Főkép

„Az vagy, amit megeszel”, tartja a bölcs mondás. Azóta tudjuk, hogy Voldemort egy unikornis (remélem így húsz évvel a Harry Potter-sorozat debütálása után ez nem meglepetés egyetlen olvasónak sem!), de szerencsére Joacim Lund, a norvég újságíró, kicsit mélyebbre ás ebben a könyvben Voldemort és az egyszarvú kapcsolatánál. Lund ugyanis megállt egy bevásárlóközpont közepén és feltette a nagy kérdés: mit is eszem?! (És valóban, hányan vagyunk, akik pontosan meg tudjuk mondani, hogy mikor mit eszünk?) – aztán pedig hajtóvadászatot indított a Nagy Igazság megtalálásáért, amiről persze elég gyorsan kiderült, hogy nem létezik. Hogy mit jelentenek a csomagoláson az E-számok, mik azok az antioxidánsok és minek kell a térfogatnövelő szer a kenyérbe? Hogy honnan jön az étel, ami nap mint nap az asztalunkra kerül? Vagy hogy mi is a különbség a bio meg a „normál” alapanyagok között? Annak ellenére, hogy egyre jobban odafigyelek a táplálkozásomra, én még így se tudnék ezekre a kérdésekre válaszolni, és gyanítom, hogy sokan mások is így vannak ezzel.

 

Pedig, ahogy Lund is rámutat, kéne vele foglalkoznunk. Ugyanis az élelmiszer öl. Általában csak hosszú távon, de ha jobban belegondolunk, akkor manapság egy bizonyos életkor fölött (és ez az életkor egyre lejjebb csúszik) a nyugati társadalmak egy igen jelentős hányada csupa olyan betegségtől szenved, amik legalábbis részben az egészségtelen táplálkozásnak köszönhetőek. Talán érdemes lenne több figyelmet szentelni ennek a kérdésnek. És nemcsak az időről időre kipattanó élelmiszer-botrányok kapcsán, hanem egyébként is.

 

Lund sok kérdést tesz fel. A kiindulási pont az, hogy honnan, milyen körülmények közül jön az étel, amit eszünk. Mennyire egészséges? Jobb-e a bio alapanyag, mint a „normális”? Meg egyáltalán: mit kéne ennünk? Persze 271 oldal nem elég arra, hogy az összes kérdést (vagy akár csak egyet is) részletesen megválaszolja. Mindegyik témakört sok vaskos kötetre rúgó sorozatban lehetne bemutatni. De arra elég ez a 271 oldal is, hogy felhívja rá a figyelmet: az élelmiszerboltokban hozott döntéseinknek hatása van. Nehezen követhető, szövevényes és bonyolult, de messzire ható hatása van az ember környezetére, a természetre, különböző társadalmi rétegekre, és – elsősorban – a saját egészségünkre. Nem kellene az élelmiszer-kérdést annyira félvállról kezelni.

 

Előkerülnek sorban az időszakonként divatos és felkapott témák is: legyünk-e mind vegetáriánusok, vagy pláne vegánok? Mit jelent pontosan az ökológia termesztés, és miben különböznek az ilyen alapanyagok a „rendesektől”? Mekkora hatalmunk van fogyasztóként és mennyire befolyásolnak minket az élelmiszer-áruházak, a reklámok, az ipari óriások? Mit is jelenet az, hogy „ipari mezőgazdaság”? Csupa olyan kérdés, amin mindenkinek el kellene gondolkoznia, de kevesen teszik.

 

Ez nem egy botránykönyv. Nincsenek hosszas és érzékletes leírások, a vágóhidak borzalmairól és a ketrecben tartott tyúkok szenvedéseiről, bár óhatatlanul előkerül mindkét téma. Lund nem esik át a ló egyik oldalára sem: nem válik habzó szájú sötétzölddé, azt bizonygatva, hogy márpedig a bolygó csak akkor megmenthető, ha mindenki vegetáriánus (vagy ami még jobb: vegán!) lesz, hanem rámutat az extenzív (tehát nem nagyipari) állattartás előnyeire is. Ugyanakkor ő is elismeri, hogy a húsfogyasztás mérséklése nemcsak a világ megmentése, hanem saját egészségi állapotunk szempontjából is kívánatos lenne.

 

Ez a könyv egy évek óta tartó, alapos kutatómunkának az összefoglalása, aminek a közérthetőség mellett az egyik legnagyobb előnye a Lund újságírói múltjának köszönhető gördülékenység és olvasmányos stílus. Az egyetlen dolog, amit a könyv olvasása során, elejétől a végéig érdemes szem előtt tartani, hogy Lund a norvég élelmiszeripar jelenlegi helyzetéből kiindulva írta meg az összefoglalót, ami (bár külföldieknek is tanulságos) elsősorban norvégoknak szól. Ezt általában nehéz elfelejteni, mivel a gyakran emlegetett áruházláncok nevei egy kivételével nálunk ismeretlenek, ha pedig valamely más nemzet ételkultúrája kerül elő (van szó Amerikáról, Franciaországról, Nagy-Britanniáról, Svédországról és Olaszországról is), akkor az minden alkalommal külön hangsúlyozva van. Azonban akkor is érdemes észben tartani a norvég-központúságot, amikor az étrendi ajánlások kerülnek terítékre: Norvégia és Magyarország mezőgazdasági és élelmiszertermelési lehetőségei mások. Nagyon. Szóval ennek a résznek már mindenkinek magának kell utánanéznie, ha eléggé felkeltette az érdeklődését a téma!

 

Ajánlom figyelmébe mindenkinek ezt a könyvet, akit érdekel az élelmiszer (úgy általában), a gasztronómia, az élelmiszeripar vagy a mezőgazdaság összefüggése különböző társadalmi problémákkal és az éghajlatváltozással. Kiindulópontnak is tökéletes, de azoknak is nagyon melegen ajánlom, akik már jártasak valamennyire ezekben a témakörökben, mert előkerülnek olyan szempontok is (mind a két oldalon), amik ritkán tűnnek fel a szakma szorosabb keretein kívül. Ajánlom azoknak, akik tudatosabb fogyasztók szeretnének lenni. És végül ajánlom azoknak, akik szeretnek jókat kuncogni, jókat enni és (néha) elgondolkodni mindenfélén!