Főkép

Ha valakinek Bulgakov Mester és Margaritája jutott eszébe a Csókolom a segged, szeretett vezérünk! című könyvről – márpedig sok kritikus azonnal az orosz mesterrel és/vagy híres regényével vont párhuzamot –, akkor most hatványozottan egyértelműbbnek tűnik a hatás. Nekem viszont inkább a mágikus realizmus ugrott be, és bizony az is erőteljesen jelen van a folytatásban, főleg, ha az időutazást nem szigorúan véve tudományos fantasztikus elemnek vesszük, hanem pusztán és egészen egyszerűen fantasztikumnak: mesének – márpedig a korok közötti közlekedés módja a legkevésbé sem tudományos alapon megy végbe, ugyanis maga a Sátán teszi lehetővé azt a jobb híján főhősnek nevezhető taxisofőr, név szerint Ţaca Genel számára.

 

A Sátán egyébként azért érkezik a kommunista Romániába, mert – hogy közvetlenül „őt” idézzem – „Van itt Bukarestben három, kilenc vagy tizenöt személy, akiket, a könnyebbség kedvéért, »Elvarázsolt királyoknak« vagy »A város rejtett királyainak« fogunk nevezni, és […] Ha a bal fülükből öntőformát vennél, és ezeket a formákat egy bizonyos sorrendben, fémrudakon helyeznéd el, akkor végül megkapnád a kulcsok profilját, melyekkel a barátom kiszabadulhatna […] a »A mélységek börtönének« nevezett börtönből.” A „van” azonban meglehetősen tágan értelmezett fogalom olyasvalaki számára, aki az örökkévalóság, nem pedig a demokratikus Jemen polgára (az ördög ugyanis hirtelen jött ötletből azt állítja, hogy e szóban forgó országból érkezett). Rögtön az első „Elvarázsolt királyért”, egy Ulpius Galopenţia nevezetű sorozatgyilkosért például egy sárga gázcsövön keresztül lehet csak eljutni, méghozzá az 1930-as évekbe. De pokol mesterének ez magától értetődően nem okozhat gondot.

 

A hozzám hasonló közönséges olvasónak ellenben, azt hiszem, nem a színtiszta fantasztikum vagy a mi múltunkhoz képesti múltidézés, hanem azok a részek lehetnek a legizgalmasabbak, ahol Ceauşescu, a Kondukátor oldja meg egészen eredeti húzással az országa és népe ellen „összeesküdött” nyugati hatalmak okozta gazdasági válságot. Hiszen a diabolikus tervszövögetés, a hatalom látszólag zseniális módszerekkel való megtartása, a nép jótevőjének szerepében való tetszelgés, valamint az, hogy a vezérnek még legközelebbi tanácsadói és barátai sem mondhatják a szemébe, hogy téved, nem egyedül az egyszerű parasztfiúból hazája első emberévé lett román diktátorra jellemző. És mégis, amikor a harmadik világ önjelölt bankáraként egyezkedik Ghána küldöttjével, hogy együtt, úgymond, kitoljanak a közös ellenséggel, párbeszédük valamiért élvezetesnek hat. Még Ceauşescu későbbi sorsának tudatában is. És persze megint képbe kerül a vezér ellen szervezett, sikertelen merénylet, és ennek kapcsán újra találkozhatunk az előző regényben megismert cigány tolvajjal: Lakatfűrésszel.

 

A cselekményszövés mellett maga a szöveg is számtalan nyelvi meglepetéssel szolgál. Gyakoriak a valahogy ismerős, mégsem megszokott, bevett szavak, kifejezések, a valószínűleg inkább ország-, mint szerző-/fordítóspecifikus nyelvi lelemény; viszont ha valaki nem kedveli a trágárságot és az ocsmányságot (értsd: alantas testi funkcióknak és azok bűzének említését), inkább gondolja meg, hogy belevág-e a regénybe. Igaz, érdemes felülemelkedni a viszolygáson és a csak részben ismert kultúra iránt érzett félszen, mert a könyv rövid idő alatt garantáltan magába szippantja az embert. Mert ami egyetemes benne, vagy legalábbis a tágabb régióra jellemző, az rendkívül erősen rezonál a mi sajátos érzékenységünkkel. Márpedig sokkal inkább kijelenthető ez A Sátán a szívedre vadászikról, mint bármely dél- vagy közép-amerikai író valóban helyi színezettel megírt történetéről; végtére is a közvetlen szomszédságról beszélünk, ahol mégiscsak majdnem ugyanúgy gondolkodnak az emberek, mint nálunk.

 

Vagyis ha egy kis mágikus realizmusra vágyunk, érdemes a közelit választani, mert a viszonylag friss termés egészen izgalmas és valahol sajnos félelmetesen aktuális. Mármint akkor, ha merünk mélyebbre látni, és elgondolkodni azon, vajon miért nem hagyja még mindig nyugodni Banulescut a kommunista rezsim, pontosabban fogalmazva a kelet-európai diktatúrák öröksége, és mit mondhat ez nekünk.