Főkép

Nem is tudom, volt-e eddig a Meséld újra! sorozatban olyan kötet, amely annyira nyilvánvalóan alkalmas lenne esti mesének, mint a Gilgames. Yiyun Li egészen egyértelműen a jövendőbeli gyerekolvasónak címezte a történetét, ezáltal nem csupán arra lehet tökéletes, hogy a gyerkőc egyedül ismerkedjen a könyvvel, de arra is, hogy az anyuka-apuka esti felolvasásának „alapanyagául” szolgáljon. Ráadásul úgy gondolom, hogy az eddig megjelent „újramesélt” történetek közül a Gilgames illeszkedhet talán a legjobban a kisiskolások képzeletéhez – elvégre ez tényleg egy kalandos eposz feldolgozása.

 

Márpedig ebből fakadóan tele van izgalmas jelenettel, egymást érik a hatalmas, monumentális csaták; főszereplőivel még ha nem is feltétlenül lehet azonosulni, de nagyon jól megmutatnak bizonyos emberi tulajdonságokat; nem mellesleg pedig a végére egy olyan töprengő, elmélkedő stílust vesz fel, aminek kapcsán komoly és nehezen megválaszolható kérdéseket is fel lehet tenni. Gilgames zsarnoksága, Enkiduval való találkozása, közös kalandjaik, végül pedig Gilgames látogatása a halhatatlannál – ezek mind olyan jelenetek, amelyek biztosan meg tudják ragadni mindenkinek a fantáziáját, és meghatározóak lehetnek még nagyon sokáig.

 

Gilgames már önmagában remek figura: az eredetileg beképzelt, nagyképű, zsarnokoskodó alak Enkidu hatására megváltozik, felfedezi magában a jóságot és a kedvességet, hogy a végére tényleg megbecsült uralkodó lehessen. Yiyun Li nagyon érzékletesen jellemzi személyiségét, bár bevallom, meglepődtem, amikor arról írt, hogy Gilgames gyereket csapdosott a házakhoz, és kislányokat szaggatott darabokra. Az erőszak ilyen fokú és nyíltságú megjelenése máskor is előfordul a kötetben, és nagyon éles ellentétben áll a cselekmény amúgy kalandos, már-már mesés hangulatához képest, úgyhogy azért erre érdemes felkészülni. (Ilyen tekintetben hasonlít mondjuk a klasszikus magyar népmesékre, ahol szintén előfordultak igen-igen kegyetlen dolgok is.)

 

Az eposz – vagyis a kötet – legmegragadóbb része számomra Gilgames találkozása Ut-napistimmel, sőt, az egész keresése a halhatatlan után: egyrészt megható, ahogy a nagy, erős, harcias férfi ennyire nem tud mit kezdeni a halállal (egyébként is nagyon tetszett, ahogy küszködött az érzelmeivel, mintegy lerombolva azt a nézetet, miszerint a „kemény férfiaknak” nem szabad sírni); másrészt pedig elgondolkodtató, ahogy az élet elmúlásáról mesél Yiyun Li. Azt hiszem, ezeket a kérdéseket mindenki korán kezdi el feltenni, márpedig szerintem nagyon nehéz olyan válaszokat adni, ami kielégítheti a gyerekek kíváncsiságát – Gilgames története erre is egy nagyszerű megoldást kínál.

 

Azt mondjuk nem tudom, hogy Marco Lorenzetti rajzaival mennyire fog mindenki megbarátkozni, még nekem is eltartott egy darabig, mire eldöntöttem, hogy szeretem-e őket (inkább igen, mint nem), pedig számomra ez már a könyvsorozat kilencedik kötete, és mostanra elég sokféle stílussal találkoztam – egyébként Lorenzetti volt már korábban, de most mintha önmagához sem hasonlítana. Figurái ugyanis nagyon furcsák: különös, kicsavart testhelyzetek, szögleges arcok, melyekbe a sok tónusvonal visz valami lágyságot – sokszor nehéz kitalálni, hogy akkor most anatómiailag hogyan is stimmelnek ezek az alakok, sőt, egyáltalán mit is csinálnak. De tulajdonképpen bizarrságukkal válnak emlékezetessé, legalábbis az egész oldalas képei mindenképpen megérik a nézegetést.

 

A Meséld újra! egyes részei minden alkalommal képesek valamivel meglepni – elképesztően tetszik, hogy a sorozatkoncepció ellenére is ennyire egyediek tudnak maradni a szerzők. Minden kötet más egy kicsit, mindegyik máshogy fogja meg az alapművét, mást hangsúlyoz, mást tart fontosnak, másnak szánja az elkészült feldolgozást... ettől pedig még az olyan olvasók sem fogják elunni magukat, akik egymás után veszik kézbe a köteteket. A Gilgames Yiyun Li lelkes mesélői hangjától kezdve a mondafeldolgozás apróságain keresztül a barátság és a halál kérdéseiig rengeteg ötletes dolgot tartalmaz, úgyhogy tényleg bátran ajánlható felnőttnek és még nem felnőttnek egyaránt. Kalandra és mesélésre fel!