Főkép

Könyvsaláta rovatunkba olyan könyveket válogatunk, amelyeket ugyan elolvastunk, de valamilyen oknál fogva mégsem ihlettek meg minket annyira, hogy önálló cikket szenteljünk nekik. Ez a bizonyos ok pedig szinte bármi lehet. Talán egy sorozat sokadik részéről van szó, és úgy érezzük, a korábbi cikkekben már mindent elmondtunk az egyes kötetekről. Talán nem tetszett annyira, mint vártuk, ezért hiába vannak erényei az adott könyvnek, mégsem tudjuk igazán ajánlani. Talán csak egyszerűen annyi kiemelkedően jó könyvet olvastunk mostanában, hogy egy „simán" korrekt műről most nem jut igazán semmi az eszünkbe. Ám azt semmiképpen sem szeretnénk, hogy teljesen elsikkadjanak...

 

Meik Wiking: Hygge – A dán életérzés, amely boldoggá tesz

(Kossuth Kiadó, fordította Vágó Nándor)

 

Dánia a boldog emberek országa, legalábbis a különböző boldogság-felmérő kutatások szinte egytől egyig ezt állítják. Vajon mi állhat ennek a hátterében? Meik Wiking, a Dániában székelő Boldogságkutató Intézet igazgatója ennek a kérdésnek próbál a nyomába eredni. Elismeri, hogy a boldogság legfőbb hozzátevője a biztonságérzet* (így nem csoda, hogy rendre a skandináv országok végeznek a boldogságlisták élén), de Wiking arról is meg van győződve, hogy a dánok boldogsága nem csupán annak köszönhető, hogy az állam vigyáz rájuk. Jelentős szerepet játszik benne egy másik, életmódbeli és világnézeti jelenség is, ez pedig nem más, mint a hygge.

 

A hygge egy olyan szó, amit magyarul inkább csak körülírni lehet, lefordítani nem igazán. Jelentése valami olyasmi, hogy otthonos meghittség, biztonság, kényelem és jó érzés. Megmagyarázni pedig legegyszerűbben talán így lehetne: annak a művészete, hogy értékeljük az apró dolgokat. Hogy az olcsó, egyszerű, mindennapi jelenségek (mint például egy szelet fahéjas sütemény, egy bodzaszörp, egy jó könyv, egy kényelmes ruha vagy éppen egy gyertya táncoló lángja egy januári estén) éppen annyi, ha nem több örömöt tudnak szerezni, mint a luxusdolgok, amik után legtöbbször csak vágyakozni tudunk. A hygge lényege a biztonság, jó érzés, kényelem, ami a dánok szerint leginkább egyedül vagy kisebb baráti körbe érhető el. Wiking ahhoz nyújt inspirációt ebben a színes képekkel és vidám illusztrációkkal megtűzdelt könyvben, hogy élvezzük ezeket a mindennapi, egyszerű, sokszor lassú dolgokat, amelyek mellett gyakran elsietünk a mai rohanó világban.

 

* Emiatt egyébként a magyar viszonyokra nézve az egész könyvet nehezen tudom értelmezni: amíg nem mondhatjuk el mi is magunkról, hogy őrültnek nézik az embert, ha túlórázik, addig nem hiszem, hogy az olyan tanácsok, hogy viselj világos színű kötött pulcsit meg gyújts gyertyát esténként sokat segítenének a közhangulaton.

(Lipka Bori)

 

Anthony O’Neill: A sötét oldal

(Agave Könyvek, fordította Pék Zoltán)

 

Hogyan boldogulhat egy erkölcsileg megingathatatlan rendőr a Hold sötét oldalán lévő Purgatóriumban, a városban, ahol az emberiség söpredéke gyűlik össze? Mit keres egyáltalán egy rendőr a bűnözők között? És mi a célja a rejtélyes robotnak, amelyik a Holdat járja, és a megalomán milliárdos, Fletcher Brass őrült filozófiája szerint cselekszik (azaz főleg gyilkol)?

 

A sötét oldal című regény ezt a két szálat viszi párhuzamosan, közben pedig megismerjük ezt a furcsa világot, ahol a bűn az úr. Aki mély filozófiákat vagy grandiózus világépítést vár, esetleg valami körmönfont noirt, az csalódni fog, ellenben ha engedi, hogy ez az egynyári sci-fi krimi kicsit kiszakítsa a mindennapokból, akkor akár még jól is szórakozhat vele. A könyv legnagyobb erőssége a gyilkos robot története, ami néha igencsak feszültté tud válni, annak ellenére is, hogy a könyv vége felé kezd kissé kifulladni. Látszik, hogy az írónak vannak érdekes ötletei, és olykor egészen jól meg is tudja írni őket, aminek köszönhetően egy-egy jelenete kifejezetten szórakoztatóra sikerült. Csak úgy érzem, hogy nem fektetett bele elég energiát, amivel még jobb, eredetibb és tényleg magával ragadóbb lehetett volna. Így „csak” egy kikapcsoló olvasmány a meleg napokra.

(Takács Gábor)

 


Branislav Broković: A valóság legvégső változata

(Napkút Kiadó, fordította Szabó Palócz Attila)

 

Vannak olyan népek, akik számára hatványozottan fontos a szabadság kérdésköre, hisz történelmük során szinte végig az elnyomás ellen küzdöttek. Az egyik ilyen a montenegrói – akik a régmúltban a törököknek, a közelmúltban a szerbeknek voltak kiszolgáltatva –, így nem is olyan meglepő, hogy az irodalmukban is kardinális szerepet kap az elnyomás és a vágy a szabadságra.

 

Branislav Broković, az idősebb montenegrói írónemzedékhez tartozó alkotó egyetlen magyarul elérhető könyve, A valóság legvégső változata is éppen erről szól. Az alig 100 oldalnyi könyvben nem áll össze semmiféle egységes történet, hanem csak apró, sokszor érthetetlen, megfoghatatlan szilánkokat kapunk, amiben az álom, a realitás, a képzelet, a mítosz vagy éppen a történelem tükröződik. De közös bennük az, hogy mindegyik Montenegróhoz kapcsolódik.

 

Ez a szétesettség és összefüggés nélküliség persze annak fényében sem meglepő, hogy a kis kötet eredetileg 1998-ban, a nagy Jugoszlávia felbomlása után, a délszláv háborúk idején íródott, amikor minden volt azon a környéken, csak éppen rend nem. A valóság legvégső változata egyáltalán nem könnyű olvasmány, viszonylagos rövidsége ellenére nehezen lehet vele haladni, nehezen értelmezni, de ha belevágunk, akkor egy igazán zűrzavaros elmébe és zűrzavaros nemzet szívébe tekinthetünk bele, ahol fejezetenként veszik el minden összetartó erő (a család, a társadalom és a metafizikus).

(Bak Róbert)