Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Anthony McCarten: A legsötétebb óra

Az emberiség egyik tehetsége sem olyan értékes, mint a szónoki képesség. Annak, aki a magáénak tudhatja, nagyobb hatalma van még a királynál is. Az ilyen ember önálló erő a világban.”

 

Ezeket a szavakat a huszonhárom éves Winston Churchill vetette papírra. Vajon sejtette-e akkor, hogy egyszer ez az önálló erő ő maga lesz, a megkerülhetetlen személyiség, aki beszédei révén a kitartó ellenállás szimbólumává vált a második világháború során? Sejthette-e, hogy egyszer majd több tanulmány és írás jelenik meg róla, mint bármely más történelmi személyiségről valaha?

 

Nem tudhatjuk biztosan, de valószínűnek tartom, hogy A legsötétebb óra szerzője, Anthony McCarten hevesen bólogatna ezekre a kérdésekre válasz gyanánt.

 

McCarten nem történész, mégis arra a nem kis feladatra vállalkozott, hogy az annyit tanulmányozott Churchillt új megvilágításba helyezze. Talán nem is annyira új ez a szemszög, sokkal inkább adalék mindahhoz, amit eddig is tudtunk a leghíresebb brit miniszterelnökről. McCarten egy percig sem állítja, hogy Churchill nem volt ellentmondásos figura; sőt, majd’ fél oldalon át sorolja, milyen jelzőkkel illették őt az évek során, köztük „háborús bűnös” és „háborús hős”. Nem rejti véka alá fura bogarait, az alkohol iránti szenvedélyét, sőt, narcizmusát sem: Churchill, ha előre nem is tudhatta, milyen szerepe lesz a történelemben, saját képességeiben töretlenül hitt, sokak szerint akkor is, amikor az nem volt indokolt. A tézis azonban, amire McCarten A legsötétebb órát felépítette, talán így foglalható össze: Churchill is ember volt, aki olykor elbizonytalanodott abban, mi lenne a helyes döntés.

 

Lehetséges-e, hogy akit a kitartó harc, a meg nem adás jelképének hittünk eddig, valóban fontolóra vette egy ponton a Hitler előtti főhajtást?

 

McCarten szerint igen. Aprólékos kutatómunkával megírt könyve minden fejezetét arra építi fel, hogy ezt be is bizonyítsa az olvasónak. A teljesebb kép érdekében külön – noha rövid – fejezeteket szentel Churchill, valamint riválisa, Halifax vikomt karrierjének és nézeteik alakulásának (amely mindenképpen szükséges a magamfajta, átfogó történelmi ismeretekkel nem rendelkező olvasónak); a fókuszt azonban a Churchill miniszterelnökké való kinevezése és a Dinamó-hadművelet befejezése (avagy a dunkirki események) közt eltelt 25 napra helyezi. És az, ahogyan a rövid, de feszült időszak eseményeit elmeséli, ha igazáról nem is feltétlenül, de arról mindenképpen meggyőzött, mennyire hisz McCarten saját elméletében.

 

Nem csupán ismerteti, amit tudni lehet az ebben az időszakban zajlott eseményekről, legyenek azok háborús események, parlamenti ülések vagy kabineti tanácskozások, hanem sűrűn és rengeteget idéz szó szerint is jegyzőkönyvekből, a politikusok naplóiból, leveleiből. Elmélete bizonyításához ugyanis ezekből, Churchill és politikustársai kimondott és elhallgatott szavaiból indul ki – és meglehet, csupán a bizonyítás volt a célja, ám ennél többet sikerült elérnie.

 

A felidézett gondolatok, beszédek, jegyzetek nyomán nemcsak Churchill gondolkodásmódja rajzolódik ki – amelynek csúcspontjait az Alsóházban elhangzott beszédei jelentették, melyeket ma is ismerünk –, hanem a háborús korszak brit politikai tablója, ahol egy-egy mondat is mindent megváltoztathat. McCarten idéz a már említett híres beszédekből, és kellő figyelmet fordít rájuk, emellett azonban kielemzi a tanácstermekben, hátsó szobákban, zárt ajtók mögött elhangzott vagy titkos levelekben leírt szavakat is, amelyek nemcsak Churchill idejében, hanem a világon mindenütt befolyásolják egy állam politikáját.

 

A legsötétebbóra mindent összevetve a szavak erejének könyve. Végigkövethetjük, hogyan alakult a háború Churchill miniszterelnökségének első időszakában, ahogyan azt is, hogyan formálódtak a viszonyrendszerek a holdudvarában, végül pedig vitába lehet szállni a szerzővel Churchill békére való hajlandóságát illetően. Amivel nem lehet vitatkozni, az az, hogy mennyire hisznek mindketten, Churchill és McCarten is, a szavak befolyásoló erejében – elsősorban Churchill szavainak erejében. Ilyen szempontból furcsa módon ez a könyv számomra nemcsak egy történelmi tanulmány, hanem már-már egy óda a retorika művészetéhez.


Szabó Sarolta - 2018. április 5.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Anthony McCarten)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!