Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Martin Walser: Kényszervirágzás

Martin Walser már hosszú évek óta egy olyan alkotó, akitől olvasni szerettem volna valamit, de mindezidáig valahogy nem jött össze. Pedig nem akárkiről van szó, hisz a 91 éves szerző az egyik leghíresebb és legelismertebb 20. (21.) századi német szerző, a Gruppe 47 csoport tagja (mint mondjuk Günter Grass), és akinek a neve régebben bizony még a Nobel-díj kapcsán is időről időre előkerült. Ráadásul könyvei szép számmal magyarul is megjelentek – én most mégis a legújabbal, a Typotex által kiadott Kényszervirágzással kezdtem.

 

Ez a könyv egy olyan témát dolgoz fel, ami mindenkit érint, ami egyre komolyabb hatással van a társadalomra, és amiről sokfele sokat beszélnek, de többnyire teljesen érdektelenül, megfoghatatlanul és a lényeget kerülgetve. És hogy mi is ez a téma? Hát az öregedés. Hála a modern orvostudománynak, a szociális hálónak és a viszonylag hosszú békés időszaknak, amiben élünk itt Európában, egyre több ember ér meg nagyon magas kort, mégpedig rendkívül sokféle módon. Ugyanis ebben a kérdésben talán a „hogyan”, az életminőség, a megmásíthatatlan elfogadása és az emögött álló mentalitás a legfontosabb. Ha valaki sokat tudhat erről a dologról első kézből, akkor az a könyv megírása idején 79 éves alkotó.

 

Walser nem egy tipikus öregembert állít a középpontba, még akkor sem, ha a főszereplő, Karl von Kahn már elmúlt hetven. Mert az idős, befektetési üzletben utazó férfi majd’ kicsattan az energiától, nem is néz ki rosszul, nincsenek komolyabb egészségügyi problémái, ráadásul egy fiatal (kora harmincas) nő szerelmét is magáénak tudhatja. Kellhet ennél több a boldogsághoz? Igen is, meg nem is. Egyrészt nem, mert ennél jobb, teljesebb életet azért nemigen kívánhat magának egy nagypapa korú ember; másrészt igen, mert az egész valahogy látszat, a korábbi évek vágyainak újraélése, a valóság és a megmásíthatatlan tagadása, ugyanis annyi sejthető, hogy Kahn útjának a végén is csak az elkerülhetetlen halál áll, ráadásul nem is olyan soká.

 

Mert óhatatlanul adódik a kérdés: miközben próbál megfelelni a társadalom elvárásainak és nyomásának – miszerint egy idős embernek is lehet teljes élete, amihez rengeteg kötelező külsőség is hozzátartozik – nem veszít el valami véglegesen? Nem egy színházban szerepet játszva kerül a Nagy Kaszás elé, ahelyett, hogy az utolsó éveiben önmaga lenne? A német szerző vaskos könyvében komótosan járja körbe ezt a látszatvilágunkban mindenkit érintő kérdést.

 

Összességében úgy vélem, hogy Walser egy fontos és nagyon színvonalas alkotó, és nyugodtan tudom ajánlani ezt a könyvét annak ellenére is, hogy egy kicsit lassúnak és túlírtnak éreztem. Mégpedig azért, mert sem az öregedést, sem a társadalom külsőségekre irányuló elvárásait nem kerülheti ki senki közülünk, és mindkét problémáról érdemes beszélni. Valószínűleg fogok még olvasni később is az „öregtől”.


Bak Róbert - 2018. május 23.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Martin Walser)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!