Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Rejtő Jenő: Vanek ur Párisban

Az idei Ünnepi Könyvhét egyik különlegessége volt egy nem igazán hivalkodó, keménytáblás kis kötet, amire mégis oda kellett figyelni. Borítója úgy nézett ki, mintha harminc évvel ezelőtt, egy jobbfajta írógéppel gépelték volna rá a girbegurba, kissé festékmaszatos betűket: P. Howard (Rejtő Jenő): Vanek ur Párisban.

 

Igen, pontosan így: nem úr, hanem ur és nem Párizs, hanem Páris! S igen: nem véletlen az ódon masina látszólagos használata sem, ez a szöveg csakis gépelve kerülhetett a borítóra, amelyen mintha a vékony géppapír átkából a következő kéziratoldal is átderengene: persze csak a borítótervezés játékának köszönhetően. Ilyen helyesírással és gépírással szerepelnek ugyanis ezek a szavak azon a kéziraton (pontosabban gépiraton), amely Kiss Ferenc Rejtő-kutatónak (és legendás képregény-szerzőnek és képregény-gyűjtőnek...), no meg a könyvritkaságokat sokak mindennapi olvasmányává tevő Szépmíves Könyveknek köszönhetően most kötetté formálódott, s így már felkerülhet bárki könyvespolcára. A gépirat készítője, Kovács Magda, Rejtő Jenő utolsó gépírónője volt: az író ugyanis – a közismert legendákkal ellentétben – gépbe dolgozott. Ahogyan az Thuróczy Gergely A megtalált tragédia című kötetéből is kiderül, elképesztő, megállíthatatlan tempóban diktált egymást követő gépírónőinek, majd az elkészült gépiratot a felismerhetetlenségig összejavítgatta. Másnapra ebből kellett megalkotni a következő ideiglenesen végleges gépiratot, amit Rejtő később még tovább javíthatott stb. Épp ezért Kovács Magdának nagy gyakorlata volt abban, hogy a zilált szövegekből könyvformába gépeljen bármit: így készült el ez a változat is Rejtő utolsóként az olvasók elé került regényéből.

 

A Vanek úr Párizsban esetében közismert, hogy Rejtő életének utolsó(előtti) évében készítette el, több helyre is felajánlotta, majd végül a Nova Kiadó javításokat kérő visszautasítástól csalódottan kettétépte. Az életrajzban ekkor hallani a műről utoljára: a regény csak 1986-ban jelent meg először, posztumusz, az író bátyjának, Révai Gyulának a gondozásában, s sokan emiatt szívesen ki is tagadták volna az életműből. Előfordult, hogy itt-ott azt állították róla, valójában csakis befejezetlen munka lehetett, s teljessé csak az írói hagyatékot kezelő, irodalmi babérokra törő báty írhatta, ezért is „nem elég rejtős".

 

Igaz, ha valaki ténylegesen beleolvas a regénybe, mindezt máris cáfolni tudja, két indokkal is. Az egyik: hogy az Elsőszámú Legvegyesebb Brigád és a szaharai légiórádió abszurd és elképesztő történeténél kevés rejtőibb szöveg létezik. Valóban, a sztori – hasonlóan az olyan késői Rejtő-regényekhez, mint Az ellopott futár vagy a Piszkos Fred közbelép Fülig Jimmy őszinte sajnálatára – ezúttal zaklatottabb az addigiaknál, s ürügyebb az ürügynél, hiszen a szöveg maga, a stílus, a retorika, a humor sokkalta fontosabb a könyvben, mint hogy leleplezi-e A tizennégy karátos autó című regényből már ismerős Gorcsev Iván a hamiskártyás maffiát és a zsarnoki légiós tiszteket. (Le.) De pontosan ez az utánozhatatlanul rejtői: egy utólag a szövegbe nyúlkáló kéz bizonyára rendbe szedte volna a csapongó fantáziát.

 

A másik bizonyíték az eredetiségre, hogy Rejtő élete első nyomtatásban megjelent kisregényét, az 1932-es A Párisi Frontot használta fel, hogy a valójában szintén csak kisregény terjedelmű ötletén (a légiós első részen) csavarjon egyet, s hosszabb művé írja. Tette ezt joggal: nem valószínű, hogy ha a kötet rendben és békében megjelenik 1942-ben (rend... béke...), bármely olvasó reklamált volna, felismerve benne a tíz évvel azelőtt a Nyíl regényújságban kiadott korai zsenge szövegét. Persze az is igaz, hogy a Nova emberének tulajdonképpen igaza volt: a Vanek úr Párizsban még nem volt egészen készen. Ezt mutatja az is, hogy a most kiadásra került változat jóval szigorúbb szerkesztést alkalmaz: vagyis úgy tűnik, hogy Rejtő a széttépett kézirat esete után még változtatott a szövegen, amitől az – jobb lett.

 

Most ugyanis a Rejtő-rajongók egy új változatot ismerhetnek meg, amely távolról sem csak a cím helyesírásában tér el a közismerttől. Belekezdve több dologra is fény derül. Az első ezek közül, hogy Révai Gyula mentesül a megírás-átfogó átírás gyanúja alól: a Vanek ur ugyanis nagymértékben egyezik a Vanek úrral elejétől a végéig, vagyis nem áll meg a vád, hogy tetemes részeihez Rejtőnek nem volna semmi köze. Az itt-ott tapasztalható „simításokat" nyugodtan lehet az írónak tulajdonítani, csak fordított időrendben (vagyis hogy nem az író bátyja talált szerencsétlenebb, köznapibb fordulatot itt-ott, hanem Rejtő javított az adott helyen „rejtősebbre" a Kovács Magda-féle, későbbi változatban – bár engem őszintén érdekelne minderről Thuróczy Gergely véleménye is: mennyit gépelt és mennyit simított a nyolcvanas években Kovács Magda, mielőtt elkészült ez a kézirat).

 

A második azonban sokkal izgalmasabb dolog: ennek a kéziratnak ugyanis nemcsak a fejezetbeosztása más kissé, mint a korábban ismertnek, de Manuel története is sokkal szervesebben és okosabban van beledolgozva. A szökevény légiósok nem ötletszerűen cipelik magukkal ezt a kulcsszereplőt, hanem egy pompásan megírt fejezetben külön megmentik, s így kerül közéjük. Ezenkívül számos fordulat, bekezdés, részlet, poén és mondat van sokkal-sokkal jobban megírva, mint az eddig ismert variánsban, míg más, kissé túlburjánzó ötleteket (pl. hogy Gorcsev miért is szerepel itt-ott Pojác néven) sikerült kiszedni belőle. Egyértelmű tehát, hogy ez egy jobb regény: de teljességgel Rejtő-féle.

 

Ráadásul – s ez a harmadik előny – a Szépmíves kötete (hasonlóan a korábban megjelent Tatjána és Konzílium az őserdőben című könyvekhez) egyúttal nosztalgiautazás is. Először is valójában nem a gépiratból készült, hanem maga a gépirat: amikor elolvassuk a szépen gépelt oldalakat, visszarepülhetünk pár évtizedet, tiszteleghetünk Kovács Magda precizitása előtt, sőt, akár a kéziratot átolvasó Rejtő Jenőnek is képzelhetjük magunkat egy percre... Továbbá a kemény kötéses könyv nemcsak ennyiből áll: belekötötték még A Párisi Front első megjelenésének hasonmás oldalait (Byssz Róbert gyönyörű, eredeti rajzaival illusztrálva), Kiss Ferenc és Fazekas Attila Rejtő-képregényének vonatkozó részeit, s egy érdekes utószót is. Elmondható tehát, hogy a Rejtő-rajongókat éppúgy érdekelheti, mint a képregény-kedvelőket, az irodalmi legendák gyűjtőit, vagy azokat, akik még egy humoros regényt keresnek a nyaraláshoz.

 

A Könyvhéten ott álltam egy hölgy mellett, aki jaj, de jó, egy Rejtő felkiáltással kézbe vette, majd á, ezt már olvastam felkiáltással letette a könyvet. Így bár hálás vagyok a kiadónak, hogy nem írta-ragasztotta keresztbe nagy, piros, üvöltő felirattal a könyvecskét, amin rajta állna: Figyelem, emberek, nem, ezt a változatot még nem olvashattátok! – most mégis szeretnék kicsit üvölteni: ezt a Rejtőt még tényleg nem olvashattuk! Ideje kézbe venni!


Baranyi Katalin - 2018. szeptember 10.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!