Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Péntek Orsolya: Dorka könyve

Mindig is olvasó ember voltam, de évekkel ezelőtt, azt hiszem, máshogyan olvastam, mint most. Faltam a könyveket: ami nagyon tetszett, azt rongyosra olvastam, egészen addig, amíg szinte kívülről nem tudtam az egészet; ám amelyik kötet nem részesült ilyen kiváltságban, az gyorsan a feledés homályába veszett. Sehogy sem értettem, hogyan tudnak a nálam olvasottabb emberek egyszerre annyi könyvet fejben tartani, annyi cselekményre emlékezni, ahogyan azt sem, miért jó néha-néha egy régebbi olvasmányt lekapni a polcról és belelapozni, itt-ott beleolvasni, anélkül, hogy újra az elejéről kezdeném.

 

Könnyen lehet, akkoriban még nem találtam meg azokat a műveket, amelyek az ilyesfajta „műélvezetet” igényelték – és fordítva, amelyeket így éveken át hordozva (hacsak képletesen is) időnként fel-fellapozhatok, hogy az üzenetét, a számomra egyedi jelentését, amely különben sem ereszt, frissen tartsam, felelevenítsem. Az utóbbi időben azonban egyre több ilyen könyv került a kezembe, és Péntek Orsolya regénye kétségtelenül egy ezek közül.

 

Dorka könyve egyszerre egy nagy horderejű, terjengős családregény és egy apró darabkákból összerakott mozaik, amelynek minden egyes parányi cserepe más-más okból ugyan, de egyformán érdekes. A középpontban az elbeszélő, a kommunizmus vége és a rendszerváltás alatt felnövő Dorka, illetve ikertestvére, Eszter (Szterke, ahogy a családban szólítják) áll, akik tulajdonképpen maguk is mozaikok: a nagyszülők által mesélt családi történeteken, legendákon cseperednek fel, keresik identitásukat, a maguk útját az olasz, osztrák, horvát, magyar ősök örökségének súlya alatt. Dorka szűkszavúan, visszafogottan, mégis költőien meséli Eszterrel közös gyerek- és kamaszkorukat, amely nyelvek és kultúrák kavalkádjában, nagypapákkal, nagymamákkal, az általuk felidézett történelmi korok családot sújtó nehézségeinek képeivel telik; hogy aztán ebből kiszakadva, már négytagú családként a szülők hallgatagsága legyen meghatározó. Mindeközben testvérével való kapcsolatát is megéli és elemzi egyszerre: Eszter nemcsak ikertestvére, hanem lelki társa, másik fele, ugyanakkor egy enigma, aki megfejtésre szorul, és elképesztő messzeségekbe távolodik időnként.

 

A közelmúlt magyarországi történelmi eseményei és Dorkáék kamaszkorának jelenetei közé ékelődnek a felmenők történetei: a külföldről bevándorló, beházasodó ük- és dédszülők sorsának alakulása, születések, halálok, nem várt találkozások, szerelmek és megcsömörlött kapcsolatok, amelyek végül nemcsak a két kamaszlányra vannak nagy hatással, de a regény folyását, hangulatát is meghatározzák.

 

Mitől család egy család? Mi az, ami a vérköteléken, a genetikán túl összekapcsol egy tucatnyi embert, akár generációkon, országhatárokon átívelően; amitől kötelességnek érzik, hogy egymásért, egymás által éljenek, hogy egymásról gondoskodjanak, egymásra szüntelen reflektáljanak? – teszi fel a kérdést a szerző, de ennél is továbbmegy. Meghatározhatja-e az utána következő nemzedékek sorsát egy ük- vagy egy dédszülő élete? Lehetséges-e levetni az effajta örökséget? Mi több: szükséges-e?

 

Megfordítva: jogunk van-e őseink döntéseibe, sorsába kapaszkodni, arra támaszkodni, amikor egy általuk meg nem élt korban a saját döntéseinket készülünk meghozni? Van-e választásunk egyáltalán?

 

Részben – talán – ezeket a kérdéseket járja körbe a regény a maga teljességében. Ugyanakkor mozaikossága rengeteg titkot, rejtett jelentést takar: a családról, az ősökről szóló fejezetek a maguk saját kis világát építik fel, saját problémakörükkel, különleges hangulatukkal, miközben a nagy történelmi események ott zajlanak a háttérben. Ezek a fejezetek akár novellákként is megállnák a helyüket, és egyszerre könnyítik meg és nehezítik a könyv olvasását. A szereplőket ugyanis nem mindig egyszerű számon tartani (noha hatalmas segítség a kötet végén található családfa), mégis ettől lesz a Dorka könyve olyannyira színes, költői nyelvezete ellenére is valóságos: sorsokat mutat be egyetlen család sorsában, életeket az életben. Ez az, amiért már első (egyébként meglehetősen lassú) olvasás közben éreztem: ehhez a könyvhöz bármikor oda lehet fordulni, és adni fog valamit, nem pusztán egy írói trükk segítségével, legyen az a nem lineáris időkezelés vagy a beágyazott epizódok; hanem mert bármelyik tetszőleges néhány oldalában ott az élet teljessége.


Szabó Sarolta - 2018. március 30.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Péntek Orsolya)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!