Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Téridő – ugróknak

Meglepő és kissé merész ötlet régi novellákból antológiát összeállítani 2017-ben. Egyrészt azért, mert szerintem nem olyan könnyű ötven évvel korábban keletkezett alkotásokat a helyén kezelni és értékelni, különösen sci-fi esetében, amely egyébként is elég rosszul öregszik. Másrészt azért, mert ezeknek a műveknek a mostani újdonságokkal – Jonathan Strahan antológiáival vagy Ted Chiang novelláskötetével – kell versenyezniük, és ez bizony elég kemény mezőny, ha új nézőpontokról, izgalmas megoldásokról vagy eredeti ötletekről van szó. Harmadrészt pedig úgy gondolom, jelen kiadványt a célközönséghez eljuttatni sem lesz egyszerű: a macskás-színes borító és a karácsony előtti időszakban is csak meglehetősen kevés visszhanggal való megjelentetés legalábbis kétlem, hogy segít a dologban.

 

Innen szép nyerni, mondhatnám, és a furcsa címre hallgató Téridő – ugróknak kötetnek szerintem szüksége is lesz a befogadói oldal türelmére. Az mindenesetre elismerésre méltó, hogy Ifj. Veress István az általa indított A sci-fi klasszikusai sorozatot az Arión Kiadótól sikeresen átmentette az Urbishoz (korábban három antológia jelent meg: az Út a csillagokig, az Álmok a jövőről és A seholsincs bolygó), ráadásul a korábbi gyakorlattól eltérően ezúttal csak magyarul még meg nem jelent novellákat válogatott be, ami önmagában is értékessé teszi a gyűjteményt. A legtöbb írás az ötvenes-hatvanas évekből való, de akad több hetvenes-nyolcvanas évekbeli is, a szerzőlistát elnézve pedig úgy tűnik, tényleg az aranykor és az újhullám legjobb szerzői kerültek bele a kötetbe.

 

A kérdés persze továbbra is az, hogy képesek-e olyan szinten lenyűgözni ezek a szerzők 2017-ben, mint amennyire mondjuk a korukbeli közönséget lenyűgözték. Szerintem ugyanis érződik a novellákon, hogy ötven-hatvan év is eltelt egyes írások megszületése óta: nem is feltétlenül az ötleteken, inkább azoknak kezelésén, a stíluson, a megoldások jellegén – maga a sci-fi novella műfaja változott annyit ezen időszak alatt, amit mindenképpen figyelembe kell venni, ha valaki nekiesik ennek a válogatásnak. Így pedig sokkal inkább műfajtörténeti érdekességként lehet érdemes olvasni a novellákat, mintsem szimplán a szórakoztatási faktoruk miatt.

 

Próbáltam olvasás közben elkerülni az összehasonlítást, de óhatatlanul is mindig Strahan antológiája jutott az eszembe: míg ott szinte mindegyik novellánál az az érzés kerülgetett, hogy mennyire komplexen fogja meg a témáját, néhány oldalban is milyen összetett ábrázolásra (legyen szó karakterről vagy ötletről) képes, addig ezúttal inkább az járt a fejemben, hogy ezek a szerzők mennyire az adott gondolatra koncentrálnak. Szinte mindegyik mű egy ötletre (sőt, sokszor magára a csattanóra) épül, és ennek mindent alárendel: a történetet, a szereplőket, magát a háttért is. Nincs szó olyan gazdagságról, amit a mostani novellákon megszokhattunk, nem foglalkoznak annyi aspektussal vagy következménnyel, aminek hatására mintha maga az ötlet is gyengülne, mintha hatásának jelentős része elveszne valahol útközben.

 

Tipikusan ilyen például Robert Silverberg vagy Robert Sheckley novellája, amelyeknek hiába van egy jópofa témája, ha közben úgy érzem, annak nem tud valódi mélységet biztosítani, és mintha a novella csak azért született volna meg, hogy maga az ötlet le legyen írva – de ennél nem több. Vagy vegyük mondjuk Fritz Leiber címadó elbeszélését, amelynél pontosan el tudom képzelni, hogy macskájának különös viselkedését vizsgálva jutott eszébe Leibernek a novella koncepciója, és annyira szellemesnek találta, hogy végül megírta. Amivel nincs semmi baj, hiszen olvasás közben mi is elvagyunk vele (különösen ha mi is macskatulajdonosok vagyunk), de másnap már nem biztos, hogy emlékezünk rá.

 

Frederik Pohl lottóvásáros műve nagyon izgalmas társadalmi alaphelyzetre épül (hogyan lehet a túlnépesedést megoldani?), de pont azokhoz az emberekhez nem tud közel vinni, akik miatt át tudnám érezni ezt a disztópiát. William Tenn időutazós novellája biztosan hatott 1948-ban, de én már annyi időutazós művet olvastam, hogy csak a logikai lyukak tűntek fel. Clifford D. Simaktól a „Jó éjt, Mr. James!” és Gordon R. Dicksontól a „Delfin ösvény” még izgalmas is lehetne, ha nem látnám már nagyjából a harmadik oldalon, hogy mi lesz a csattanó, amivel meg akar lepni majd a legvégén. Philip K. Dick a szokásos módon agyafúrt koncepcióra épít, de mintha túl hosszan ecsetelné, és miután egyértelművé válik a világ működése, már csak unatkozok.

 

Miután ilyen olvasói elvárásokkal éltem, külön örültem minden szerzőnek, aki képes volt valami olyannal meglepni, ami még engem is elégedetté tett. Theodore Sturgeonnél például nagyon tetszett az elég bizarr alaphelyzet, amit érdekes figurákra épített, így még a túlnyúló oldalszám ellenére is hatásos tudott maradni. Harlan Ellison minden művében van valami olyan nyers energia, amit imádok: a „Jeffty ötéves”-ben sincs ez másként, ráadásul frappáns válasza a „régen minden jobb volt” nosztalgiára külön nagyszerűnek tűnik. A kötet legjobbja mégis a számomra eddig teljesen ismeretlen Edmond Hamilton és a „Milyen ott a Marson?”, mely nem az ötlet, hanem az azt elszenvedő figurák irányából közelít, mély emberi tragédiát bemutatva, átérezhetően, súlyosan.

 

Nem vagyok tehát olyan lelkes olvasás után, mint akkor, amikor megtudtam, hogy megjelenik ez a kötet – pedig amúgy még a szerkesztést illetően is nagyon az én szám íze szerint készült a Téridő – ugróknak (a novellák előtti rövid előszóval, az eredeti megjelenés helyének feltüntetésével, no meg azzal, hogy az angolszász szerzők mellett a világ többi része felé is teszünk egy-egy rövid kitekintést a japán Taku Mayumura, a kolumbiai René Rebetez-Cortes vagy a holland Manuel van Loggem segítségével). Kissé sajnálom, hogy mostanság már nem tudom annyira élvezni a régebbi sci-fi novellákat, viszont ettől függetlenül bátran merem ajánlani a korszak rajongóinak ezt a válogatást – ők szerintem nem fognak csalódni benne.

 

Tartalomjegyzék

PROLÓGUS
Thomas F. Monteleone: Befejezett jelen

 

A TÉRIDŐ ISTENEI
William Tenn: A Brooklyn-terv
Harlan Ellison: Jeffty ötéves
Taku Mayumura: Fnifmum
Robert Silverberg: Miután a hősök hazatértek

 

VILÁGOK HARCA
Clifford D. Simak: Jó éjt, Mr. James!
Robert Sheckley: Hajnali hódító
Philip K. Dick: Ha nem lenne Benny Cemoli
René Rebetez-Cortes: Az új őskor

 

ÁLLATI ELMÉK
Gordon R. Dickson: Delfin ösvény
Fritz Leiber: Téridő – ugróknak
Carol Emshwiller: Irha
Brian W. Aldiss: A századik zsoltár

 

SZÉP ÚJ VILÁG
Frederik Pohl: Egy nap a lottóvásáron
Edmond Hamilton: Milyen ott a Marson?
Manuel Van Loggem: Párbábuk
Theodore Sturgeon: Híreink következnek…

 

EPILÓGUS
E. J. Stone: Minden idők legjobb tudományos-fantasztikus története


Szabó Dominik - 2018. január 23.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
A szerző (Clifford D. Simak) további művei:

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Robert Sheckley)

A szerző (Theodore Sturgeon) további művei:

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!