Főkép

Mi történhetett Anakin tanoncévei alatt? Ismerjük annak történetét, hogyan lett belőle Jedi-padavan a Naboo bolygó körüli zűrzavar során, és azt szinte már túl jól is tudjuk, hogy miként vált Darth Vaderré a Klónháborúban. De mi történt a kettő között? Hogy lett a tatuini rabszolga-fiúból Jedi-lovag? Hogyan alakult a kapcsolata Obi-vannal, mennyire tudta a Jedi-mester tanítani a forrófejű fiút? Mindig hallottuk, hogy Anakint rendszeresen elragadták az indulatai és nem tudta kordában tartani az érzéseit – de mit jelentett ez valójában, hogyan befolyásolták az érzelmei? Milyen lehetett úgy felnőni a Jedi-templomban, hogy kilencéves korodig csupán homokot láttál?

 

Charles Soule ezekre a kérdésekre keresi a választ – egy olyan küldetés kapcsán, amikor is Obi-vant és tanítványát a Carnelion IV-re küldik, hogy nyomozzák ki a Jedikhez befutó segítségkérés eredetét. A bolygón azonban először csak pusztulást találnak, romokat, amiken egy nép próbál valahogy túlélni... és folytatni örök háborúját. Meg tudja a két Jedi akadályozni, hogy az értelmetlen harcok tovább folytatódjanak? Egyáltalán, feladatuk azon is segíteni, aki nem akarja, hogy segítsenek rajta?

 

Öt füzetnyi oldalszám nem túl sok, ha az alkotó egy olyan időszak bemutatását választja, amiről nincs igazán információnk. Anakin tinédzseréveiről pedig még a régi kánon (mára: Legendák) sem beszélt igazán – akadt ugyan pár regény, de számuk gyakorlatilag elenyésző a „népszerűbb” időszakokhoz képest –, az új kánonban pedig pláne nem született eddig olyan mű, ami a mesterrel és tanítványával foglalkozna. Rengeteg út állt tehát Soule előtt, aki leginkább érzéseket és pillanatképeket próbált meg átadni ebből a korszakból, talán pont azért, mert egy minisorozatban nincs lehetősége annyira összetett ábrázolásra.

 

És ez abszolút jól is áll neki: az Obi-van és Anakin cselekménye bár nem túl bonyolult, de kiválóan alkalmas terep arra, hogy közben Soule boncolgassa a két Jedi kapcsolatát, sőt, Anakin viszonyát az Erőhöz, a Jedi-léthez, azokhoz a szabályokhoz, amik korlátozzák a Jedik viselkedését. Vissza-visszaugrunk a coruscanti kiképzés idejéhez, látjuk Palpatine első tapogatózásait Anakin képességei iránt, és, ami még ennél is fontosabb, megismerjük a bizonytalan, ingadozó, határozatlan Anakint, aki még nincs tisztában az erejével, de már érzi, hogy a Jedik útja nagyon rögös és nem biztos, hogy neki való. Ugyanakkor még befolyásolható: Obi-van mentori próbálkozásai olykor egészen sikeresek, olykor kevésbé – kettejük kapcsolata legalább annyira fontos a képregényben, mint maga a háború, amit meg akadnak akadályozni.

 

Marco Checchetto rajzait már A Sikolyok Fellegvára kapcsán is dicsértem, és most sem tehetek másként: engem továbbra is elbűvöl az a hangulatos vizualitás, amit Andres Mossa színezővel együtt a lapokra varázsolnak. Van egy kicsit animés-színpadias hangulata a kiállásoknak, de gesztusok szintjén ez nem érződik, ugyanakkor nagyon jól néznek ki a hátterek, a különböző gépek és csaták képei. Nagyon stílusosan festenek le mozdulatokat (például fénykard-vágásokat), ráadásul a hátterek miatt maga a világ, ahol a történet játszódik, is kap egy plusz réteget. Már csak miattuk sem bántam volna, ha öt füzetnél tovább tart ez a minisorozat...

 

Soule persze profi mesélő, magabiztosan vezeti az eseményeket, hogy minden a megfelelő arányban maradjon: az aktuális háborús sztori, a visszaemlékezések, a hatalomról és a háborúról szőtt gondolatok, a Jedik viszonya, a helyi emberek kapcsolata... Ettől persze mintha némileg elaprózódna a történet, és nem tudna elég mélyen kifejteni egyes dolgokat, de szerintem elsősorban nem is törekedett rá. Inkább csak egy röpke képet akart bemutatni arról, hol állhatott ezen a ponton Anakin, mik foglalkoztatták, milyen érzések kerülgették. Kellemesen szórakoztató képregény tehát az Obi-van és Anakin – talán nem világmegváltó, de amennyit nyújtani akar, annyit teljesíteni is tud.