Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Arundhati Roy: A Felhőtlen Boldogság Minisztériuma

Ez a könyv maga India – mondhatnám, ha mélyebb ismereteim lennének Indiáról. A szomorú igazság az, hogy nagyon keveset tudok erről az országról és a kultúrájáról. Annak dacára, hogy valamicskét azért meséltek róla az egyetemi előadásokon, és hogy azóta volt szerencsém indiai kollégákkal is együtt dolgozni, nem merném kijelenteni, hogy bármivel is többet tudnék, mint – mondjuk – az átlag magyar olvasó.

 

Mégis azt kell, hogy mondjam: ez a könyv maga India. De legalábbis tartalmaz magában valamit abból, amilyennek ezt az országot képzelem innen, Európából. Egyszerre távoli, egzotikus és fájdalmasan átérezhető; furcsa és érthető. Árad belőle az ellentmondás: az elfogadottság és a megvetettség kettőssége, a társadalmi frusztrációk, a hagyományok és a változások szembenállása.

 

Ezek a témák azonban nemcsak a regény hangulatában jelennek meg, nem is csupán a hátterét alkotják, hanem a történet elemei szolgálják ezeknek a sémáknak, ennek az atmoszférának a minél erőteljesebb kifejezését. Olvasás közben kicsit olyan érzésem volt, mintha Arundhati Roy kézen fogott volna, hogy együtt megnézzünk egy mintákban gazdag, gyönyörű szőttest: alkalmanként közelebb mentünk, és minden részletét megvizsgáltuk egy-egy alakzatnak, aztán hirtelen hátrébb léptünk, és a nagyobb, komplexebb mintázatból egészen más rajzolódott ki.

 

Ennek megfelelően a cselekmény több szálon is fut. Az első fejezetekben Andzsummal ismerkedünk meg, aki hermafroditaként születik, majd felnőttként csatlakozik egy hidzsrá (transznemű) közösséghez. Figyelemmel kísérhetjük a társadalom peremén való egyensúlyozásának mozzanatait: lassan válik csak világossá az olvasó számára, hogy jóval több minden kényszeríti ebbe az élethelyzetbe, mint a nemi identitása. A másik történetszál egy Tiló nevű nő sorsát boncolgatja, akinek apja feltehetően az érinthetetlenek kasztjából származott, ezért édesanyja, a szégyent elkerülendő, előbb állami gondozásba adja, majd örökbe fogadja. Tiló innentől joggal érzi, hogy nem tartozik sehová, és ez az érzés kíséri még akkor is, amikor három férfi szerelme között kell(ene) választania.

 

A két főszereplő sorsa lassan, ám kacifántos és váratlan fordulatok során fonódik össze. Közös bennük a kitaszítottság, a társadalmon kívüliség motívuma, noha eltérő okokból jutnak ide. Ám ezt a szerző (és most közösen lépjünk hátrébb néhány lépést, hogy egészében csodálhassuk meg a szőttes mintázatát) arra használja, hogy komoly társadalmi és politikai kritikákat fogalmazzon meg India népével és vezetésével szemben egyaránt, kiemelten kezelve Kasmír függetlenségének ügyét. Mivel Arundhati Roynak ez csupán a második regénye az elmúlt húsz évben, azonban számos tényirodalmi művet jegyez, és aktivistaként is tevékenykedik, ez talán nem meglepő.

 

Ugyanakkor számomra ez volt a regény olvasásának egyik legnagyobb nehézsége is: a politikai utalások nincsenek megmagyarázva, kibontva, így sokszor éreztem azt, hogy nem igazán értem, pontosan mit, milyen alapon és miért kritizál a szerző. A karakterek sorsa azonban a nagyobb összefüggések ismerete, megértése nélkül is nemcsak érdekes, de egyenesen élvezetes olvasmány volt. Roy ebből a szempontból bravúros teljesítményt nyújtott: Andzsumon és Tilón túl még számos szereplő jön és megy a történetben, jók és rosszak, szimpatikusak és ellenszenvesek, kulcsfontosságúak és epizódszereplők egyaránt. A számomra furcsa hindi, urdú (vagy egyéb) nyelvű nevek ellenére mindegyikre jól emlékszem, hiszen mindenki egyedi, sokszor egyenesen megdöbbentő életúttal rendelkezett, amit Roy nem sajnált komótosan, részletesen elmesélni. Bár talán pont emiatt lett ilyen terjedelmes a regény, lehetővé tette, hogy sokukkal azonosuljak, hogy kicsit elvesszek ebben a sokszínű kavalkádban.

 

Végeredményben A Felhőtlen Boldogság Minisztériuma az utóbbi időben a legnehezebb olvasmányomnak bizonyult, ám amivel felkeltette a kíváncsiságomat, azzal nem okozott csalódást: a kitaszítottak, a többség számára láthatatlanok életéről mesélt, és ha nem is tudok többet Indiáról, vagy értem jobban, mint a regény olvasása előtt, de egy picit talán közelebb érzem magamhoz.


Szabó Sarolta - 2018. június 4.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Arundhati Roy)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!