Főkép

Tetszik, nem tetszik, manapság a vámpíros-szörnyes YA könyveket kiszorította a következő divathullám, amelynek köszönhetően sosem látott változatosságban tálalják fel nekünk a világvégét. Gondolom valaki egyszer majd elkészíti ezeknek az éveknek a statisztikáját, amiből kiderül, az írók között melyik a legnépszerűbb módszer: vajh a zombik, a biológia fegyverek, az atombombák, vagy valami más ok miatt köszönt be az apokalipszis bolygónkon, rövid úton elintézve a globalizációt, a netes játékokat és a beszélgetős tévéműsorokat. A magyarul eddig megjelent könyvek jobbára Amerikában játszódnak, ami részben érthető, hiszen a pusztulatok leírásakor előny, ha a szerző ismeri a vidéket, ahol a túlélő kevesek bóklásznak, és keresik helyüket a megváltozott körülmények között. Ennek mibenlétét illetően persze megoszlanak a vélemények, de a jelek szerint az emberek többsége megszállottan ragaszkodik az ismerős dolgokhoz, így a sebtiben összetákolt társadalom alapvetően demokratikus berendezkedésű, a polgárok részt vesznek a közügyekben, elmondhatják véleményüket, stb. Persze erre csak ott van mód, ahol nem a mindennapi betevőért, vagy a puszta életben maradásért folyik a küzdelem.
 
Hirsch meglehetősen szűkszavúan bánik a háttérinfókkal, gyakorlatilag pár rövid bekezdésben megtudjuk, miért és hogyan lett vége a világnak, de ettől kezdve csak ködös utalásokat kapunk a jelenről, fogalmunk sincs a kínaiak mekkora részt sajátítottak ki maguknak az USA-ból, arról nem is beszélve, hogy Európa vagy Afrika meg sem említődik a történetben. Aminek a főszereplője (Stephen) a változatosság kedvéért tizenöt éves, és kezdésként rögtön élete egyik legrosszabb napján találkozunk vele – nagyapja temetése zajlik az első fejezetben. Ezt persze ne ravatallal, gyászoló tömeggel képzeljük el, hanem a hátramaradt családtagok (fia és unokája) földelik el, majd folytatják vándorútjukat, lévén a szellősen lakott Floridában abból élnek, hogy a romok között turkálva összegyűjtik a használható holmikat, aztán becserélik a mindennapi élethez szükséges dolgokra. De a temetés után minden megváltozik, az addig katonai fegyelemben élő utódok szakítanak a működő hagyományokkal, és ez ebben a kíméletlen világban nem sok jót ígér.
 
A szerző előtt ott volt a lehetőség, hogy mind a mostani, mind a katasztrófa utáni társadalomról megmondja a frankót, elvégre a tizenéves, ha úgy tetszik „romlatlan” főszereplő többszörös kívülállása okán nyugodtan citálhatta volna az előnyöket vagy a hátrányokat. Erre nem került sor, és be kell érjük egy szimpla történettel, ahol a jók és csúfak pofozkodnak, kiegészítve némi torzsalkodással az első csoporton belül. A szó eredeti értelmében fejlődésregényről sem beszélhetünk, hiszen Stephen az idő nagyobbik részében nyugalomra vágyik, és jobbára csak sodródik az eseményekkel. Azt mindenesetre Hirsch javára írom, hogy a tiniszerelem csak jelképesen bukkan fel, ez a regény szerencsére nem erről szól. Mindezek fényében azoknak ajánlom nyugodt szívvel a regényt, akik egy-két délutános kikapcsolódásra vágynak, fiatal főszereplővel, világvégével, iskolával. Azok számára lehet ezen kívül még érdekes, akik soha nem olvastak ilyen témájú könyvet – első találkozásnak ideális lehet a Tizenegyedik csapás.