Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

China Miéville: A város és a város között

Besźel városa pont olyan, mint amilyennek a kelet-európai noir krimik helyszínét képzelnénk: szürke és borús, gyakran esik az eső, mintha húsz-harminc évvel le lenne maradva a nyugattól, ráadásul még egy női holttestet is találnak, akiről senki sem tudja, hogy kicsoda. Besźelhez képest Ul Qoma mintha maga lenne a modern, gazdag nyugat – persze még mindig erősen Kelet-Európa, de már „színes”, pezsgőbb élettel, tele technikai újdonsággal. Egy dolog azonban egyik városban sem szokványos: Besźel és Ul Qoma ugyanis ugyanazon a helyen található. A városok lakói azonban tudatosan és előírtan figyelmen kívül hagyják a másik várost, nincs átjárás, még úgy sem, hogy sokszor egy utca, sőt, egy épület is két városban helyezkedik el egyszerre. Tyador Borlú felügyelőnek mégis foglalkoznia kell Ul Qomával, amikor a gyilkosság szálai a másik városba vezetnek – és akkor még nem említettem a két város közötti áthágásokat ellenőrző Kontroll nevű szervezetet...

 

Valahogy úgy tudom lemérni, hogy egy új Miéville-kötet mennyire furcsa, hogy mennyi ideig (esetemben: hány karakteren át) tart, amíg megpróbálom egyáltalán az alaphelyzetet vázolni. Egy Perdido pályaudvar, végállomás vagy egy Konzulváros esetében igen nehéz a dolgom, ha megpróbálom pár mondatba beletuszkolni, hogy mi minden vár az olvasóra, míg mondjuk egy Patkánykirálynál már kicsit egyszerűbb – bár még mindig nem annyira, mint A város és a város között kapcsán. Az biztos, hogy nem ez lesz Miéville leggazdagabb, legsokfélébb, ötletekben leginkább dúskáló regénye, ilyet várni sem érdemes tőle, ugyanakkor így is rengeteg felfedeznivalót jelent.

 

A két város kapcsolata ugyanis olyan erős koncepció, ami tényleg elviszi a hátán az egész könyvet. Bár szerintem abszolút érdekes a gyilkossági nyomozás is a két városban, ahogy Borlú nyomozóval együtt próbáljuk összerakni, hogy mi is történhetett (címszavakban: politikai intrikák, a városok függetlenedéséért vagy épp egybeolvadásáért küzdő szélsőséges szervezetek, összeesküvések és háttérből machináló titokzatos csoportok), azért, ha csak a cselekményt vizsgálom, önmagában nem biztos, hogy annyira lenyűgöző. Kicsit talán túl hosszú, szerintem a végső megoldás kapcsán sem olyan hatásosak a jelenetek, mint azt várnánk, én kissé a noirok „kötelező kellékeit” is hiányoltam – ettől függetlenül működik, szívesen olvassuk a fejezeteket egymás után, de csak emiatt talán nehéz lenne lelkendezni a könyvről.

 

Ha viszont úgy tekintem, mint egy lehetőség, hogy Miéville sokféle aspektusból mesélhessen a két város egészen szokatlan és kifacsart helyzetéről, akkor máris megnyerőbb az összkép. Még ha csak a fantasztikus elemeket figyelem, akkor is nagyon izgalmas megérteni a városok működését, egymáshoz viszonyított helyzetét, ezeket a furcsa törvényeket, amiket a városlakók követnek – persze akármennyire is bizarrnak érződnek, az egész szituáció még mindig nem olyan groteszk, torz és beteges, mint mondjuk a Bas-Lag-trilógia általában. Ugyanakkor mivel Miéville megpróbálja hitelesen beilleszteni a mi világunk kereteibe a két várost, és nem akar elrugaszkodni egy teljesen új valóságba, sok szempontból legalább annyira riasztó a koncepció, mint máskor.

 

Így ugyanis sokkal erősebbek az áthallások, sokkal több gondolat indul el bennünk is – ha nagyon egyszerűsíteni akarok: azzal kapcsolatban, hogy mennyire nem veszünk tudomást akár arról sem, ami ott van mellettünk. Hogy úgy éljük a mindennapjainkat, hogy tudatosan kitörlünk bizonyos dolgokat a látóterünkből. És ehhez elég, ha az utcán sétálunk, és meglátunk egy verekedést, amibe nem akarunk belekeveredni, vagy egy hajléktalant, akivel nem akarunk foglalkozni. Besźel és Ul Qoma város lakói is ezt csinálják, legfeljebb sokkal tudatosabban – így pedig már mindjárt nem is olyan bizarr ez a két város egymás mellett... Ha pedig hozzáveszem, hogy Besźel kifejezetten szegényebb, elmaradottabb réteget jelent Ul Qoma modern gazdagságával szemben, akkor még Miéville baloldalisága felől sem nehéz értelmezési lehetőséget találni.

 

De mondjuk egyébként is sok oldalról lehet közelíteni ehhez a regényhez. Miéville minden könyve erős ilyen szempontból, de A város és a város között talán pont a látszólagos visszafogottságával ad még több lehetőséget: mintha az, hogy a fókusz nem az ötletkavalkádra kerül, jobban rávilágítana, mi mindent kínál nekünk még a brit szerző. Így aztán, még ha talán a legemlékezetesebb regénye nem is ez lesz, az biztos, hogy megéri elolvasni, megéri végigelmélkedni, megéri felfedezni. Hátha más is talál valamit a város és a város között...


Szabó Dominik - 2018. július 6.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!