Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Mathias Énard: Mesélj ​nekik csatákról, királyokról és elefántokról

Mathias Énard az utóbbi időkben elképesztő gyorsasággal, mindössze néhány év leforgása alatt vált nemcsak francia, de a világirodalom egyik legmeghatározóbb alakjává is. Erről szerencsére mi, magyar olvasók is meggyőződhetünk, ugyanis a tavalyi év egyik legjobb könyve, a Zóna után, idén szinte egyszerre jelent meg a gall alkotó két regénye is idehaza: a Goncourt-díjas Iránytű a Magvetőnél, és a „kis” Gouncourt-díjat elnyerő, Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról a Jelenkornál. Én hosszas habozás után a hosszabb címet viselő, ám jóval kisebb terjedelmű alkotást olvastam el először, hogy megágyazzak vele a főműnek tartott Iránytűnek. Hát mit mondjak, elöljáróban annyit, hogy az írók többsége a fél karját odaadná azért, hogy ez a kisregény legyen a főműve…

 

A Zóna alapján többek között nagy stílus- és formaművésznek is nevezhettük a franciát, amely megállapításra most is tökéletesen rászolgál. De most nem egy végeérhetetlen, mindent maga alá gyűrő, klausztrofób óriásmondatban bontja ki a mondanivalót, hanem kimondottan lírai rövid mondatokban és nyúlfarknyi, alig 1-2 oldalas fejezetekben; aminek eredményeképpen most természetesen nem egy óriási monolitot, hanem inkább egy végtelenül finoman csipkézett arabeszket kapunk. A téma pedig nem más, mint Énard vesszőparipája, a Nyugat és a Kelet viszonya, egymással való kapcsolatuk, elkerülhetetlen összeütközéseik és visszavonhatatlan hatásuk a másikra.

 

Az alig 150 oldalnyi történetben minden idők egyik leghíresebb művésze, a pápával éppen haragban álló Michelangelo pár hétre Konstantinápolyba látogat, hogy ott megtervezze II. Bajazid számára a Boszporuszt átívelő hidat, amibe bizony még a hírneves Leonardo Da Vincinek is beletört a bicskája. Ahogy nyomon követjük az ő itteni tevékenységét, tetteit, egy nagy formátumú, ugyanakkor meglehetősen ellentmondásos alkotó portréja tárul a szemünk elé. Az az ember, aki már harmincéves korára megalkotta a firenzei Dávid szobrot és a Piétát, bizony közel sem könnyű eset: hirtelen haragú, dühkitörésre hajlamos, megbízhatatlan, gyűlöli pályatársait (különösen Leonardót), ráadásul nem igazán tud mit kezdeni saját homoszexuális hajlamaival sem, ám mégis olyan megingathatatlan, érzékeny és egyedi gondolkodású, mint csak a legnagyobbak.

 

Gyakorlatilag minden fejezetben más és más kerül a középpontba, egyszer zavaros itáliai előélete, máskor rácsodálkozása arra az ekkor még virágzó iszlám kultúrára, amit jó keresztényként megvetnie kellene, majd folyton változó kapcsolata az őt kísérő és az őt csodáló udvari költővel Mesihivel, vagy egy titokzatos andalúz táncosnővel. És eközben mindenütt ott vannak Konstantinápoly fényei, színei, formái, illatai, valamint az a hihetetlenül részletesen kidolgozott, az ókori és középkori keresztény romokon tündöklő város kimeríthetetlen gazdagsága és megismerhetetlen idegensége. A Mesélj nekik… nemcsak a mindenkori művész és a hatalom, hanem egy város és két kultúra kisregénye is.

 

Énard nem titkolt célja az, hogy közelebb hozza egymáshoz a keresztény és az iszlám alapjain nyugvó kultúrákat, és rávegye az embereket arra, hogy nyitott szemmel és nyitott szívvel figyeljenek egymásra, és ne csak a rosszat, az ellenségeset, az idegent lássák a másikban. Ennél jobb példa nem is lehetne ez a regény, ugyanis amik ebben történnek, korántsem mindig szépek vagy vidámak, de végül alkalmasak lesznek arra, hogy Michelangelo egy idegen világgal szembesülve olyan élményeket szerezzen, amelyek pozitív irányba befolyásolják művészetét és egész későbbi életművét egyaránt.

 

Mathias Énard kisregénye, a Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról megint csak egy olyan fikció és valóság határán imbolygó alkotás (hisz egyrészt a nagy művész saját kezűleg írt levelei is szó szerint szerepelnek benne, míg a Konstantinápolyi tartózkodására egyáltalán nincs megdönthetetlen bizonyíték), ami nemcsak a formának vagy a rendkívül gazdag gondolatiságnak, de a végtelenül precíz nyelvezetnek (Takács M. József hiba nélküli fordítása) is köszönhetően minden bizonnyal az idei év egyik legfontosabb és legérdekesebb kötete lesz.


Bak Róbert - 2018. június 19.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!