Főkép

Azt hiszem, az első, ami megfogott a kötetben, az a színes, csalogató borító volt, és a kislány, aki a kutyusával meg a cicájával együtt ugrik magasra. Az egésznek olyan hatása van, mintha valóban mozgásnak, önfeledt játéknak lennénk a tanúi. Éppen ezért az Ugrálóház cím találó, pontosan fejezi ki, milyen is lett ez a kötet: izgalmas, lendületes, zenével, ritmussal teli, egy igazi, gyerekeknek való kiadvány.

 

A könyvhöz CD melléklet is jár, a Sajtkukacz zenekar előadásában hallható néhány megzenésített vers, illetve Lackfi János és Bogdán Gergő olvas fel a kötetből. A témák sokszínűek: van szó állatokról, öltözésről, időjárásról, evésről, körömvágásról, esti fürdésről – csupa olyan dologról, amely a kis lurkók életét kitölti, a fantáziáját mozgatja. A versekben megtalálható a gyerekekre jellemző játékosság, minden sort átitat a ritmus, a zeneiség.

 

Az zavart egyedül, hogy a lemezen lévő számok nem sorrendben követik egymást, hanem lapozgatni, keresni kell, melyik lesz a következő. A tartalomjegyzékben jelölik, milyen sorrendben következnek majd, de nekem nem tetszik, hogy ide-oda kell ugrálni (még ha a kötet címe indokolja is ezt a szerkesztést). De ez az egyetlen negatívum, amelyet el tudok mondani az Ugrálóházról.

 

A versek elég rövidek ahhoz, hogy egy 4-5 éves gyerek memorizálni tudja őket. A színvonalra nem lehet panasz, vannak kimagaslóan jó alkotások, szerintem néha egy-egy gyengébb is előfordul, szerencsére tényleg csak elvétve. A sorokon érződik a napi rutin, hogy a szerzőnek vannak kisgyermekei, tökéletesen tisztában van a nyűgeikkel, örömeikkel, gondolataikkal. Valóban az ő szemszögükből láttatja a világot, a kedvelt (fagyizás) és kevésbé szeretett dolgokat (öltözködés) írja le, gyereknyelven megjelenítve a mindennapokat.

 

Néhány szó az illusztrációkról: Kállai Nagy Krisztina bájos rajzai életre keltik a verseket, a figurák egy pillanatra sem állnak meg, folyamatosan mozgásban vannak. A szöveg és az ábrák tökéletes összhangot alkotnak. A legtöbb oldal élénk, vibráló, vonzza a tekintetet, jó kézbe venni, lapozgatni és hallgatni is egyszerre. Szívből ajánlom mindenkinek, akinek óvodás korú gyermeke van és egy igazán szerethető, igényes kötettel szeretné meglepni a lurkóját.