Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Josh Reynolds: Koponyák Útja

Vagyunk páran, akik módfelett megörültünk a hírnek, amikor kiderült, hogy a Tuan lesz a Warhammer kiadványok magyar gondozója. Első körben megjelent egy rakat WH40K kötet, majd jött egy fantasy, ami nem volt rossz, de közben mindenki arra várt, mikor jelenik meg már végre a soron következő Felix és Gotrek kötet.

 

Valamiért mégis váratlanul ért, amikor a kiadó standjánál az idei Könyvfesztiválon a pult kínálatát böngészve az egyik könyv borítóján ott virított a jól ismert páros: Gotrek Gurnisson és Felix Jaeger. Örömóda éneklés helyett inkább gyorsan kézbe vettem és elcsodálkoztam, mivel nem Nathan Long nevét olvastam szerzőként, hanem az általam még sosem hallott Josh Reynoldsét. Oké, mióta szünetelt a magyar kiadás, nem követtem a sorozat későbbi eseményeit, de így legalább minden történés meglepetést okozott számomra. Szóval új szerző vette át a stafétabotot, olyan, aki szemlátomást szakított a korábbi címadó gyakorlattal, és az Akármivadász formula helyett izgalmasabb elnevezést adott a sorozat tizenharmadik darabjának.

 

Bár általában ódzkodom az ilyen cseréktől, azt mondom, ez a váltás kifejezetten jót tett a hőspáros kalandjainak. Reynolds nem alkotja újra a meglévő karaktereket, miként a világ sem változik meg egyik pillanatról a másikra, csupán a hangsúlyok kerülnek kicsit máshová, illetve Gotrek karaktere mozdul el az egysíkúság mezejéről, maga mögött hagyva az alkoholizálást (legalábbis ebben a kötetben így van).

 

„Látszólag semmi gondja nem volt azzal, ha a saját embereit kellett megölnie, amitől felfordult Felix gyomra. Itt nem létezett a hűség köteléke, sem a közös célé. Az ellenséget a lehető legvékonyabb kapocs tartotta össze – egyformán szerettek ölni. Rosszul lett, amikor rájött, hogy ez az, amit a Káosz istenei az emberiségnek szántak, függetlenül attól, hogy a gyilkolás vagy a gyönyör istenei voltak. Hogy minden ember merüljön alá saját aljasságába és őrületébe, és ne foglalkozzon embertársaival, semmi többel, mint a következő öléssel, a következő mészárlással. A martalócok nem vadállatok voltak, hanem bábok, akik egy személytelen és idegen akarat beteg látomásai szerint cselekedtek.”

 

Nem emlékszem, hogy korábban bármikor eljutott volna Felix ilyen felismerésekre, miként arra sem, hogy párosukban tudatosult: tetteiken a világ jövője múlik, csapásaik, hősiességük a Rend vagy a Káosz felé billentik a jövőt. Azt is kellemes újdonságként éltem meg, hogy a történet nemcsak róluk szól, hanem egy törp erőd ostromáról-védeleméről. Karak Kadrin valamiért mindenkinek fontos, ezért aztán a szemben álló felek mindent bevetnek, ami rendelkezésükre áll.

 

További pluszt jelent, hogy ebben a hegymélyi erődben jól ismerik Gotreket, aki meglehetősen különös kapcsolatban van az uralkodó családdal. Bár erről senki sem beszél szívesen, így Felix tényleg csak apránként szedi össze egy hajdanvolt eskü részleteit és következményeit. Fura volt nézni Gotrek megváltozott viselkedését, Karak Kadrin árnyékában a vadász énje háttérbe szorult, és előbukkant valami a régen itt élt mérnökből. A lényeg persze megmarad, a végzetét, az értelmes, kihívást biztosító halált kereső vadász és társa, a cinikusan kétkedő harcos krónikás ember.

 

Legalább ennyire élvezetesnek bizonyult pár új szereplő bemutatása, kivált a káosz hordáját vaskézzel irányító Garmr Hrodvitnir, vagy ismertebb nevén Zsigerfarkas. Némi trükközésnek köszönhetően ő az a vezér, aki hosszú távú tervei megvalósításához az eszét is használja, hogy könyörtelenséggel párosítva teljesítse küldetését. Kísérete is tele van egyéni bajnokokkal, akik közül nekem legjobban Eskü Nélküli Canto figurája tetszett, mert túlságosan titokzatosnak bizonyult, túlságosan kilógott a hordából (ő például ideális lenne visszatérő ellenségnek). A törpék közül úgy gondolom királyi család sikerült a legjobban, bár arra nem sok esélyt látok, hogy találkozunk még velük.

 

Egy Warhammer regényben fontos szerepet töltenek be a csaták, ezekből aztán annyi van a Koponyák útjában, hogy biztosan nem lennék sírásó a környéken. Helyi léptékkel nézve epikus csaták és egyéni küzdelmek váltakoznak szabálytalan ritmusban, de közben végig ott van a lehetőség, hogy Gotrek most végre rátalál végzetére.

 

Nem kunszt azt mondanom, hogy évek óta nem olvastam ilyen jó Warhammer Fantasy regényt, de a kényszerű szünet és az emlékek halványulása ellenére állítom, a Koponyák útja az egyik, ha nem a legjobb WF regény, amit az utóbbi tizensok évben olvastam.


Galgóczi Tamás - 2018. július 5.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
A szerző (Josh Reynolds) további művei:

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!