Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Interjú Bosnyák Viktóriával – 2011. június

Bosnyák Viktóriának az idei Könyvhétre jelent meg a tizedik könyve. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele a Vörösmarty téren.
 
ekultura.hu: Miért jó, hogy van Könyvhét?
Bosnyák Viktória: Minden jó, ami felhívja a figyelmet az olvasásra. Jó lenne persze, ha egész évben Könyvév lenne, és nem egy évben egyszer Könyvhét. De azért ez mégiscsak egy olyan koncentrált pillanat és hely, ahol a kollégákkal is és az olvasókkal is lehet találkozni.
 
ekultura.hu: Ki a kedvenc magyar szerződ?
Bosnyák Viktória: Kedvenc magyar szerzőm? Ezen el kell gondolkodnom, mert az az igazság, hogy én inkább huszadik századi amerikai irodalmat szoktam olvasni. De ez nem jelenti azt, hogy nincsenek magyarok, akiket szeretnék, mondjuk Varró Danit nagyon kedvelem és óriási tehetségnek tartom.
 
ekultura.hu: Mit olvastál utoljára?
Bosnyák Viktória: Legutóbb egy amerikai virágkötő könyvét olvastam, aki harminc évig volt a Fehér Ház fő virágfelelőse, és az ez idő alatti amerikai First Lady-kről, a Fehér Házban történő eseményekről, és az ezzel kapcsolatos virágkötési emlékeiről írt.
 
ekultura.hu: Ez nagyon érdekes. Nem tudom, mennyire fogod tudni felhasználni a következő könyvedben. Ráadásul az idei Könyvhétre jelent meg a tízedik könyved, ami szerintem nagyon-nagyon szép szám. Gratulálunk hozzá.
Bosnyák Viktória: Köszönöm szépen, büszke is vagyok rá.
 
ekultura.hu: Hogy gondolod, az olvasmányélményeid bele tudnak épülni az ifjúsági könyveidbe?
Bosnyák Viktória: Egész biztos vagyok benne. Én mindent elég intenzíven élek meg. Azt, ami történik velem, amit látok, amit hallok, amit elolvasok. Ezek mind ott vannak a fejemben, ahol van egy mozaik, ami mindezekből összeáll, és azt gondolom, nem hangsúlyosabbak azok az események, amik valóban velem történtek, azoknál, amiket csak olvastam, vagy esetleg valakitől hallottam, hogy ővele történt.
 
ekultura.hu: Úgy tudom, hogy a könyveid, akár a régebbiek, akár az újabbak, folyamatosan piacon vannak, folyamatosan kaphatóak.
Bosnyák Viktória: Hála a Könyvmolyképzőnek.
 
ekultura.hu: Most jelent meg a Mantyusok második kötete. Mire számíthatunk legközelebb?
Bosnyák Viktória: Legközelebb én már nem is tudom, mire számíthatunk, mert folyamatosan én magam számítok a Lovessence első részére, a Lepkelányra. Azt gondoltam, hogy ő már egy évvel ezelőtt megjelenhet. Bocsánat, hogy így aposztrofálom, de már úgy tűnik nekem, hogy ez a könyv egy élőlény, akinek megvan a maga akarata, és nem úgy van az, hogy akkor és úgy történnek vele a dolgok, ahogy én kitalálom, hanem mintha önálló életet élne már, és ki lennék téve az ő mindenféle hóbortjainak. Tehát ha meg szeretne jelenni őszre, akkor meg fog jelenni. Én azon leszek, a nyaramat egészen biztosan azzal töltöm, hogy az utolsó simításokat elvégezzem a regényen. Talán azért is illetem személyes névmással, mert ezúttal a legnagyobb munkám a benne lévő emberekkel, a lelkekkel van, és ezért ez egy sokkal intenzívebb kötődés, mint amikor „csak” vicces manócskákról írok.
 
 
ekultura.hu: Tudomásom szerint elég intenzív kapcsolatod van az olvasóiddal, rendszeresen jársz író-olvasó találkozókra. Valószínűleg mindig kérdésekkel halmoznak el, és kérdezik, min dolgozol, mit várhatnak tőled. Mennyire befolyásolnak a tőlük kapott jelzések?
Bosnyák Viktória: Az a helyzet, hogy van, amikor igen, máskor pedig fájó szívvel, de nem befolyásolhat. Most például nagyon azt szeretnék a gyerekek, akik elolvasták az egész Tündérboszorkány trilógiát, ha egy negyedik részt is írnék hozzá. Úgy gondolom, hogy ez – akármennyire csúnya is erről beszélni – üzletpolitikailag nem annyira jó a mai válságos gazdasági helyzetben. Egy szülő, hogyha bele kell vágnia egy négykötetes sorozat megvásárlásába, nagyon meggondolja, hogy megteszi-e, mert az együtt már sok pénz. Sajnos muszáj ezt is fejben tartanom, és ezért azt gondolom, hogy ugyanennek a korosztálynak fogok majd írni talán egy különálló egy regényt, vagy kétrészes újabb történetet, de most azt hiszem, hogy nem folytatom a Tündérboszorkányt. Pedig szívesen tenném.
 
ekultura.hu: Nemrégiben jelent meg, más kiadónál a Budapest nevezetességeit bemutató gyerekkönyved. Milyen visszajelzések vannak erről?
Bosnyák Viktória: Sokan megveszik angolul, ez a furcsasága ennek a könyvnek, hogy egyszerre jelent meg magyarul és angolul is a Scolar Kiadónál, ami jó ötlet volt a részükről, mert úgy gondolom, ez szuvenírként is jó, tehát egy külföldi turista, hogyha hazaviszi a gyerekének, unokájának, ez jópofa ajándék. Másrészt meg azt vettem észre, hogy angol tanulás céljára is vásárolják általános iskolás gyerekeknek, amire nem is számítottam. Tehát tetszik az embereknek. És gyerekekkel, olvasókkal is beszéltem, hiszen ez még a Könyvfesztiválra jelent meg. Pont az imént, itt a Vörösmarty téren odajött hozzám egy kislány, aki már olvasta, és én egy picikét attól féltem, hogy ez elég egyértelműen tanítós könyv, vagyis itt nem kímélem a gyereket, és az építészetről, meg a történelemről eléggé sűrűn beleraktam a magamét. Attól tartottam, hogy ez már egy picikét sok lesz nekik, hogyha szórakozni akarnak, de nem! Élvezte ugyanaz a kislány, aki a viccesebb könyveimet is szereti. Tetszett neki, úgyhogy jó a visszajelzés, ami persze nagyon fontos az írónak.
 
ekultura.hu: Úgy tudom, hogy felkérésre történt a Te munkád, mert a grafika már előre megvolt. Nehezebb volt így, vagy ugyanúgy szabadon engedhetted a fantáziádat?
Bosnyák Viktória: Ez egy nagy mérkőzés végeredménye. Azt mondom, hogy először is technikailag volt nehézség, ugyanis itt a rajzok miatt betűszámra, vagyis leütésre meg volt határozva, hogy mennyi szöveg lehet egy-egy oldalon, és azért az én agyam nem így szokott működni. Gyakorlatilag sohasem sikerült abba a háromszáz-négyszáz-ötszáz leütésbe azt a gondolatot beleraknom, ami ahhoz az illusztrációhoz illett volna. Minimum harminc százalékkal hosszabbat írtam, és mintha a fogamat húznák, amikor egy-egy szót ki kellett szednem belőle. Ilyen szempontból nagy nehézség volt. A másik meg persze az én kis mérkőzésem az illusztrátorral, aki egy komoly művész, Stany Spote belga rajzoló, aki itt él Budapesten és az a furcsa mániája van, hogy szép budapesti épületeket szeret rajzolni. Viszont Stany az én meglátásom szerint egy realista, vagy legalábbis hozzám képest rettentően realista. Tehát ő nem a boszorkányok, manók és egyéb tündenépek világában él, és az egy küzdelem volt, hogy ő megengedje, hogy a történet azért mégiscsak az én szám íze szerint kanyarodjon.
 
ekultura.hu: De ezek szerint sikerült meggyőznöd.
Bosnyák Viktória: Sikerült, és ő azt mondja, hogy végül is nem bánta meg, hogy ebbe belement.
 
ekultura.hu: Melyik a kedvenc könyved a tízből?
Bosnyák Viktória: Tudod, amikor a gyerekek ezt megkérdezik tőlem, akkor vissza szoktam kérdezni, hogy van e tesójuk. Móni neked van testvéred?
 
ekultura.hu: Nincs.
Bosnyák Viktória: Nincs? Akkor Te erre nem tudnál válaszolni, de a gyerekektől azt szoktam kérdezni, hogy ha van tesód és anyukádtól megkérdezik, melyik a kedvenc gyereke, akkor mit válaszol? Hát, hogy mindegyik, ez ezért, az azért, mert rám hasonlít, mert a férjemre hasonlít, mert a nagymamára hasonlít, azért mert kedves vagy, azért mert sportos vagy, azért mert tele van élettel. Én is csak azt tudom mondani, hogy minden könyvemet szeretem, természetesen a Tündérboszorkány a nagylányom, ő a legismertebb, őtőle lettem író, tehát ő mindig top. De hát a kisbaba, aki most született, az meg a kisbaba, rá még nagyon kell vigyázni. És mindegyikben van valami, amiért azt mondom, ki tudom emelni a többi közül. Persze tíz közül, ha mindent kiemelsz, ugyanott vagy, mintha nem emeltél volna ki egyet sem.
Bosnyák Viktória 
ekultura.hu: A beszélgetés lezárásaként még egy kérdésem lenne: mit üzensz a szülőknek és a gyerekeknek?
Bosnyák Viktória: Azt mondom, hogy a szülők ne úgy próbáljanak mintát adni a gyerekeknek olvasásból, hogy ülnek a fotelben és olvasnak, vagyis csak mutatják a gyereknek, hogy olvasunk. Mert ez nem szórakoztatja a gyereket, hanem találjanak olyan közös olvasmányokat, amiket együtt lehet olvasni, egymásnak felolvasni, meg lehet beszélni. Én tényleg azt gondolom, hogy nagyon sok olyan könyv van, piciknek való is, például a már említett Varró Dani Akinek a lába hatosa pontosan olyan, hogy a gügyögős baba is élvezi, s közben olyan csavarok, olyan gondolatok vannak benne a felnőtt számára, hogy igazi élvezet. Ezt meg lehet találni, tehát a jó könyvek ilyenek, hogy a felnőtt is és a gyerek is tudja élvezni és közös élmény lesz. Talán a gyerek is ajánlhat a szülőnek közös olvasnivalót, és fordítva is, és ez szerintem egy újabb szál, ami összekötheti a családokat, a tanárt a gyerekkel, barátokat egymással, tehát ajánljunk egymásnak könyveket.
 
ekultura.hu: Köszönjük szépen és további sok sikert kívánunk.
Bosnyák Viktória: Nagyon köszönöm.

Fotó: Galgóczi Tamás


Galgóczi Móni - 2011. július 8.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!