díj és egy Oscar-elismerés is bizonyít. Az alapítók elképzelése szerint ugyanis a legtöbb amerikai populáris zene az ír tradíciók mentén építkezik, amelyeket a bevándorlók generációi hoztak magukkal az Atlanti-óceánon át. Sinead O’Connor és Van Morrison is énekelt már a lemezeiken, de dolgoztak együtt - sok más mellett - Willie Nelson-nal, Mick Jagger-rel, Tom Jones-szal, a The Rolling Stones-szal és Ry Cooder-rel is. Immár fél évszázados tevékenykedésük bizonyítja, hogy nem csinálják rosszul azt, amihez a legjobban értenek: egy sor művésznek biztosítanak úgymond háttérzenét, akiknek a zenéje nem áll túl távol az ír mulatságtól és balladától. Múltbéli erőfeszítéseikkel ellentétben, hogy nyissanak a country zene, a mexikói népdalok vagy mondjuk a regionális spanyol zene felé, végül egyértelműen az ír hangzás mellett kötöttek ki.
 
Új albumuknak, a Voice of Ages-nek azonban nincsen vezérlő műfaja vagy koncepciója, így a legjobb értelemben vett összevisszasággal szólalnak meg a különleges évfordulóra meghívott vendégek eltérései ugyanúgy, mint a hasonlóságaik. Így talán ez az egyetlen olyan album a zenei történelemben, ahol a Pistol Annies kart karba öltve szólal meg a Decemberist-tel, az ír rockabilly énekesnő Imelda May a galíciai skót duda mester Carlos Nunez-zel. A Paddy Moloney vezette együttes zenéje mindazonáltal nemcsak tisztán a tagok zenei hozzáállását tükrözi, hanem naprakészen reflektál az uralkodó populáris trendekre is. A Voice of Ages az aktuális indie folk és country között ingadozik, ahol főszerepet játszanak az énekelt harmóniák, kiegészülve jó néhány tökéletes előadással, mint például a Pistol Annies csillapító „Come All Ye Fair and Tender Ladies”-e, a Secret Sisters ékesszóló „Peggy Gordon”-ja, vagy a Carolina Chocolate Drops izgága és duhaj teljesítménye, a „Pretty Little Girl”.
 
Az egyik legjobb és legvalószínűtlenebb cameo az albumon az amerikai űrhajósnő, Cady Coleman fellépése, aki azon túl, hogy bevallottan The Chieftains rajongó, még fuvolázni is tud, és kölcsönkért hangszerekkel játszik csodálatos dallamokat, amelyeket az űrben rögzítettek. Ez adja az alapját a „The Chieftains in Orbit” című dalnak, amely méltó zárása annak a korongnak, amely szemléletesen követi nyomon a zenekar Amerikán túlnyúló zenei hatását. Az összesen 15 dalból álló lemez mellé kapható egy deluxe változatú kiadás is, amelyben egy bónusz DVD-n werkfilmszerűen tudunk belepillantani a lemezkészítés folyamatába, valamint a „School Days Over” című, Low Anthem dal videóját is megnézhetjük.