Főkép

Úgy látszik, hogy a kiadók egyre bátrabbak a kisregények kiadásának terén, ha a fantasztikum területét nézzük. Tavaly a Gabo SFF jelentetett meg zsebkönyveket, utána pedig a Fumax Kiadó vágott bele a Fekete Tom balladájával ebbe a műfajba. Az majd hosszú távon derül csak ki, hogy az olvasók szeretni fogják-e ezt a formátumot, de én a féltéglák mellett örömmel üdvözlöm őket.

 

Gondoltál már arra, hova tűnnek el a gyerekek, akiket tejesdobozon és interneten hirdetve keresnek? Vajon mindegyiket elrabolják vagy valami egészen más történik velük? Mi van, ha egyszerűen csak találnak egy átjárót egy másik világba? Seanan McGuire egy ilyen világot képzelt el, és őt leginkább az érdekli, mi történik ezekkel a gyerekekkel, ha visszatérnek.

 

Szerintem az alapötlete kiváló a kisregénynek, rengeteg lehetőség rejlik benne. Az elején még úgy is éreztem, ki is aknázzuk ezt: főszereplőnk, Nancy, folyamatosan ismer meg újabb és újabb, hozzá hasonlóan más világokban járt gyerekeket, és mindannyiukban az a közös, hogy vissza szeretnének térni oda, ahonnan valamiért kitaszították őket – de közben meg kell birkózniuk azzal a lehetőséggel, hogy talán soha nem jutnak vissza.

 

Eddig teljesen jó is minden, kellően baljós, kissé nyomasztó környezetben vagyunk furábbnál furább gyerekek között. Amiért kár, hogy egy ponton a történt átcsap egyfajta nyomozós horrorba, és szürreálisabbnál szürreálisabb események játszódnak le előttünk, amelynek szerintem nem sok értelme volt. Nem értem, miért kell mindenáron csonkításokat és egyéb borzalmakat beleírni egy Gaimanhez hasonló stílusban induló kisregénybe. Szívesebben olvastam volna még arról, hogy ezek a gyerekek milyen helyeken jártak, hogyan próbálják meg feldolgozni, ami velük történt, ki az, aki elfogadja a sorsát és ki az, aki a végsőkig küzd a visszatérésért.

 

Viszont teljesen megértem, hogy miért alakult ki akkora rajongás a Minden szív kaput nyitért, hiszen sem a történet, sem a szereplők nem szokványosak. Ritkán találkozhatunk például nyíltan aszexuális vagy szadista karakterekkel, és elgondolkodhatunk azon, hogy vajon a másik világokban töltött időtől váltak ilyenné ezek a gyerekek, vagy már a való világban is ilyenek voltak, csak felerősödtek bennük ezek a személyiségjegyek? Ráadásul az amúgy is különc gyerekek az utazásaik után méginkább eltávolodtak onnan, ahol felnőttek és ahol elvileg boldogulniuk kéne…

 

Bár a történet kerek egész, nem csodálkozom, hogy vannak további folytatásai McGuire kisregényének, hiszen van benne potenciál bőven. Remélem sikerül a világban rejlő lehetőségeket a továbbiakban még jobban kiaknáznia, és akkor egy igazán emlékezetes és színvonalas sorozat válhat belőle.