Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Brandon Sanderson: A lélek árnyai

Négy év telt el, mióta utoljára a Ködszerzet világába, Scadrialra látogathattunk. Közben ugyan megismerhettünk pár szuperhőst, de azért nekem hiányoztak a fémégetők, különösen Wax és Wayne, Scadrial westernkorszakának legmenőbb párosa. Akik persze most sem maradnak ki a bajból, miután tömeges gyilkosság történik Elendel városában. Meggyilkolják az alvilág legnagyobb hatalmú alakjait és velük együtt a kormányzó öccsét, ráadásul úgy tűnik, hogy maga a kormányzó lehet a következő célpont – a nyomok egyre régebbre vezetnek, egyenesen abba az időszakba, amikor a mostanra mitikusnak tartott alakváltó kandrák még sokkal gyakrabban keveredtek az emberekkel. Egyikük ugyanis visszatért, és ha Wax, Wayne, valamint a rendőrnő Marasi nem tudja megállítani, az egész scadriali civilizáció összeomolhat.

 

A tét nem lett tehát kisebb, sőt – ahhoz képest, hogy A lélek árnyai elvileg csupán „oldalvágány” a fő Ködszerzet-kötetekhez képest, mintha egyre több minden forogna kockán, mintha egyre több befolyása lenne a világra az itteni eseményeknek. Nem spoiler, ha megemlítem, hogy az istenség, Harmónia is szerepet kap a történetben, aminek hatására, ha el nem is vesztette, de lényegesen megváltozott a Wax és Wayne sorozat tétnélküli könnyedsége. Ezt nem problémaként említem meg (bár kétségtelenül nagyon jól szórakoztam A törvény ötvözetén, köszönhetően többek között annak is, hogy mennyire nem vette komolyan Sanderson, és mennyire nyíltan a szórakoztatásnak rendelt mindent alá), inkább egyfajta fejlődést érzek ebben az „al” vagy „köztes” vagy nem is tudom, milyen sorozatban – vagyis azoknak is merem ajánlani, akik A törvény ötvözetéből ezt a komolyságot hiányolták. Hiába, Sanderson nem tudja meghazudtolni magát: akkor sem tudja megállni, hogy megbolygassa a világ status quóját, ha amúgy nem feltétlen ez a célja.

 

Így sokszor lényegesen komolyabb hangvételt éreztem A lélek árnyaiban, mint amire esetleg számítottam volna. Wayne poénjai és sziporkázó személyisége, a Wax és Wayne közötti dinamika, az elképesztően látványos harci jelenetek persze a régiek – még azzal együtt is, hogy ezúttal nem annyira a western-időszak, mint inkább az autók elterjedésének, a városi gengszterek felemelkedésének ideje van fókuszban. De közben annyira meghatározóvá válik Wax múltja, a főellenség kandra célja (és az ezzel járó filozófiai-vallási alapprobléma), a szereplők érzelmei, hogy már nem csupán végigizguljuk a cselekményt, de közben mélyebben meg is hat minket. Talán még sosem volt a kezemben olyan Sanderson-regény, amit lehetett ennyire „lassan” olvasni, de nagyon örülök ennek a változásnak – szerintem egy olyan plusz réteget kap ezáltal a kötet, aminek hatására emlékezetesebb, hatásosabb lehet.

 

Sandersont nagyon sokáig lehetett amiatt támadni (egyébként szerintem is jogosan), hogy azért a pörgős cselekmény ide, újszerű mágiarendszer oda, a karakterek terén még van hova fejlődnie. Ez mostanra, úgy gondolom, nagyon megváltozott: bár persze fejlődni mindig lehet, de jóval túlhaladta már az Elantris vagy a Ködszerzet legelejének nem túl sok dimenziós figuráit. Az elmúlt években, ideértve elsősorban a Leszámolók-trilógiát vagy A lélek árnyait, érezhetően fentebb lépett pár szintet: szereplői változnak, árnyalt múltat kapnak, személyiségüket már nem jellemzi egy-két jelző, ráadásul olyan dilemmákkal kénytelenek szembesülni, amik nyomot hagynak rajtuk. A lélek árnyai végére Wax nagyon abba az irányba haladt, hogy már ne csak „az ikerszerzet-pisztolyhős békebíró“, hanem egy önállóan is értelmezhető, hús-vér figura legyen – remélem, a folytatásban sem felejti el Sanderson ezt a vonalat.

 

És ha már folytatás: ahhoz képest, hogy eredetileg a két „fő” Ködszerzet-trilógia között csupán egy regényről volt szó, majd kiderült, hogy ez is egy trilógia lesz, mostanra ott tartunk, hogy az ikerszerzet-páros már négy regényben is szerepelni fog. Szóval egy darabig nem kell tőlük és az autóval-elektromossággal teli Elendeltől elbúcsúznunk, továbbra is ámulhatunk-izgulhatunk a pisztolypuffogtatós, allomanciával-ferukímiával megbolondított történeten. Ha pedig mindezen tud annyit csavarni, hogy még hatásosabb, még megragadóbb és jobb legyen, hát engem az a legkevésbé sem zavar.


Szabó Dominik - 2018. június 27.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!