Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Dave Duncan: Kardok ege

A Delta Vision azok közé a kiadók közé tartozik – talán ki is emelkedik közülük –, akikben még lehet bízni, hogy a sorozatot, amit elkezd, be is fejezi. Egyszer. Majdnem biztosan. Na de az, hogy egy három részes, „nyúlfarknyi” hosszúságú trilógiácskára több mint négy évet kelljen várnunk – az kicsit sok. Tudom, hogy ennél könnyen lehetne sokkal rosszabb statisztikákkal rendelkező kiadókat / sorozatokat találni, nem beszélve azokról, amik már sosem lesznek befejezve… Értem, hogy rengeteg az új regény, amelyek kiadásra várnak. Több tucat stílus, zsáner, forma és műfaj lehető legtöbb olvasójának meg szeretnének felelni a kiadók a profit reményében, ami érthető és rendben lévő is. Illetve vannak olyanok is számosan, akiket A Király Pengéinek történeteihez hasonló – egyszerű, minden divatos modern sallangtól mentes fantasy – regények egyáltalán nem érdekelnek, és mivel az ő ízlésüket is ki kell szolgálni, ezért a mindennapi Duncan-betevőre áhítozó olvasóknak kicsit várakozni kell. Kompromisszumok mozgatják a világot, szóval ez simán bele kéne hogy férjen, de négy év az akkor is négy év. Nem volt könnyű kivárni.

 

Kéretlen kesergésem mindössze annak szól, hogy a skót szerző trilógiája az utóbbi években itthon megjelent öt legjobb fantasy-könyvsorozat közé csont nélkül befér. (Egyébként ebbe az igen szűk csoportba Mark Lawrence könyvei, Sebastian de Castell Öregkabátosok sorozata, Greg Keyes A tövis és a csont országai illetve Brian Staveley A Csiszolatlan Trón Krónikája sorozata tartoznak.) Kezdve azzal, hogy a világ teljesen hihető – gyakorlatilag a középkori Európa térképére ismerhetünk rá benne, átnevezve, egy kis mágiával megspékelve –, kidolgozott politikai szálakkal, gazdag történelemmel. A testőrként funkcionáló, mágiával megkötött pengék, vagyis a főbb karakterek (és igazából a mellékalakok is) pedig egyenesen parádésak most is. A szerző stílusa mit sem változott az első két rész óta, szóval akiknek bejött ez a néha meghökkentően vicces, de összességében sötét tónusú történetmesélési forma, ahol a cselekményt fordulatos események sora viszi tovább – néha meg-megdöccenve –, az most sem fog csalódni. A regény erényeire túl sok szót nem is vesztegetnék, nekem az egyik kedvenc sorozatom, így aki olvasott tőlem több más ismertetőt is, az már tudhatja, körülbelül miféle könyvre számíthat, ráadásul a hibák úgyis mindig érdekesebbek.

 

Talán két dologban lehet(ne) kivetni valót találni a regényben. Először is a történet relatív lassúságát lehet(ne) kritizálni – bár erre nem lesz szükség, mert igazából nem is lassúságról van itt szó, csak nehéz megfogalmazni. A három könyvből az első kettő ugyanarról az időszakról szólt (csak más helyszínen és más nézőpontkarakterek szemén keresztül), viszont aKardok ege már az ismert történések után játszódik, ismét új pengékkel és új királyi személyekkel a középpontban – néhány régebbi ismerőssel tarkítva. Mégis, kicsit olyan érzés, mintha ugyanazokat a köröket futnánk immár harmadszor, hiszen a visszautalások és a részek más perspektívából való megmutatásai, átértelmezései állandó jelenlévői a könyvnek. Érdemes és kifejezetten ajánlott is az olvasás előtt az első két kötetet újra fellapozni. (Az első rész megjelenése óta eltelt négy év és a szuper memóriám miatt nekem ez sajnos kihagyhatatlan lépés volt…)

 

A dinamizmust nem segíti a történet keretes szerkezete sem, hiszen végül is Malinda hercegnő három napig tartó bírósági perének apropójából ismerhetjük meg Chivial királyságának legújabb kori történetét – a fontos eseményektől kezdve a legkisebb érdeklődésre sem számot tartó utolsó udvari pletykáig bezáróan. Bár a pörgős jelzőt tényleg nehéz lenne ráhúzni miatta, de ez az időben oda-vissza ugráló – egyébként ezen felül is sok, teljesen másról szóló visszaemlékező részeket használó – történetmesélési mód nagyon is jól működik, rengeteg nagy történeti csavart csak az utolsó utáni pillanatban tudunk meg miatta, vagyis mikor az aktuális gyilkosság (például) már rég megtörtént, de még mindig nem tudni, hogy pontosan kit is öltek meg. (Vagy csak elfelejtkeztem róla, mert még az első részben történt…) Lassan kibontakozó, de rendkívül ügyesen megszerkesztett regényről beszélhetünk tehát. (Egyébként mindhárom kötet önmagában is megáll a lábán – a sok visszaemlékezés és visszautalás miatt különösen igaz ez –, de a három egyben adja ki a nagy kerek egészet!)

 

A második probléma már valóságosabb, igaz, sokaknak lehet, hogy fel sem fog tűnni, és ez a legfontosabb női főszereplő éretlenségéből ered. Mielőtt bárki felróná nekem, hogy valami bajom van a fiatal hölgy főszereplőkkel, mert nem nézek ki belőlük annyi jó képességet, hogy egy epikus fantasy sorozat végső nagy próbáját sikerrel meg tudnák oldani, jelzem, hogy ezzel nincs problémám – ahogy azzal sem volt, hogy a kötet friss pengéin megkötésükkor még rajta van a pelenka –, de azért kicsit besokalltam attól, hogy Malinda hercegnő mondatainak cirka harmada és gondolatainak minimum a fele a szerelméről szóló plátói ábrándozással, majd szexuális téren szerzett tapasztalataira koncentrál. Ahogy az összes női szereplőt szintén konkrétan mintha csak ez foglalkoztatná. Meg általában a friss(ebb) pengéket is. Ez már olyan szintű tárgyiasítás, hogy még belőlem is kihozta a feministát... Még akkor is, ha egyébként ezek a részek jórészt / sokszor egész vicces szituációkat is teremtenek. Pedig ettől eltekintve Malinda egy szeretetre méltó, esendő főhős, teli jó tulajdonságokkal, aki minden olvasót az ujja köré csavar, ezért is drukkolunk neki már az elejétől, hogy valahogy végül kikecmeregjen a köré záruló csapdából.

 

Apropó: vége. Annyit előre borítékolhatok, hogy minimum megosztó lesz, és sokan nem fognak megelégedni vele. Nekem is vannak fenntartásaim, nem ilyesféle lezárásra számítottam egyáltalán. (Bár tudtam, és mondtam is már, hogy fordulatos a történet! De azt még nem, hogy ne nagyon kezdjünk el kötődni szereplőkhöz… sok bánattól megkímélhetjük magunkat a későbbiekben!) Öröm az ürömben, hogy a könyv nem feltétlenül kell, hogy lezárás legyen (bár ennek a történeti résznek feltétlenül), hiszen a sorozat új főszereplőkkel és egy másik korszakban még tovább folytatódik. A következő három kötet a Király Pengéinek Krónikái gyűjtőnév alatt fut, és a Paragon Losttal kezdődik. Magyar megjelenésről egyelőre nincs hír, de én nagyon reménykedek… (Remélem, annak a résznek a hátsó borítójára már nem A Tűzföldek urának az összefoglalója kerül majd, mint ennek…)


Profundus Librum (Hipszki László) - 2018. február 13.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

A sorozat (A Király Pengéinek története) további darabjai:

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!