Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Otfried Preussler: Krabat

Viszonylag későn, talán a gimnáziumi évek alatt kezdtem el úgy igazán mindenfélét olvasni, előtte az egy-egy megtalált kedvenc szerző életművét gyűrtem, gyerekként pedig hajlamos voltam ugyanazt a könyvet sokszor elolvasni, ha nagyon tetszett. Ilyen meghatározó gyerekkori olvasmányok egyike volt Ottfried Preussler egy másik műve, A kis boszorkány. Aztán ahogy teltek az évek, ki is ment a fejemből a szerző, valahogy nem merült fel bennem, hogy másik művét is megkeressem, olvassam – egészen mostanáig. Amint szembejött velem a Krabat újrakiadásának híre, rögtön felkaptam a fejem Preussler nevére, és látva ismerőseim lelkesedését, akik már régóta vadásztak a kötetre, rám is átragadt az izgalom. A Krabatot olvasva ugyanaz a kellemes érzés járt át, mint amire emlékszem A kis boszorkány kapcsán.

 

Gyerekként még sokkal kevésbé vonzott a varázslat, a mágia világa, mint most, mégis nagyon élveztem a kis boszorkány kalandjait olvasni. A Preussler által megteremtett hangulat, a szöveg stílusa már akkor is megragadott, és hiába vagyok most jó húsz évvel idősebb, most is ugyanúgy tudott hatni rám. A nyelvezete, a tempója, ahogyan szépen és finoman kibontja a szálakat, ahogyan a válaszokat sorra hozza, hihetetlen egyensúlyban van a műben. Felnőttként persze nagy meglepetések nem érnek már, a Krabat is a szokásos mesei elemek és fázisok szerint épül fel, illetve a befejezés is sejthető, mégis egy igen jól megkomponált meséről van szó.

 

Ez a mese egy árva fiúról szól, akit Krabatnak hívnak, és a koldussors helyett hirtelen a legideálisabb helyen találja magát, amit csak el tud képzelni: ugyan keményen kell dolgoznia, de minden nap bőséges meleg étel a jussa, sosem kell fagyoskodnia, van hol aludnia, és egy kedélyes kompánia tagjává válik. Nem mellesleg péntek esténként még feketemágiát is tanulhat a Mestertől. Ezzel nem árulok el sokat, hiszen már a kezdet kezdetén sejthető, hogy a Fekete Malom nem egy szokványos malom, a helyiek messzire el is kerülik, Krabatot is óvják tőle, de ő egy pillanatig sem fél a lidérces helyet felkeresni, ahová álmában szólították.

 

Furcsa ellentmondásosság figyelhető meg abban, ahogyan a világban a mágiát kezelik. Egyszer teljesen egyértelmű és természetes, hogy van – maga Krabat sem lepődik meg egyáltalán, hogy olyan helyre akad, ahol fekete mágiát tanítanak –, közben pedig mintha mégis mindenki  meglepődne, amikor mágiát lát, mintha igazán azért nem is hitt volna benne korábban. Másrészről pedig a fekete mágia (ugyanúgy, ahogyan más történetekben is) inkább sötét, gonosz erők munkálására utal, mégis egyáltalán nem egyértelműen tiltott és rossz dolog a könyvben, legfeljebb csak veszélyes, és gondos, figyelmes varázslókat kíván, no meg önuralmat, épp ezért lesz félelmetes.

 

Nehéz egyértelműen gonoszként tekinteni akár a Mesterre, akár a Komámuram karakterére, pedig az újholdkor csontokból őrölt lisztnek kevés átlagos felhasználási módja lehet, amely nem valami sötét mágiához kötődik. Néha úgy tűnt számomra, mintha egyszerűen arról volna szó, hogy egy igen szigorú, ám korrekt rendszer részei ők, ahol a mágia és a hatalom gyakorlásának bizony ára van, és aki a nehezebb utat választja mindezért, nem élvezetből teszi, csupán megfizeti az árat. No nem azt mondom, hogy másokat áldozatul felkínálni bármilyen rendszerben helyes dolog volna, csupán a könyv maga nagyon racionális szemlélettel kezeli a világban uralkodó rendet. Vagy csupán a molnárlegények gondolkodása alakult így át az évek során, hogy a mindennapok túlélése egyáltalán lehetséges legyen?

 

Szeretem az ilyen furmányos módon megírt meséket, amelyek annak ellenére, hogy nem felnőtt közönségnek vannak szánva, mégis olyan tartalmat sejtetnek, ami bizony túlmutat a mesei kereteken, a fantasztikus elemeken, de szerencsére nem rémesen didaktikus világmegváltó tanulságokról van szó. A karakterek közötti interakciók, érzelmek alakulása és ábrázolása bőven dicséretére válna egy nagy, komoly szépirodalmi műnek is, de itt a kitűnő példa rá, hogy bizony gyerekeknek szánt művet is lehet olyan kiváló minőségben, igényességgel és érzékenységgel megírni, hogy helyet kapjon a klasszikusok között. Csak ajánlani tudom, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt – viszont abban is biztos vagyok, hogy más apróságok ragadták meg most az én figyelmem olvasás közben, mint gyerekként tették volna, így aki esetleg olvasta már korábban, annak is érdemes lehet újra elolvasnia.


Vörös Eszter - 2018. április 3.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!