Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Roald Dahl: Boszorkányok

Nehéz sorrendet felállítani Roald Dahl gyerekregényei között, de ha választanom kellene, én a Boszorkányokat tenném az első helyre. Tökéletes arányban keveredik benne az ijesztő, a vicces, a hősies és a kicsinyes, és emlékszem, amikor először olvastam, már több Dahl-könyvvel a hátam mögött is úgy éreztem, hogy ez más, mint a többi gyerekkönyv.
 
Már a felütés megalapozza a hangulatot: egyfelől a könyv leszögezi, hogy a gyerekek szempontjából a boszorkányoknál nincsen veszedelmesebb a világon: nemcsak szinte lehetetlen felismerni őket, de ráadásul bizarr és hatalmas mágiának parancsolnak, és még pénzük is annyi van, mint a pelyva. Másfelől megismerkedünk a főhőssel, egy nevenincs kisfiúval, aki a történet kezdetén egy autóbalesetben elveszti szüleit, és láncszivarozó norvég nagymamájához kerül. Az elárvult gyerek és a magányos nagymama egymásra vannak utalva, de egymás iránti hatalmas szeretetük segít nekik feldolgozni szeretteik halálát – ám egy súlyos betegség után, amikor a tengerpartra mennek lábadozni, épp az angliai boszorkányok éves közgyűlésébe botlanak bele...
 
Nincs, aki higgyen a kisfiúnak és a furcsa vénasszonynak, ezért maguknak kell valahogy túljárniuk a boszorkányok eszén és megmenteniük Anglia kisgyerekeit, akik ellen a banyák szörnyű (és el kell ismerni, igen fantáziadús) tervet eszeltek ki. Természetesen a végén győzedelmeskednek, de – és itt mutatkozik meg Dahl zsenije – nagy árat kell fizetniük érte. Az életük sosem lesz többé ugyanolyan, és a történet végén megcsillantott veszteségtől lesz még szívszorítóbb a nagymamát és unokáját összefűző szeretet és a hősiesebb a vállalás, amit tesznek.
 
A boszorkányok bizonyos szempontból nevetségesek és ostobák – ugyanakkor félelmetesek is, az ismerős mögött rejtőző iszonyat a gyerekek rémálmaiból veszi az alapot. Dahl azonban ügyesen viszi el a boszorkák leírását a komikus felé, hogy oldja a feszültséget, és ez a kettősség – humor és ijesztgetés – végig a székhez szögezi az olvasót. De az emberi szereplők is megkapják a magukét: a felnőttek ábrázolása (elsősorban a Jenkins szülőké) úgy igaz és tűpontos, hogy közben néha már-már börleszkbe csap át. Jól ismerjük a Jenkins papához hasonló pöffeszkedő alakokat és a gyenge, gyerekét elhanyagoló Jenkins anyukákat (no meg nevelésük gyümölcsét, az elkényeztetett, nagybélű Brunókat).
 
A Boszorkányok tökéletes gyerekkönyv, és külön öröm, hogy végre új kiadásban is megjelent. Az új fordítás árnyalatnyit viccesebb, gúnyosabb, mint a régi, és Quentin Blake illusztrációi, mint mindig, most is remekek (az első magyar kiadásé inkább a horrorba hajlottak). Minden gyerek polcán ott a helye, elvégre enélkül honnan is ismerhetnék fel a köztünk járó boszorkányokat?

Kleinheincz Csilla - 2017. július 1.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!