Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

J. R. dos Santos: A lótusz virágai

Szinte a kezdetektől követem J. R. dos Santos műveinek hazai kiadását, és mindezidáig minden egyes megjelenő kötetet elolvastam. A Tomás Noronháról szóló kalandos történeteknek megvan a maga bája, ami végtelenül szórakoztató, miközben a lényeget jelentő témákról tényleg érdekfeszítően és izgalmasan tud szólni – olyankor is leköti a figyelmem, ha amúgy magamtól soha nem ismerkednék az adott kérdéskörrel. Egy korábbi ajánlóban már kifejtettem, miért lelkesedem annyira Tomás történeteiért, éppen ezért félelemmel vegyes kíváncsisággal vágtam bele A lótusz virágaiba, ami teljesen más stílust és műfajt képvisel, mint amikhez nekem eddig a szerzőtől szerencsém volt.

 

A lótusz virágai műfaját tekintve egy klasszikusnak mondható történelmi családregény-trilógia első kötete, ahol négy különböző országban, négy különböző nemzetiségű – portugál, japán, kínai és orosz – család mindennapjait ismerhetjük meg a két világháború közötti időszakban. Az elbeszélésmód is merőben eltérő a Santostól megszokottól, és meg kell mondjam, szövegminőség tekintetében is jelentős előrelépést éreztem. Összességében olvasmányosabb, kerekebb, a megfogalmazás a műfaj jellegzetességeinek megfelelően sokkal szebb, érzelmesebb, a karakterei is mintha mélyebbek volnának, mint eddig bármikor. Az eddigi tapasztalatok alapján könnyed szórakozásra számítottam, de sokkal inkább húsbavágó drámát és változatosan kegyetlen, furcsa sorsokat kaptam.

 

Mindezek ellenére nem kell megijednie Santos rajongóinak, a professzor úr nem hazudtolja meg önmagát, és bőven elegendő történelemleckét kapunk olvasás közben a szokása szerinti, néhol igen különös párbeszédek során. Például előfordul olyan, hogy egyik hősünk éppen betér egy könyvesboltba, majd kisvártatva azon kapja magát, hogy a könyvesbolti eladó és egy bizonyos Mao párbeszédét hallgatja arról vitatkozva, hogy vajon mi lesz az ország sorsa, melyik ideológia melyik ága mutat előre, melyik jelenti a jövőt. A történelemleckéken túl pedig az egyes karaktereken át sokat mesél az adott nép kultúrájáról, szokásairól, és ezekből adódóan valamelyest a kívülálló számára is érthetővé válik, mennyire másképpen gondolkodnak különböző nemzetek fiai és lányai, és hogy ezek a különbségek mi mindenből eredhetnek.

 

Valahogy úgy képzelem, Santos remek egyetemi előadó lehet, biztos vagyok benne, hogy olyan módon képes az összefüggéseket és egymásra hatásokat bemutatni, ahogyan kevesen tudják. A középiskolában bemagolt nevek és évszámok érthetetlen tengere helyett értelmezi az eseményeket, és nemcsak az egyértelmű ok-okozati kapcsolatokat mutatja meg, hanem azt is, hogy az eltérő gondolkodásból és világképből micsoda félreértések a bonyodalmak származnak. Ennek fontosságát már korábbi műveiben is kiemelte (lásd például az Isten haragja című regényét), és még ha a regényeken át megismerhető kép biztosan távol is áll a valóságtól, nagyon élvezem, hogy legalább ilyen szinten jobban beleláthatok a távol-keleti, orosz vagy éppen a portugál emberek lelkivilágába. 

 

Számomra talán ebben a kötetben a japán Fukui édesanyjával folytatott beszélgetései voltak a legérdekesebbek. Fukui egy kifejezetten hagyományörző családban nevelkedett fiú, aki felcseperedvén rajongójává válik a japánok számára akkor még oly idegennek és ismeretlennek tűnő nyugati kultúrának. Rengeteget olvas, igyekszik minél többet tudni, és hosszan meséli, milyen különbségeket fedezett fel a két kultúra alapvető gondolkodása, értékrendje között. Édesanyja teljesen megrökönyödve hallgatja a fejtegetéseit, és láthatóan nem tudja értelmezni, hova tenni mindazt, amit hall. A feltárt különbségek olyan mértékűek, amik bizonyára a történelmi események alakulását is befolyásolhatták, hiszen hihetetlen, mekkora félreértésekre adhattak okot egy-egy tárgyalás során, ha nem megfelelő háttérismeretekkel vagy éppen hozzáállással rendelkezők kerültek egymással szembe...

 

Mivel trilógiáról van szó, a szereplők története korántsem ér véget ezzel a kötettel, mi több, úgy éreztem, nagyjából bárhova helyezhető a kötetek közötti határvonal, Santos nem szánt ennek különösebb jelentőséget. A trilógia második kötete O Pavilhão Púrpura (The Purple Pavilion) külföldön már megjelent, a zárókötet pedig Portugáliában idén szeptemberben jelenik meg Reino do Meio címen. Bízom benne, hogy a magyar kiadás is hamar utoléri a megjelenéseket, és minél előbb olvashatjuk itthon is a négy hétköznapi hős életének történetét.


Vörös Eszter - 2017. szeptember 18.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!